A közép­ko­ri temp­lom magá­ban álló tor­nya dél­ce­gen ügye­li a Répát-hegy­ség ölé­be húzó­dó Béla­fal­vát. Lát­ta azt is, ami­kor 1825-ben a Tuzson csa­lád­ba meg­szü­le­tett János, s hamar magá­ba szív­ta a nem­ze­ti önren­del­ke­zés szel­le­mét. Innen indult, hogy alig 24 éve­sen hon­véd­tiszt­ként a sza­bad­ság­harc szé­kely­föl­di csa­tá­i­nak, így a nyerg­es­te­tői ütkö­zet­nek is hőse legyen.

„Polyán vót a régi becsü­le­tes neve neki…” Aztán lett a szent­ kereszt tisz­te­le­té­re szen­telt temp­lo­ma után Kéz­di­szent­ke­reszt. Itt is tart­ják még az ősi tör­vényt. És tar­tot­ták 1764-ben – már nem­csak becsü­let­ből, de hiva­tal­ból – is, miu­tán a szé­kely határ­őr­ség meg­ala­ku­lá­sá­val Polyán a máso­dik szé­kely gya­log­ez­red köz­pont­ja lett. A ’48-as sza­bad­ság­harc­nak vér­rel és harang­gal adóz­tak, de kivet­ték a részü­ket a világ­há­bo­rúk­ból is.

Ez az a magas­lat, ahol Vitéz Mező Ferenc kato­ná­i­val az utol­só töl­té­nyig és lehe­le­tig küz­dött sike­re­sen a hazánk­ra törő szov­je­tek ellen, hősi­e­sen fedez­ve a magyar csa­pa­tok vissza­vo­nu­lá­sát 1944. szep­tem­ber 3‑án. Az Úz völ­gyet áttör­te a 7. Ukrán Gár­da­had­se­reg, elég jelen­tős csa­pa­tok indul­tak meg Fel­ső-Három­szék felé, és itt fog­lalt állást a 24-es Szé­kely-Határ­va­dász zász­ló­alj egy gép­pus­kás sza­ka­sza, Mező Ferenc tar­ta­lé­kos zász­lós veze­té­sé­vel. Az utol­só töl­té­nyig küz­döt­tek. Az oro­szok, itt ezt a helyet nem tud­ták elfog­lal­ni, Mező Ferenc is elesett, és 17-én meg­kap­ta a magyar arany tisz­ti keresz­tet.

Az egy­ko­ri csán­gó fal­vacs­ka, Gyer­tyá­nos mára elnép­te­le­ne­dett, egy­ko­ri háza­it már csak nyá­ri szál­lá­sok­nak hasz­nál­ják. Pedig fény­ko­rá­ban egy-egy csa­lád­nál akár 8–10 gyer­mek is sza­lad­gált, akik­nek isko­lát is épí­tet­tek. Az épü­le­tet az esz­tel­ne­ki önkor­mány­zat hoz­ta rend­be.

Esz­tel­nek Három­szék egyik vég­fa­lu­ja, a közép­kor­ban a kör­nyék kul­tu­rá­lis és val­lá­si köz­pont­ja volt. A falu szín­ma­gyar tele­pü­lés, Árpád-kori temp­lo­ma mai for­má­ját a 15. szá­zad­ban nyer­te el.

Esz­tel­nek szel­le­mi virág­zá­sá­hoz a Szacs­vay-csa­lád is hoz­zá­já­rult, akik a 17. szá­zad­ban köl­töz­tek ide Szacs­vá­ról. Itt élte le éle­tét Szacs­vay János, akkor a lőport készí­tet­te Gábor Áron ágyú­i­hoz.

A köz­ség­ben már több mint három évszá­za­da meg­te­le­ped­tek a feren­ce­sek, akik nem­csak a hit­élet­ben, de az okta­tás­ban is jeles­ked­tek. Közép­ko­ri Szent György kápol­ná­juk 1921-ben egy tűz­vész áldo­za­ta lett, de az új temp­lo­muk jel­zi, élnek még a bar­na csu­há­sok Fel­ső-Esz­tel­ne­ken.

A Szent Mihály-hegy lábát nyom­ja az alig fél­ezer lel­kes Csom­or­tán. Orbán Balázs sze­rint hatá­rá­ban egy­kor Három­szék vitéz főka­pi­tá­nya, Csom­or­tán Tamás vára állott, amely­nek sze­mély­ze­te és kato­nái népe­sí­tet­ték be a későb­bi tele­pü­lést.

Közép­ko­ri temp­lo­ma nem volt. A hívek áldo­zat­kész­sé­gét jel­zi, hogy a leg­va­dabb egy­ház­el­le­nes idők­ben, 1983-ban szen­tel­ték fel temp­lo­mu­kat, Árpád-házi Szent Erzsé­bet tisz­te­le­té­re.

Csom­or­tán­ban 1840-ig isko­la sem volt. Ma már óvo­da és I‑IV. osz­tá­lyos álta­lá­nos isko­la műkö­dik.