Az Erdélyi-érchegységet északról kerülő Kis-Aranyos völgye szemrevaló, békés tájék. Az Alsóvidra községhez tartozó Nemesi falu határában, egy megtörő plató lépcsőjén varázslatos vízesés zuhog le, mésztufa gátat építve. Szemközt a vízeséssel egy másik nevezetes természeti ritkaság, az úgynevezett Csigahegy évmilliók emlékeit őrzi. Első pillantásra nem tűnik különlegesnek, de ha közelebbről megnézzük, szikláiba 35 féle puhatestű kövült bele, ősi földtörténeti korok lenyomataként. Talán a kis Janku is lejárt néha megmártózni a vízesésben vagy megkövesedett csigát gyűjteni, mielőtt jogászhallgató lett Budapesten. Mert itt, Vidrán, ebbe a békés tájékba született bele a később népirtó parasztvezérként hírhedté vált Avram Iancu.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a vízesés.
Magasság: 705 m
Nyitva: 0-24
Megközelítés: a Csigahegy felől (600 méter; 10 perc; 60 méter szintemelkedés).

Az Erdélyi-érchegység irtásait a juhászattal foglalkozó mócok népesítették be. Az Aranyos felső völgyének legnagyobb kiterjedésű szórványtelepülése Topánfalva volt, ahol az egymástól távol élők évente egyszer összegyűltek és leányvásár keretében házasították ki lányaikat. A 17. századtól bányauradalmi székhely lett, így a románok már nemcsak a földek felszínén, de azok mélyén, az ércbányákban is dolgoztak. De nem volt mindig ínyükre való ez az élet, s nem egyszer a magyarokon csattant a feldühített mócok ostora. Esténként leült egymással beszélgetni a félelem, a tudatlanság és az irigység, és 1784 egyik estéjén arra jutottak, hogy megbosszulják az évszázadok óta gyűlő sérelmeket. A városban ma is megvan a pince, ahol 1782-ben az első pofon elcsattant a mócok és az örmény uradalmi bérlők között, megalapozva a 2 évvel későbbi parasztfelkelést, amikor Horea csapatai nagy pusztítást végeztek Topánfalván és környékén. De nemcsak Horea főhadiszállása volt Topánfalva, hanem Avram Iancué is, aki 1848-ban még nagyobb vérveszteséget okozott a hegyaljai magyarság falvaiban. Pedig egész jól indult minden. Eleinte úgy tűnt, hogy népével a magyar szabadságharc mellé áll, ám végül Kossuthtal nem sikerült megegyezni, mire az osztrákok fűt-fát ígérve ellenünk fordították a mócokat, akiknek könnyű prédát jelentettek a védtelen magyar települések. Míg honvédeink a fronton harcoltak, a felfegyverkezett románok ártatlan asszonyok, gyermekek és idősek ezreit mészárolták le. Mindezért a románok azt kapták a Habsburgoktól ajándékba, amit mi büntetésből. Mikor Ferencz József 1852. június 21-én Topánfalván szállt meg, Iancu hiába kért tőle audenciát, a császár nem fogadta őt. Ezen a nyáron Iancu leverte a kétfejű sasos címert a kincstár épületéről, rátámadt a kataszteri földmérőkre, mígnem augusztusban letartóztatták. A zavart elméjű móc parasztvezér élete végéig gyakran tartózkodott Topánfalván; itt jelentette ki 1859-ben, hogy „a székelyekkel az ember egész Európát meghódíthatja.”
Mócvidék központjának mai képe nem túl turistacsalogató: az Aranyos általában tele van pillepalackkal, a szocializmus után magára hagyott település házai romosak, villanyvezetékből is kétszer annyi van, mint másutt Erdélyben. A két tömeggyilkosnak, Horeanak és Iancunak szobra és múzeuma is van Topánfalván. Ennyi vész után nem csoda, hogy a katolikus magyarok temploma is lassan elgazdátlanodik.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a katolikus templom.
Magasság: 560 m
Nincs nyitva
Megközelítés: a városközpontból.

Abrudbánya, a rómaiak Abrutusa, Európa egyik legrégibb aranyfeldolgozó központja, az erdélyi aranyművelés központja. A szász telepítésű kiváltságos bányászváros szépen fejlődött, de az arany mellett a vér is meghatározta történetét. 1784. november 7-én itt is pusztítottak Horea román martalócai, Abrudbánya magyar lakosságát nagyrészt legyilkolták. 1849 tavaszán Kossuth követségbe küldte Ioan Dragost, a magyar országgyűlési román képviselőjét, hogy tárgyaljon Avram Iancuval. Utóbbi hajlott a megegyezésre, de Hatvani Imre májusban egy magyar szabadcsapattal elfoglalta a várost. A móc lázadók ostrom alá fogták Abrudbányát, ahonnan sikerült kitörnie Hatvaniéknak. A románok a magyar sereget megtámadták és a velük menekülő lakosokkal, valamint Ioan Dragoșsal együtt lemészárolták. A pusztítás a magyar egyházakat is sújtotta. Ahogy Szász Károly fogalmazott: „Ama veres napokban a főtér legszebb épületei fölgyújtattak, a katolikus és unitárius, valamint a református templom a pusztulásból füstös romhalmazokként kerültek ki. Kő kövön nem maradt.” Isten házai mellett áldozatok lettek Isten szolgái, a katolikus plébános, az unitárius és a református lelkész is. A 17. században épült unitárius templomba a legfájóbb belépni. Onnan már az utolsó lélek is kiköltözött, csak omladozó, fedetlen csontváza maradt, szebb idők néma mementójaként. Az Árpád-kori eredetű Szent Miklós katolikus plébániatemploma is sok golgotás időt látott. A tatárjárástól az 1848-as vérontásig sokszor kellett feltámadnia poraiból. A református templom ad még némi magyar életjelet, a hitből fakadó remény üzenetét hordozza. A templom mögötti egykori bányásziskola falában kőtábla tanúskodik arról, hogy „Ezer hatszáz hetven kettőben ezen hely Apafi Mihálytól lett Tanuló Műhely.”
Jókai Mór 10 évvel a vérengzés után látogatta meg Abrudbányát: „Szomorú, elcsüggesztő látvány az utazónak Abrudbánya képe, egy nagy nyitva maradt sír az, melyet még nem volt idő behantolni; hanem azután a népe! Itt a romba dűlt falak közt most is lelkes nép lakik, ki hitéhez, nemzetéhez, becsületéhez hű maradt, kiről példát vehetne magának sok nagy gazdag magyar város, melynek boldog népe a maga jólétében szája széléig úszván, ott is hajol, ahol nem görbítik. Nem laknak itten nagyurak, de olyan emberek, kikben gazdag a szív.”

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a református templom.
Magasság: 598 m
Nyitva: érdeklődni ezen a telefonszámon lehet: 0040740051647
Megközelítés: a városközpontban; Piatra Eroilor 2.

Verespataktól keletre a Veresvölgyben már nem aranyat, hanem rezet rejt a föld. Itt éktelenkedik, mint egy hatalmas amifiteátrum a szászavinci rézbánya. 1977-ben nyitották meg, azóta zabálják fel a hegyet a fentről apró bogaraknak tűnő hatalmas munkagépek.

Kellett a hely a réz után maradt zagynak is. Ceausescu meg valamiért épp a hegyek közé szorult Szászavinc völgyét nézte ki zagytárolónak.

Nem zavarta, hogy már foglalt a völgy. Így lett, hogy Szászavinc több mint ezer lakójának 1986-ban egyik pillanatról a másikra távoznia kellett. Talán vissza se néztek, hogy ne kelljen látniuk, hogy borítja be házaikat, templomukat, iskolájukat, temetőjüket, addigi életüket a vörös veszedelem. Akinek térkép e táj, nem is gondolná, hogy a bányahordalék egy falut rejt, ha nem lógna ki a zagyból mementóként a dombra épült középkori templom tornya.

A vulkanikus tevékenységnek köszönhetjük a híres Detunáták bazaltszirtjeit is.

A két szomszédos kiemelkedés, az Erdős és a Kopasz-Detonáta közül az utóbbi a látványosabb, melynek aljába 1893-ban az Erdélyi Kárpát Egyesület alsó-fehér megyei osztálya épített menedékházat. A „Detonáta” elnevezést ahhoz a villámhoz hasonló zajhoz kötik, ami akkor keletkezik, amikor egy óriási kőtömb kiszakad a hegyből. A robajokhoz a mócok sok legendát költöttek. A lávák oszlopos elválását a tudósok azzal magyarázzák, hogy a felszínre kerülő láva hűlés közben összehúzódik; s az ebből eredő feszültség töri általában hatszögű oszlopokra.