A Börzsöny Vándortúra minden évben más és más településről indulva igyekszik megismertetni a Börzsöny vadregényes tájait. 2020-ban immár 22. alkalommal rendezzük meg a túrát, mely ezúttal Kóspallagról indulva hódítja meg a Magas-Börzsöny szépséges ormait. A 33 kilométer hosszú túra mellett, idén is lesz egy rövidebb, 9 km-es vezetett túra, mellyel a 2018 elején elhunyt jóbarátunkra, Forgács Péterre emlékezünk.
ONLINE ELŐNEVEZÉS HATÁRIDEJE: 2020. OKTÓBER 16! Bővebben →
Idén első alkalommal rendezzük meg a Börzsöny Akciócsoporttal karöltve az I. Kaldera 25 Teljesítménytúrát. Aki már teljesítette az embert próbáló Vulkántúrát, minden bizonnyal kedvét leli ebben a túrában, hiszen ez alkalommal is a börzsönyi kalderát járjuk végig, érintve a Magas-Börzsöny legszebb kilátópontjait. A Kaldera 25 mellett, az Ipolyfeszt keretében vezetett túrát is szervezünk.
Online nevezés
Bővebben →
A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet vezetett túrát szervez a Maderspach család emlékére a Vulkán-hegységben levő Oszlea gerincre. Bővebben →
A koronavírus-járvány miatt a Horthy Miklós Emléktúrát határozatlan időre elhalasztjuk. Ha a körülmények engedik, még idén egy későbbi időpontban megrendezzük.
Bővebben →
Sajnos a koronavírus-járvány miatt a Hazajáró Egylet tavaszi túráit törölnünk vagy halasztanunk kell.
A Lehőcz János Emléktúra elmarad.
A Váci Reménység Egyesület természetjáró szakosztályának vezetett túrája a Naszály hegyre.
Bővebben →
Sajnos a koronavírus-járvány miatt a Hazajáró Egylet tavaszi túráit törölnünk vagy halasztanunk kell.
A Teleki Pál Emléktúrát , ha a körülmények engedik, megpróbáljuk egy későbbi nyár eleji időpontban megrendezni.
Túránk célja egyrészt emléket állítani gróf Teleki Pál földrajztudós, természetbarát miniszterelnöknek, másrészt elkalauzolni minden indulót a Börzsöny szebbnél-szebb tájaira, hogy megismerhessék a hegység csodálatos értékeit. Bővebben →
A Kitörés emlék- és teljesítménytúra célja, hogy minden év februárjában megemlékezzen azokról a magyar és német katonákról, akik a II. világháborúban két és fél hónapon keresztül védték Budapestet -és ezzel együtt Nyugat-Európát- a bolsevik Vörös Hadsereggel szemben. A túra során teljesítményünkkel tisztelgünk a hősi halottaknak és azoknak, akik mérhetetlen szenvedések árán, de életben maradtak. A túrán való részvétel kötelező online regisztrációhoz kötött. A nevezés december 16-án indul. Bővebben →
Szeretettel várunk Benneteket augusztus 24-i túránkon a Bacsófalvi-tóhoz. Emléktúránkkal a selmeci diákság kötelességtudata előtt tisztelgünk. Bővebben →
Tarts velünk szeptember 18-22 között, hogy együtt fedezzük fel Zadar és környékének magyar emlékeit. Hosszú hétvégénken a Hazajáró nyomába eredünk. Vir szigeten dalmát finomságokat kóstolunk, majd a Horvát Királyság egykori fővárosát, Nin-t barangoljuk be. Történelmi időutazásunkat Zárában folytatjuk, ahonnan gyorshajóval a horvát szigetvilág gyöngyszemeihez, a Kornátokra és a Telascica Nemzeti Parkba vezet utunk. Bővebben →