Az Olt men­ti Csík­szent­si­mon már nem­csak szín­tisz­ta for­rás­vi­zé­ről, de folyé­kony kenye­ré­ről is messzi föl­dön híres. A szé­kely sör­fő­zés sok évszá­za­dos hagyo­má­nyát 2014-ben ele­ve­ní­tet­ték fel Szent­si­mon­ban, ami­kor elő­vet­ték a régi recep­te­ket és elkezd­ték főz­ni az iga­zi Csí­ki sört.

Alcsík erős kato­li­kus vidék. Majd min­den falu­ja igen ősi egy­há­zi emlé­kek­kel büsz­kél­ked­het, így Csa­tó­szeg is, ahol már az Árpá­dok kora óta imád­ják Istent a falu góti­kus ere­de­tű temp­lo­má­ban.

A Tus­ná­di völgy­szo­ros észa­ki kijá­ra­tát őrzi a fes­tett kőka­pu­i­ról is ismert Újtus­nád.

A Cso­mád elő­te­ré­ben, Tus­nád kör­nyé­kén több neve­ze­tes bor­víz­for­rás is van. Az egyik leg­is­mer­tebb, a nagy­tus­ná­di Bagoly vagy Sze­ret­sze­gi bor­víz szén­sa­vas ásvány­vi­ze. És hogy az ember tud­ja, mit is iszik, erre szol­gál a for­rás mel­lett 2005-ben fel­épült Bor­víz­mú­ze­um.

A Lázár csa­lád ősi fész­ke Láz­ár­fal­va, ami arról is neve­ze­tes, hogy 1643-ban itt tar­tot­ták Csík‑, Gyergyó‑, és Kászon szé­kek kato­nai szem­lé­jét. A falu ma már nép­tán­cos sereg­szem­lék szín­hely­ekén is szol­gál. Itt szé­kel ugyan­is az And­rás Mihály Ala­pít­vány, ahol igen szá­mot­te­vő  érték­men­tő mun­ka folyik.

A Csí­ki-hava­sok déli főge­rin­cén szé­le­sen hul­lam­zó hegy­há­tak, és vad­vi­rá­gos rétek vár­nak. A Kecs­ke-tető kör­nyé­ké­ről kitá­rul­ko­zik a vidék. És már az első esz­te­nák is fel­tűn­nek. Az első komo­lyabb csúcs a Kászo­ni-meden­ce felett ural­ko­dó Pap hegye szé­les pusz­tá­ja, ami kivá­ló pihe­nő- és kilá­tó­pont.

A Rugát-tető felé halad­va az utol­só nagyobb csúcs, a Bot­sar­ka a Csí­ki-hava­sok egyik neve­ze­tes föld­raj­zi pont­ja, ugyan­is itt talál­ko­zik a Kár­pá­tok főge­rin­ce azzal a mel­lék­ge­rinc­cel, ami a Nyer­ges-tető­ről kísé­ri a túrá­zók útját.

Az Olt és a Sze­ret víz­vá­lasz­tó­ját, a Rugát-tetőt egy vil­lám­csa­pás­ban meg­cson­kult kőke­reszt őrzi.

A Fiság patak völ­gye bizony már jó ezer éve be van népe­sül­ve szé­kely magya­rok­kal, így szin­te min­den falu­ra, így Bán­fal­vá­ra is jut egy neve­ze­tes egy­há­zi emlék.

De ilyen a köz­ség­köz­pont, Csík­szent­györgy góti­kus vár­temp­lo­ma is, falán sár­kány­ölő Szent György fres­kó­já­val. A falu azért is neve­ze­tes, mert a kuruc-labanc hábo­rúk ide­jén a gyu­la­fe­hér­vá­ri kato­li­kus püs­pök­ség 1703-ban ide húzó­dott a pro­tes­táns kuru­cok elől, így lett Szent­györgy egy idő­re az erdé­lyi püs­pök­ség szék­he­lye, a püs­pök pedig a falu szü­löt­te, Illyés And­rás.

Ő volt az, aki a köz­ség fölöt­ti domb­ra 300 éve, fel­épí­tet­te a pósa­he­gyi Nagy­bol­dog­asszony kápol­nát, ami végül csak a halá­la utá­ni évben, 1713-ban készült el.

A kápol­ná­tól a szem­köz­ti Har­gi­tá­ra és Alcsík­ra nyí­lik kilá­tás.

A völgy leg­ér­té­ke­sebb temp­lo­má­val Csík­me­na­ság ren­del­ke­zik. Az Árpád-kor­ban épült, majd több­ször átépí­tett temp­lom Mária-kegy­szob­ra, külö­nös fres­kók­kal díszí­tett góti­kus szen­té­lye, mér­mű­ves csúcs­íves abla­kai Köpeczi Sebes­tyén József sza­va­i­val élve „egy régen letűnt kor gaz­dag lel­ki éle­té­nek emlé­ke­it sugá­roz­za ránk.”

A temp­lom mögöt­ti téren az első világ­há­bo­rús emlék­mű­vet Szer­vá­ti­usz Jenő farag­ta.

Alcsík egyik köz­pon­ti nagy­köz­sé­gé­ben, Csík­szent­már­ton­ban turul­ma­dár őrzi a világ­há­bo­rúk hőse­i­nek emlé­két. Lőré­ses vár­fal­lal kör­be­vett közép­ko­ri temp­lo­mát több­ször is átépí­tet­ték.

Csík­szent­lé­lek góti­kus temp­lo­ma előtt a vén hárs­fa jó 250 éve ügye­li a ren­det. A “tanács­fa”, más néven szá­dok­fa tövé­ben gyűlt össze a szent­lé­le­ki falu­ta­nács a falu ügyes-bajos dol­ga­it meg­tár­gyal­ni. Aztán jöt­tek a múlt eltör­lői és 1951-ben betil­tot­ták az ősi szo­kást.

De hiá­ba min­den til­tás, a szé­kely sza­bad­ság­sze­re­te­tet nem lehet meg­tör­ni. Csík­szent­lé­lek hatá­rá­ban egy vörös­re fes­tett obe­liszk is min­den bizonnyal a hon­vé­dő har­cok­ra emlé­kez­tet. Nem tud­ni biz­to­san, mert a “Véres­ké­pen” nincs fel­irat, így csak talál­gat­ják ere­de­tét.

A Xan­tus-völgy­be eresz­ked­ve egy neve­ze­tes tör­té­nel­mi hely­re, egy vér­ál­do­zat­tal járó, de vég­re győ­zel­mes csa­ta hely­szí­né­re érünk.

A Xan­tus-kápol­nát az 1694-es utol­só tatár­be­tö­rés emlé­ké­re állí­tot­ták, ami­kor a szé­ke­lyek győ­ze­del­mes­ked­tek a kutya­fe­jű­ek felett. Szem­ben a Libi­dá­ri-dom­bon állt Xan­tus Keresz­ter király­bí­ró kas­té­lya.