Arany­kert – erre min­den­ki fel­kap­ja a fejét, hiszen ki ne ismer­né Csal­ló­köz hagyo­má­nyos nevét. Egyes legen­dák egye­ne­sen a tün­dé­rek biro­dal­má­nak tar­tot­ták a szi­ge­tet, ren­ge­teg nép­re­ge élt itt a nép ajkán, hogy a Csal­ló­köz szi­ge­tét az ősidők­ben nem­csak föl­dön­tú­li hata­lom­mal bíró tün­dé­rek lak­ták, hanem jóaka­ra­tú lidér­cek, mese­be­li vil­lik, böm­bö­lő sár­ká­nyok, fanyű­vő óri­á­sok és más effé­le cso­da­lé­nyek.

Isten hozott ben­ne­te­ket a varázs­la­tos Csal­ló­köz­ben! – szólt a reg­ge­li üdvöz­let Ernő­től, Kovács Péter tanyá­ján, Nagy­szeg­pusz­tán az immár ötö­dik alka­lom­mal meg­ren­de­zett Csal­ló­kö­zi Haza­já­ró Túrán. Itt volt a közel 23 kilo­mé­te­res túra rajt­ja. Euró­pa leg­na­gyobb folyam­kö­zi szi­ge­tén, mely varázs­la­tos ter­mé­sze­ti kör­nye­zet­tel büsz­kél­ked­het most a leg­szebb arcát mutat­ta a túrá­zók­nak. Hét­ág­ra sütött a nap, már a reg­ge­li órák­ban káni­ku­la volt, szik­ráz­tak a búza­táb­lák, a nap­ra­for­gók ámu­lat­tal bámul­ták az egy­re nagyobb mele­get lehe­lő Napot.

Kel­lő elszánt­ság­gal, étel­lel, de főleg ital­lal fel­sze­rel­kez­ve útnak is indult a közel 80 fős csa­pat. Első meg­ál­ló Nagy­szeg­pusz­ta iko­ni­kus teme­tő­je volt, ahol Ollé Ernő mesélt tör­té­ne­te­ket az itt nyug­vók­ról, s miu­tán meg­kon­dí­tot­ta a lélek­ha­ran­got, foly­tat­tuk is utun­kat. Beér­kez­tünk egy taka­ros, kis falu­ba Apá­ca­sza­kál­las­ra, ahol a falu köze­pén maga­so­dó, külön­le­ge­sen szép, egye­dül­ál­ló, díszes, művé­szi fara­gá­sú kar­zat­tal és gyö­nyö­rű szó­szék­kel büsz­kél­ke­dő refor­má­tus temp­lom volt a máso­dik meg­ál­ló. A hűs temp­lom­ban már várt ben­nün­ket Somo­gyi Alf­réd az Apá­ca­sza­kál­la­si Refor­má­tus Egy­ház­kö­zös­ség lel­ké­sze. Beszélt a falu tör­té­ne­té­ről, a temp­lom­ról, mely 1818 — évtől áll, s hogyan, miből is épült. Érde­kes­ség­kép­pen meg­em­lí­tet­te, hogy a temp­lom hajó­já­ban 1 300 000 tég­la van, geren­da­szer­ke­ze­tes tető­vel, cse­rép­pel a tete­jén, mely nagy szó volt azok­ban az évek­ben, ami­kor a gyü­le­ke­ze­ti tagok szal­ma­te­tős, nád­te­tős vályog­há­zak­ban lak­tak. Áldá­sát adta a Haza­já­ró csa­pa­tá­nak azzal, hogy ne fél­jünk, bát­ran tud­junk kiáll­ni, hogy vál­lal­junk mi is pél­da­ké­pű­sé­get a turiz­mus által. Szép, s meg­szí­ve­len­dő útra­va­ló ez! Biz­ta­tó sza­va­kat mon­dott nékünk a falu pol­gár­mes­te­re Polák Lász­ló és fele­sé­ge. Ők is mesél­tek a falu múlt­já­ról, jele­né­ről, utá­na meg­in­vi­tál­ták a csa­pa­tot a kul­túr­ház kert­jé­be, ahol a falu ügyes kezű asszo­nyai lan­gal­lót készí­tet­tek foga­dá­sunk­ra, melyet a kert­ben ter­pesz­ke­dő kemen­cé­ben sütöt­tek meg a fér­fi­ak. Nagyon finom volt, hűs víz­zel leöb­lí­tet­tük, meg­pi­hen­tünk, jókat beszél­get­tünk, foly­tat­tuk is utun­kat, hiszen a hosszab­bik fele még előt­tünk állt.

Rin­ga­tó­zó búza­táb­lák men­tén halad­va átkel­tünk a Folyó­há­zi hídon, ahol egy for­gal­mas főúton kel­lett átmen­ni. Biz­ton­sá­gunk­ra a helyi önkén­tes tűz­ol­tók és a falu­si rend­őrök vigyáz­tak. A kaná­lis part­ján mene­tel­tünk tovább a kül­ső rét felé. Aki figyel­me­sen szem­lé­lő­dött lát­ha­tott a réten meg­ri­asz­tott őz csa­lá­dot, szar­va­so­kat, a vízen hattyú­kat, ahogy terel­ge­tik fió­ká­i­kat. Egy helyen meg­áll­tunk, ahol a máso­dik világ­há­bo­rú­ban lezu­hant repü­lő­gé­pek piló­tá­i­ról emlé­kez­tünk, ami­kor Győr váro­sát bom­báz­ták.
Ekkor­ra már a felet­tünk lévő tűz­go­lyó igen­csak vizet fakasz­tott a hom­lo­ko­kon, amit bizony pótol­ni kel­lett jobb­nál jobb nedűk­kel. A Kis-Duna felé vet­tük az irányt. Péter-Pál nap­ján a hagyo­má­nyok­hoz illő­en már folyt az ara­tás. Át is érez­tük a régi ara­tók nehéz­sé­ge­it, pedig mi csak mene­tel­tünk. Meg­ér­kez­vén a víz­ház­hoz, ismét egy kis fris­sí­tő pihe­nés, s rátér­tünk a Gólyá­si útra, ahol a kas­tély­park mel­lett értünk be Apá­ca­sza­kál­las­ra és hama­ro­san meg is érkez­tünk kiin­du­lá­si pon­tunk­hoz a tanyá­ra.
Csi­nos lányok gra­tu­lál­tak min­den érke­ző­nek, s átvet­ték tőlük a jól meg­ér­de­melt okle­ve­let és a kitű­zőt. Mes­ter­sza­ká­csa­ink Méhes Atti­la és Méhes Csa­ba olyan finom pász­tor­tar­ho­nyát készí­tet­tek nékünk, hogy még elő­de­ink is meg­sü­ve­gel­ték vol­na. Régen a pusz­tá­ban élő pász­to­rok ked­venc éte­le volt ez. Csa­polt sör­rel és kofo­lá­val lehe­tett ezt öblö­get­ni, meg per­sze elő­ke­rül­tek a fino­mabb­nál fino­mabb rigó­füttyös ita­lok is. Nagyon jó han­gu­lat­ban zárult e tik­kasz­tó hőség­ben bővel­ke­dő nap.

Köszö­net a támo­ga­tók­nak, akik a követ­ke­zők: Kovács Péter, Németh Fri­gyes-Gaz­da­bolt, Kacz Árpád-ARRI, sro., Apá­ca­sza­kál­las Kul­túr­ház és a nyug­dí­jas klub tag­jai, Somo­gyi Alf­réd lel­kész és a refor­má­tus gyü­le­ke­zet, Polák Lász­ló pol­gár­mes­ter, Eke­csi Önkén­tes Tűz­ol­tó Szer­ve­zet és Pol­gár­őr Egye­sü­let embe­rei, Haza­já­ró Hon­is­me­re­ti és Turis­ta Egy­let, Méhes Csa­ba, Hodossy Péter, Szül­lő Judit és nem utol­só sor­ban a két főszer­ve­ző Ollé Ernő és Méhes Atti­la.
Várunk ben­ne­te­ket jövő­re is nagy sze­re­tet­tel és eme gon­do­la­tok­kal zárom sora­i­mat:
A Csal­ló­köz az ott­ho­nunk, mely ren­ge­teg cso­dát rejt. Tisz­ta vizet, ter­mé­keny föl­det és elő­de­ink ősi tudá­sát, ami meg­mu­tat­ja, hogyan visel­jük gond­ját örök­sé­günk­nek. Meg­mű­vel­jük, hogy terem­jen, és köz­ben művel min­ket – közös­sé­get teremt belő­lünk, mint aho­gyan min­ket is a turis­ta­ság erre nevel, tanít, ösz­tö­nöz.
A Csal­ló­köz­ben cso­dák vár­nak, gye­re el és rád talál­nak!

A beszá­mo­ló­ért és képe­kért külön köszö­net Szül­lő Judit­nak.