Szep­tem­ber 24-én reg­gel, a sátor­al­ja­új­he­lyi Zemp­lén kaland­park par­ko­ló­já­ban rend­ha­gyó túrá­ra készü­lő­dött kb. 50 fős csa­pa­tunk és jó néhány szim­pa­ti­záns. A rend­ha­gyó jel­le­get ezút­tal az adta, hogy a túrát nem a helyi tag­ság, hanem a Kár­pát­al­jai Haza­já­ró Egy­let szer­vez­te.

A hábo­rú miatt Kár­pát­al­já­ról ren­ge­te­gen kény­sze­rül­tek elhagy­ni szü­lő­föld­jü­ket, ezért a túrá­nak nem tit­kolt cél­ja volt össze­hoz­ni egy közös túrá­ra az anya­or­szág­ba kény­sze­rült régi tag­tár­sa­kat, vala­mint talál­ko­zá­si lehe­tő­sé­get terem­te­ni a két test­vér­egye­sü­let tag­sá­ga között. Leg­na­gyobb örö­münk­re Kár­pát­al­já­ról is szép szám­mal tud­tak csat­la­koz­ni hoz­zánk, ők már a túra előt­ti este meg­ér­kez­tek szál­lá­suk­ra, a köze­li Rákó­czi Hotel tábo­rá­ba.  A Kár­pát­al­já­ról érke­zett részt­ve­vők ingye­nes szál­lá­sát és ellá­tá­sát ezúton is köszön­jük a Rákó­czi Szö­vet­ség­nek és a Dext­ra­me­dia Kft-nek!

A par­ko­ló­ból a kék+ jel­zé­sen indu­lunk a Magas-hegy irá­nyá­ba. A kel­le­me­sen emel­ke­dő erdei úttól min­den­ki kel­lő­en beme­leg­szik, úgy­hogy a libe­gő közép­ső állo­má­sát elér­ve már­is tar­tunk egy szussza­nás­nyi és koc­cin­tás­nyi pihe­nőt. A Magas-hegy csú­csát meg­ke­rül­ve, a Vörös-nye­reg­nél csat­la­ko­zunk be az Orszá­gos Kék­tú­ra nyom­vo­na­lá­ra, mely­ről soká­ig le sem térünk. Végig gyö­nyö­rű őszi erdő­ben visz az út, kel­le­mes hul­lám­vas­uta­zás­sal. Itt-ott gom­bá­szunk, amott fotó­zunk és fala­to­zunk, de még­is ezút­tal a leg­fon­to­sabb talán a tár­sa­ság, az együtt­lét. Érint­jük a Kecs­ke- és a Tatár­ka-hegye­ket, közös fotó­zás a legen­dás Rákó­czi-fánál, majd végül a piros sáv jel­zés­sel érke­zünk a Károly­fal­va felet­ti Megyer-hegy csú­csá­ra. A kilá­tó­ból meg­cso­dál­juk a bejárt útvo­na­lat öve­ző, tény­leg fes­tői szép­sé­gű zemp­lé­ni hegye­ket, majd a Kár­pát­al­jai Haza­já­ró Egy­let hagyo­má­nya­i­hoz híven közö­sen, egy­más kezét szo­rít­va sza­val­juk el Wass Albert, A lát­ha­tat­lan lobo­gó című ver­sé­nek rész­le­tét, mely a kár­pát­al­jai test­vé­re­ink mot­tó­ja is egy­ben:

“Ha két lábam tér­dig kopik:
de fel­ju­tok a csú­cso­kig!
S utol­só jus­so­mat, a Szót,
ezt a szent, tépett lobo­gót
kitű­zöm fent az ormo­kon
s a csil­la­gok­nak meg­lo­bog­ta­tom!

Talán mind­annyi­an érez­zük magunk­ban e sorok szo­mo­rú aktu­a­li­tá­sát, mert a Him­nuszt már könnyes sze­mek­kel tud­juk csak eléne­kel­ni…
Még­is mint­ha min­den­ki új erő­re kap­na: erős kéz­fo­gá­sok­kal, öle­lés­sek­kel és gra­tu­lá­ci­ók­kal kívá­nunk egy­más­nak kitar­tást.
A túra záró­ak­kord­ja mi is lehet­ne más, mint a csúcs alat­ti Megyer-hegyi ten­ger­szem varázs­la­tos vilá­ga. Miköz­ben fülig érő mosollyal jár­juk kör­be, belül is moso­lyog min­den­ki: a mielőb­bi béke irán­ti reménnyel és hit­tel fel­töl­tőd­ve már most vár­juk a követ­ke­ző talál­ko­zást.