Ahol a Bor­sa patak bele­öm­lik a Kis-Sza­mos­ba, ott van a Bán­ffy csa­lád évszá­za­dos bir­to­ka, Válasz­út. Bán­ffy György főis­pán „fényes lak­ja,” anno Dobo­ka vár­me­gye gyű­lé­se­i­nek is hely­szí­ne volt. A kas­tély­ban szü­le­tett 1908-ban a mező­sé­gi író, Wass Albert is. A máso­dik világ­há­bo­rú után jött a menet­rend sze­rin­ti álla­mo­sí­tás, ami a Bán­ffy csa­lád elűzé­sé­vel és ősi bir­to­kuk kifosz­tá­sá­val járt.

Ugyan­ezt a fáj­dal­mas sor­sot mér­ték a kom­mu­nis­ták a nép­ze­ne­ku­ta­tó, Kal­lós Zol­tán szü­lő­há­zá­ra is. Csa­lád­ját meg­hur­col­ták, őt is letar­tóz­tat­ták, de még­sem tán­to­rít­hat­ták el hiva­tá­sá­tól. Annál nagyobb elszánt­ság­gal gyűj­töt­te a magyar nép­mű­vé­szet hagyo­má­nya­it, éltet­te a tánc­ház moz­gal­mat, és szer­ve­zett nép­tánc tábo­ro­kat. Amint lehe­tett, csa­lá­di kúri­á­ját vissza­pe­rel­te, hely­re­hoz­ta és egész élet­mű­vé­vel együtt közös­sé­ge szol­gá­la­tá­ba állí­tot­ta.

A Kal­lós hagya­ték­ból nép­raj­zi múze­um szü­le­tett. A régi kúria Erdély leg­na­gyobb nép­mű­vé­sze­ti magán­gyűj­te­mé­nyé­nek, közel tíz­ezer fel­be­csül­he­tet­len érté­kű nép­raj­zi tárgy­nak ad helyet. Az egye­dül­ál­ló kiál­lí­tás a mező­sé­gi, kalo­ta­sze­gi, erdé­lyi szász, román és mold­vai csán­gó hagyo­má­nyos népi kul­tú­ra leg­szebb darab­ja­it vonul­tat­ja fel. Olyan tisz­ta for­rás ez, amely nem­ze­dé­kek lel­ki és szel­le­mi gya­ra­po­dá­sát, meg­úju­lá­sát szol­gál­ja.

A gaz­dag nép­raj­zi anyag­ból is lát­ha­tó, vegyes lakos­sá­gú vidé­ken vagyunk. Ezért is van külö­nös jelen­tő­sé­ge a meg­ma­ra­dás szem­pont­já­ból a magyar lélek meg­nyil­vá­nu­lá­si for­má­i­nak ápo­lá­sát, a nép­ha­gyo­mány meg­őr­zé­sét és átörö­kí­té­sét zász­la­já­ra tűző Kal­lós Ala­pít­vány­nak, amely mára a nép­mű­vé­szet és a köz­mű­ve­lő­dés mel­lett a mező­sé­gi magyar okta­tás köz­pont­já­vá nőt­te ki magát.

Hazajáró epizódban szerepelt:

• 176. rész: Szamosmenti-hátság — Doboka értékőrzői