Zempléni Kalandozások

Zempléni Kalandozások

Szeptember 24-én reggel, a sátoraljaújhelyi Zemplén kalandpark parkolójában rendhagyó túrára készülődött kb. 50 fős csapatunk és jó néhány szimpatizáns. A rendhagyó jelleget ezúttal az adta, hogy a túrát nem a helyi tagság, hanem a Kárpátaljai Hazajáró Egylet szervezte.

A háború miatt Kárpátaljáról rengetegen kényszerültek elhagyni szülőföldjüket, ezért a túrának nem titkolt célja volt összehozni egy közös túrára az anyaországba kényszerült régi tagtársakat, valamint találkozási lehetőséget teremteni a két testvéregyesület tagsága között. Legnagyobb örömünkre Kárpátaljáról is szép számmal tudtak csatlakozni hozzánk, ők már a túra előtti este megérkeztek szállásukra, a közeli Rákóczi Hotel táborába.  A Kárpátaljáról érkezett résztvevők ingyenes szállását és ellátását ezúton is köszönjük a Rákóczi Szövetségnek és a Dextramedia Kft-nek!

A parkolóból a kék+ jelzésen indulunk a Magas-hegy irányába. A kellemesen emelkedő erdei úttól mindenki kellően bemelegszik, úgyhogy a libegő középső állomását elérve máris tartunk egy szusszanásnyi és koccintásnyi pihenőt. A Magas-hegy csúcsát megkerülve, a Vörös-nyeregnél csatlakozunk be az Országos Kéktúra nyomvonalára, melyről sokáig le sem térünk. Végig gyönyörű őszi erdőben visz az út, kellemes hullámvasutazással. Itt-ott gombászunk, amott fotózunk és falatozunk, de mégis ezúttal a legfontosabb talán a társaság, az együttlét. Érintjük a Kecske- és a Tatárka-hegyeket, közös fotózás a legendás Rákóczi-fánál, majd végül a piros sáv jelzéssel érkezünk a Károlyfalva feletti Megyer-hegy csúcsára. A kilátóból megcsodáljuk a bejárt útvonalat övező, tényleg festői szépségű zempléni hegyeket, majd a Kárpátaljai Hazajáró Egylet hagyományaihoz híven közösen, egymás kezét szorítva szavaljuk el Wass Albert, A láthatatlan lobogó című versének részletét, mely a kárpátaljai testvéreink mottója is egyben:

“Ha két lábam térdig kopik:
de feljutok a csúcsokig!
S utolsó jussomat, a Szót,
ezt a szent, tépett lobogót
kitűzöm fent az ormokon
s a csillagoknak meglobogtatom!

Talán mindannyian érezzük magunkban e sorok szomorú aktualitását, mert a Himnuszt már könnyes szemekkel tudjuk csak elénekelni…
Mégis mintha mindenki új erőre kapna: erős kézfogásokkal, öleléssekkel és gratulációkkal kívánunk egymásnak kitartást.
A túra záróakkordja mi is lehetne más, mint a csúcs alatti Megyer-hegyi tengerszem varázslatos világa. Miközben fülig érő mosollyal járjuk körbe, belül is mosolyog mindenki: a mielőbbi béke iránti reménnyel és hittel feltöltődve már most várjuk a következő találkozást.