Az immár 12. alkalommal megrendezendő 33 km-es túra célja, hogy megismertesse a Korponai-dombvidék Ipolyra lefutó végső nyúlványainak világát. Utunk során végig szemmel tarthatjuk a Börzsönyt, az Ipoly völgyét, és a Selmeci-hegységet. Ez az a táj, amelyet Trianonban elcsatoltak, de Horthy Miklós kormányzósága idején, 1938-ban visszatért hazánkhoz. Erre is emlékezzünk, miközben az azóta újra leszakított, de lélekben hazai és máig magyarlakta vidéken járunk! A túrát egyben barátunk, Gál József, a Horthy Emléktúra egyik leglelkesebb házigazdájának emlékének ajánlunk. Bővebben
Archives
1848-as emlékhelyek a Temesközben
A Bánsági Kárpát Egyesület és a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet rendhagyó közös auótótúrát szervez 48-as Temesközi és Vajdasági emlékhelyeinkhez. Bővebben
Pumák a Bakonyban – honvédelmi emléktúra – 2024
2024-ben második alkalommal rendezi meg a Hajagi Természetvédő és Szabadidő Egyesület, valamint a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet a „Pumák a Bakonyban” elnevezésű teljesítménytúrát, melyre szeretettel invitál minden természetjárót. A Túra a Hazajáró Kupa része! Bővebben
Felvidéki kalandozások a Körmöci-hegységben – 2024
1 napos felvidéki túránk során kalandozásra hívunk a történelmi múltú Körmöcbányára, és a festői panorámás Körmöci-hegységbe. Bővebben
Kaptárkövek Teljesítménytúra – 2024
Téged is kiver a víz a tömegtől? Már neked is eleged van a rajtnál tolongásból és türelmetlenkedésből? És mélységese elszomorít a teleszalagozott erdők no meg a széthagyott poharak és csokipapírok látványa? Megértünk, hisz nem erről kéne szóljon a teljesítménytúrázás… Bővebben
5. Kaldera 25 teljesítménytúra – 2024
2024-ben ötödik alkalommal rendezzük meg a Kaldera 25 teljesítménytúrát! A téli Vulkántúránkhoz hasonlóan ezúttal is a miocén kori tűzhányó kalderájába invitálunk benneteket, csak ezúttal nyári körülmények között, kemencei indulással és érkezéssel, illetve a téli útvonallal szembe közlekedve. A Kaldera 25 így egy kicsit a Vulkántúra kistestvére is, de ez nem jelenti azt, hogy le lehet becsülni, hisz mint tudjuk, a Börzsöny sosem viccel. A Kaldera 25 mellett vezetett túrát is szervezünk! Bővebben
Teleki Pál emléktúrák a Börzsönyben – 2024
Túránk célja egyrészt emléket állítani gróf Teleki Pál földrajztudós, természetbarát miniszterelnöknek, másrészt elkalauzolni minden indulót a Börzsöny szebbnél-szebb tájaira, hogy megismerhessék a hegység csodálatos értékeit. Bővebben
5. Bácskai Hazajáró túra
Kitörés emlék- és teljesítménytúra – 2024
A Kitörés Emléktúra célja, hogy megemlékezzen azokról a magyar és német katonákról, akik a II. világháborúban két és fél hónapon keresztül hősiesen védték Budapestet és Nyugat-Európát a bolsevik Vörös hadsereggel szemben.
Miután 1944. karácsonyán a szovjet ostromgyűrű bezárult a vár körül, az “Európa Erőd” védői a harc nélküli lemészárlást jelentő kapituláció helyett — esküjükhöz híven — 1945. február 11-én a kitörést választották…
Utunk során teljesítményünkkel tisztelgünk a hősi halottaknak és azoknak, akik mérhetetlen szenvedések árán, de életben maradtak. Bővebben








