Ahol a Borsa patak beleömlik a Kis-Szamosba, ott van a Bánffy család évszázados birtoka, Válaszút. Bánffy György főispán „fényes lakja,” anno Doboka vármegye gyűléseinek is helyszíne volt. A kastélyban született 1908-ban a mezőségi író, Wass Albert is. A második világháború után jött a menetrend szerinti államosítás, ami a Bánffy család elűzésével és ősi birtokuk kifosztásával járt.

Ugyanezt a fájdalmas sorsot mérték a kommunisták a népzenekutató, Kallós Zoltán szülőházára is. Családját meghurcolták, őt is letartóztatták, de mégsem tántoríthatták el hivatásától. Annál nagyobb elszántsággal gyűjtötte a magyar népművészet hagyományait, éltette a táncház mozgalmat, és szervezett néptánc táborokat. Amint lehetett, családi kúriáját visszaperelte, helyrehozta és egész életművével együtt közössége szolgálatába állította.

A Kallós hagyatékból néprajzi múzeum született. A régi kúria Erdély legnagyobb népművészeti magángyűjteményének, közel tízezer felbecsülhetetlen értékű néprajzi tárgynak ad helyet. Az egyedülálló kiállítás a mezőségi, kalotaszegi, erdélyi szász, román és moldvai csángó hagyományos népi kultúra legszebb darabjait vonultatja fel. Olyan tiszta forrás ez, amely nemzedékek lelki és szellemi gyarapodását, megújulását szolgálja.

A gazdag néprajzi anyagból is látható, vegyes lakosságú vidéken vagyunk. Ezért is van különös jelentősége a megmaradás szempontjából a magyar lélek megnyilvánulási formáinak ápolását, a néphagyomány megőrzését és átörökítését zászlajára tűző Kallós Alapítványnak, amely mára a népművészet és a közművelődés mellett a mezőségi magyar oktatás központjává nőtte ki magát.

Valamikor régen a Kis-Szamos erre jártában egy Bonc nevű ember birtokán kanyargott keresztül. Így lett a folyón átvezető hídnál keletkezett település Bonchida. Nem kevesebb, mint hat évszázadon keresztül a Bánffy család birtokában volt.

És ha már így volt, olyan nagyszabású várkastélyt építettek maguknak, amit joggal nevezhettek fénykorában „Erdély Versailles-ának”. És olyan fényűző főúri mulatságok voltak itt, hogy „Hencidától Bonchidáig folyt a sárga lé”. A középkori eredetű kastélyt állandóan csinosítgatták, és az erősítés is ráfért, hisz a kuruc szabadságharc is megpróbálta falait. A megroskadt épületből Bánffy Dénes kolozsi főispán az ódon Erdély egyik legszebb barokk palotáját varázsolta. Utolsó tulajdonosa Bánffy Miklós író volt, aki a Trianon utáni Erdély magyar szellemi végvárává tette. A II. világháborúban súlyosan megrongálódott, a kommunizmus éveiben államosították, hogy a rendszerváltás idejét már leromolva érje meg. Bánffy Miklós lánya, Katalin visszaperelte, majd összefogva egy kolozsvári alapítvánnyal megkezdték szakszerű helyreállítását.

A kastély mellett Bonchida román stílusú református templomának is van mesélnivalója. Sokszor építették át, mai alakját a „kőből házat, igékből várat építő” Kós Károlynak köszönheti.

A Borsa nemzetség ősi birtokát Nagy Lajos királyunk adományozta a Bánffy-családnak, akik egészen az 1945-ös államosításig bírták. A középkori kúria helyett a 19. században épült eklektikus Bánffy-kastélyban ma már pszichiátriai otthon működik, de úgy hírlik, nemrégiben visszaszolgáltatták a Bánffy-család leszármazottainak.

A  Lóna völgyének régi központja, az Erdélynek annyi kiváló politikust és hadvezért adó Kendiek birtoka volt. Kendilóna később a nem kisebb érdemekkel bíró Teleki családhoz került, akiknek kastélya a 17. századból származik. De a nemeseknek már nincs helyük errefelé. Elenyészett az öreg kőrisfa is, amelynek tövében az összeesküvéssel vádolt Kendy Sándort 1594-ben elfogták, hogy aztán Kolozsvár főterén lefejezzék. S miután Teleki Pál a kuruc szabadságharcban is részt vett, a császáriak „jutalmul” lerombolták kastélyát. Az öreg vadásztorony csonkja – ennyi maradt régmúlt idők hírmondójaként a reneszánsz épületből.

Ugyanez a sors jutott a középkori eredetű templomnak is. Miután a labancok elpusztították, Teleki Pál és neje, Vay Kata nem átállottak saját költségükön újjáépíteni.

A hagyomány szerint Doboka vármegye nevét első ispánja, Doboka vezér után kapta, aki Szent Istvánnak is rokona volt. Ő építette az első várat, ami később Erdély egyik legfontosabb központja, Doboka vármegye székhelye lett. 1068-ban innen indult Salamon király Géza és László hercegekkel a besenyők ellen a cserhalmi csatába. Izabella királyné többször is időzött a várban, aztán megszakadt írott történetének fonala, így csak sejteni lehet, hogy ez az erősség is a hírhedt Basta tábornok áldozata lett, a templommal együtt. A vár falainak alapjait csak az elmúlt században rekonstruálták.

A Borsa völgyében és tágabb környezetében évszázadokon át éltek békében egymás mellett románok és magyarok, mit sem törődve a világ zűrzavarával. A hagyományos önellátó gazdálkodás, az állattartás és a földművelés ma is meghatározza az itt maradtak életmódját.

Magyarszarvaskend. Micsoda ősi múltba vesző név. És mennyire magyar. Erdős környékén egykoron szarvascsordák tanyáztak. Az ősi birtokos, Kend nemzetség és utódaik, ha tudták volna, mivé lesz ősi földjük… Kastélyuk és váruk már a föld alatt, csupán a középkori eredetű, 1725-ben felújított és átalakított, Nagyboldogasszony templom állja a vártát. No és az a néhány tucat hívő lélek, aki még tartja magát az ősi rendhez.

Nemcsak földrajzi szempontból igazodási pont, de neves történelmi helyszín is a Bábolna-hegy. Tetején az obeliszk az 1437-es Budai Nagy Antal féle parasztfelkelésre emlékeztet.

A falu története Doboka várához kapcsolódik. A kezdetektől a vár őrizetét ellátó katonák éltek itt, akik évszázadokon át nemesi kiváltságokkal rendelkeztek.

Kide létét meghatározta lakóinak szabadsága, és a környező táj sajátosságai. A környéken nagy mennyiségben fellelhető kiváló minőségű dácittufának köszönhetően a faluban szinte minden kőből épült. Persze fájdalom, hogy a kőfaragók élettere lassan kiüresedik, de a helyi egyházaknak és a Kide Egyesületnek hála, nem marad magára a közösség és a helyi értékek sem vesznek kárba.