Pünkösdi királynézó Siklódon

Pünkösdi királynézó Siklódon

Pünkösdkor, mikor a határ felveszi apró virágokkal díszített zöld ruháját, Siklód utcái is ünneplőbe öltöznek. A szentlélek eljövetele a faluban a gyerekek ünnepe, ekkor nem kell templomba menniük.
A hagyomány szerint ünnep szombatján, a gyerekek kitakarítják, majd feldíszítik az előre elkért csűrt. Pünkösd első napján a csűrben gyülekeznek, a guzsajra, háromszögre összehajtott kőhímes abroszt erősítenek, arra fekete alapon virágokkal díszített fejkendő, a tetejére hímzett zsebkendő kerül, majd a végére bazsarózsa csokor. Ezek lesznek a zászlók a felvonulásra. Az ünneplő gyereksereg végigjárja a falut, majd a mezőre tart ahol gyerekjátékokat játszanak, táncolnak, szódaporos vizet isznak. A közös étkezés után késő estébe nyúló tánc, játék következik a csűrben.

Bővebben

IpolyFeszt – Vezetett túra a Börzsöny nyugati gerincére

IpolyFeszt – Vezetett túra a Börzsöny nyugati gerincére

Első ízben rendezik meg az ipolymenti településeket átölelő programsorozatot június 21. és 23. között hét, ebből öt magyar és két határon túli helyszínen. Hét helyszínen vár az ipolymenti települések igazán színes, programokkal teli fesztiválja, melynek keretén belül egy börzsönyi Hazajáró túrára invitálunk Benneteket. Bővebben

V. Maderspach emléktúra

V. Maderspach emléktúra

A Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napok keretén belül a Hazajáró Egylet, a Zsil-völgyi EKE és az Ebenhaezer Egyesület 2019. május 18-án vezetett Maderspach emléktúrát szervez a Kis-Retyezát legmagasabb csúcsára. A túra során megismerkedünk a Déli-Kárpátok varázslatos hegyvilágával és megemlékezünk a kiváló mérnök, sportoló, vadászati szakíróról, Maderspach Viktorról, aki ezen a hegyvidéken vadászott, majd az első világháború végén az erdélyi román betörés idején honvédő harcokat is folytatott. Bővebben

Hazajáró hétvége Nagyvázsonyban

Hazajáró hétvége Nagyvázsonyban

Ismét Hazajáró hétvége a Balaton-felvidéken közönségtalálkozóval, nagyvázsonyi Várbállal és vezetett Hazajáró túrával. A IV. Hazajáró Napok egyben a Kinizsi Szövetség tagjainak találkozója is, így a programok már az előző napokban megkezdődnek. Bővebben

Bácskai Hazajáró Túra

Bácskai Hazajáró Túra

Bácska kincseit csak úgy tudjuk megőrizni, ha ismerjük is az értékeinket, éppen ezért fontosnak érezzük, hogy a Hazajáró Egyesület missziójával összhangban túrák és kirándulások szervezésével is hozzájáruljunk a szülőföldünkhöz való kötődés megerősítéséhez. Bővebben

Horthy Miklós Emléktúra

Horthy Miklós Emléktúra

A Horthy Miklós emléktúra egy 35 km-es túra Hont térségében, amelynek célja, hogy megismertesse a Korponai- dombvidék Ipolyra lefutó végső nyúlványainak világát. Utunk során végig szemmel tarthatjuk a Börzsönyt, az Ipoly völgyét, és a Selmeci-hegységet. Ez az a táj, amelyet Trianonban elcsatoltak, de Horthy Miklós kormányzósága idején, 1938-ban visszatért hazánkhoz. Erre is emlékezzünk, miközben az azóta újra leszakított, de lélekben hazai és máig magyarlakta vidéken járunk! A túrát egyben barátunk, Gál József, a Horthy Emléktúra egyik leglelkesebb házigazdájának emlékének ajánlunk.

Bővebben