Hazajáró műsorok

Szabadkai-homokhát – Betyárvilág Bácskában

62. rész

“Vándor! Ha Bács-Bodrog vármegye téreire lépsz, tudd meg, hogy ez mindenkor áldott kertje volt szép magyar hazánknak, de rettentő válságok koronként az utolsó redőkig letörölték róla az élet képét. Lakosainak újra meg újra kellett a küzdelmet felvenni az elemekkel, de legfőként a magyar haza és keresztény czivilizáczió ellenségeivel, kik időnként csapásokat zúdítottak reá.”

Városy Gyula (1909)

Így küzd Bácska népe azóta is a természet és a történelem viharaival. És talán ez a szüntelen áldozathozatal tartja fenn a Duna-Tisza közti homokvidék déli végeinek magyarságát. Az ősi Pannón-tenger lerakódott üledékein a szél munkája alakította ki a Szabadkai löszfennsíkot. Erre a buckák és laposok, tavak és mocsarak alkotta legendás földre lép a Hazajáró. A tóparti nádasok és homoki erdők rengetegei, melyek egykoron hadak elől menekülőknek és betyároknak szolgáltak búvóhelyül, ma már elsősorban a veszélyeztetett természeti értékeknek nyújtanak utolsó mentsvárat. A zsíros bácskai föld a szorgalmas földművelő kezek munkáját bő terméssel hálálta meg. Ez az áldott anyaföld, amelyhez – minden csapás ellenére – foggal-körömmel ragaszkodik az Észak-Bácskai puszták hitben megmaradt magyar népe.

Látnivalók

Látnivalók / Délvidék / Bácska

A város fontos európai utak kereszteződésében, a tatárjárás után eresztett hajtást a Duna és a Tisza közötti déli síkon, ám amíg a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom ütközőzónájában feküdt, évszázadokig nem tudott megerősödni. A török kiűzése után viszont rohamléptekben terebélyesedett, és 1779-ben már szabad királyi városi rangot is kapott. Szabadka a millennium idején nyerte el szecessziós  arculatát és a XX. század elejére már hazánk egyik legnépesebb, százezres nagyvárosává, a délvidéki magyarság szellemi központjává nőtte ki magát. Trianon derékba törte felívelő pályáját, de gyökereit nem tudta kiszaggatni, és a – főleg Raichle Ferenc építész munkáját dicsérő – cifra épületei még ma is sokat mesélnek múltjáról.

Szabadka a hitélet központja is egyben, a bácskai katolikus püspökség székhelye, a 18. századi Szent Teréz székesegyház gyűjti össze vasárnaponként a város magyar és horvát híveit.

És hogy ne szakadjon szerteszét a homokháti magyarság, a néphagyományokat és a kultúrát szolgálja az országvesztés óta a szabadkai Népkör épülete is, amelynek oldalában Kossuth Lajos szobra figyeli aggódva a változó időket.

Van itt még egy épület, a Városi Gimnázium, ami többet jelent a magyar ajkú embereknek, mint egyszerű iskola. Ezt jelzi a falát díszítő emléktábla és az előtte álló szobor.

Bővebben...

A település a 19. században kezdett kiépülni, amikor felfedezték a ásványi anyagokban gazdag termálvízének és iszapjának gyógyerejét. Az 1900-as években partján szép szecessziós villák épültek, s Palics egy-kettőre a Monarchia felkapott fürdővárosa lett. Napjainkra sajnos felborult a tó természetes ökológiai rendszere, de így is előszeretettel járnak ki ide a felüdülésre, pihenésre vágyók.

Partján egy valódi sporttörténeti kuriózum vár gondoskodó kezekre. A Bagolyvár építtetője, Vermes Lajos alig volt húsz éves, mikor megszervezte a modern kori olimpiák előfutáraként számon tartott Palicsi Olimpiai Játékokat. Itt, a Bagolyvárban szállásolta el a sportolókat, kialakítva a világ első olimpiai faluját. Sport iránti rajongását jelzi, hogy 1884-ben Európa harmadik kerékpárpályát építette ki Palicson.

A fürdővárost másik jelképe, a több mint 100 éves Víztorony.

Bővebben...

Hajdujárás földje kiváló szőlő- és gyümölcstermesztésre. Itt él Maurer Oszkár bortermelő, aki hagyományos módszerekkel foglalkozik régi magyar szőlőfajtákkal, és az ősi rendet próbálja újra meghonosítani a régi Csongrádi borvidéken és a Szerémségben.

A szomszédos Ludas határában fekszik az ősrégi Ludasi-tó. Az elöregedő pusztai tó egyik utolsó menedéke a lápvidéki élővilágnak, csónakkal nem látogatható Speciális Természeti Rezervátum, ahol csak madárfajból több mint 200-at tartanak számon. A mocsaras vidék, a tó nádas vízvilága mindig is szerves részét képezte a környék életének, és remek rejtekhelyül szolgált a török elől bujkálóknak, majd a betyároknak is.

Legnagyobb szigete a Rózsa Sándor sziget, vagy másnevén Boszorkánysziget, ahol a legenda szerint a híres röszkei betyár rejtőzött el a csendőrök elől.

Bővebben...

Még ebben a cudar, lélekellenes világban is vannak elpusztíthatatlan magyar szigetek. Ilyen az Árpád-kori Kispiac is, ahol kicsiben egész Észak-Bácska összesűrűsödik: homok és szántóföld, dombhát és legelő találkozik határán.

A Délvidék visszatértekor épült temploma kivételes kincset őriz: a kommunista elnyomás után előkerült Magyarok nagyasszonya oltárképet még az 1944-es templomépítők szánták falára.

Az élet újjászületését, a tavaszi visszatérést hirdeti a Kapitány-tó madárdalos nádasa is, amely mentén az idő kerekével szemben tekerünk tovább a széles homokháton.

Bővebben...

A Csákó-halom néven is ismert bucka az első zentai csatára emlékeztet. Kevésbé ismert, hogy a török alóli felszabadulást hozó zentai csata előtt, 1686-ben volt itt egy kisebb ütközet is, ami azért volt jelentős, mert a térségben ez volt az első győzelmünk a török felett.

Bővebben...

A fiatal település Tóth József földbirtokosnak, országgyűlési képviselőnek köszönheti létét, aki a XX. század első évtizedében birtoka egy részének kiosztásával tette le a falu alapjait, majd iskolákat és templomot is építtetett a gyarapodó közösségnek.

A falu hűen őrzi első plébánosa, Szabó Dénes mártír emlékét, akit a második világháború végén, 1944-ben a jugoszláv partizánok elhurcoltak és kegyetlenül kivégeztek.

A helyi közösség megújuló erejét jelzi, hogy mennyi minden sűrűsödött itt össze, a falu a délvidéki magyarság egyik szellemi központjává lett és ma már van annyi látnivaló itt és a környéken, hogy a falusi turizmus is felélénkült.

A tóthfalusi kitárt szárnyú turulmadár büszkén hirdeti a hazát járó vándornak a megújuló délvidéki magyar életet és az Isteni örök igazságot. Jelenleg ez a legnagyobb turulszobor a Délvidéken.

Bővebben...