Vala­mi­kor régen a Kis-Sza­mos erre jár­tá­ban egy Bonc nevű ember bir­to­kán kanyar­gott keresz­tül. Így lett a folyón átve­ze­tő híd­nál kelet­ke­zett tele­pü­lés Bonc­hi­da. Nem keve­sebb, mint hat évszá­za­don keresz­tül a Bán­ffy csa­lád bir­to­ká­ban volt.

És ha már így volt, olyan nagy­sza­bá­sú vár­kas­télyt épí­tet­tek maguk­nak, amit jog­gal nevez­het­tek fény­ko­rá­ban „Erdély Ver­sailles-ának”. És olyan fény­űző főúri mulat­sá­gok vol­tak itt, hogy „Hen­ci­dá­tól Bonchi­dá­ig folyt a sár­ga lé”. A közép­ko­ri ere­de­tű kas­télyt állan­dó­an csi­no­sít­gat­ták, és az erő­sí­tés is ráfért, hisz a kuruc sza­bad­ság­harc is meg­pró­bál­ta fala­it. A meg­ros­kadt épü­let­ből Bán­ffy Dénes kolo­zsi főis­pán az ódon Erdély egyik leg­szebb barokk palo­tá­ját vará­zsol­ta. Utol­só tulaj­do­no­sa Bán­ffy Mik­lós író volt, aki a Tri­a­non utá­ni Erdély magyar szel­le­mi vég­vá­rá­vá tet­te. A II. világ­há­bo­rú­ban súlyo­san meg­ron­gá­ló­dott, a kom­mu­niz­mus éve­i­ben álla­mo­sí­tot­ták, hogy a rend­szer­vál­tás ide­jét már lero­mol­va érje meg. Bán­ffy Mik­lós lánya, Kata­lin vissza­pe­rel­te, majd össze­fog­va egy kolozs­vá­ri ala­pít­vánnyal meg­kezd­ték szak­sze­rű hely­re­ál­lí­tá­sát.

A kas­tély mel­lett Bonc­hi­da román stí­lu­sú refor­má­tus temp­lo­má­nak is van mesél­ni­va­ló­ja. Sok­szor épí­tet­ték át, mai alak­ját a „kőből házat, igék­ből várat épí­tő” Kós Károly­nak köszön­he­ti.

Hazajáró epizódban szerepelt:

• 176. rész: Szamosmenti-hátság — Doboka értékőrzői