Haza­já­ró! Ki ne ismer­né ezt a műsort a Kár­pát-meden­cei magya­rok köré­ben? Én is sze­re­tem, mert érde­kes helyek­re visz el, aho­vá talán sosem jut­nék el… és mert rólunk, nekünk és velünk készül.

Az utób­bi pár nap­ban része­se és segí­tő­je is lehet­tem a for­ga­tás­nak Ádám Sán­dor­ral. A stáb késő este érke­zett fárad­tan az egy­há­zas­bás­ti Pogány­vár foga­dó­ba, hiszen mun­ká­val telt a nap­juk, ahogy a miénk is… Már elmúlt éjfél, mire meg­be­szél­tük a más­na­pi for­ga­tó­köny­vet. Korán kel­tünk, az idő is szép volt, bepa­kol­tunk – a cso­mag­tar­tót tele­zsú­fol­ták a műsza­ki fel­sze­re­lés­sel és irány Bor­sod­szent­györgy. A közös­sé­gi ház­ban vár­tak ránk, ahol nóta csen­dült és az idős nénik és bácsik mesél­tek, beszél­get­tek, elmond­ták éle­tük tör­té­ne­tét. Köz­ben elő­ke­rült a finom pogá­csa. Moso­lyog­nak, de búcsú­zás­kor szo­mo­rú­an emlí­tik – nincs után­pót­lás… Bólin­tunk, tud­juk. A pol­gár­mes­ter­től átvesszük a falu­ról készült köte­tet és már megyünk is tovább.

Újabb segí­tő is csat­la­ko­zik hoz­zánk Bor­bás Péter sze­mé­lyé­ben (a név sze­rint szin­te biz­tos, hogy a Bar­kó­ság­ról való). Követ­ke­ző állo­más egy emlék­mű, kocsi­ból ki, áll­vány fel, egy hely­bé­li idős bácsi kere­ke­zik a csú­szós úton. Meg­áll mel­let­tünk, kér­de­zős­kö­dik felő­lünk, de hama­ro­san már magya­ráz és mesél. Hall­gat­juk.

Össze­pa­ko­lunk, megyünk tovább. Útköz­ben leál­lít a nótás bácsi az elő­ző falu­ból… ugyan, men­jünk már be csak egy perc­re, sze­ret­ne üdvö­zöl­ni, egy kis fris­sí­tőt is kapunk, csak kér, hogy men­jünk. Az iga­zat meg­vall­va, nem nagy öröm­mel, hiszen a per­cek gyor­san pereg­nek, de megyünk, és nem bán­juk meg, sőt, meg­ha­tó­dunk és fel­vesszük a bácsi mon­dó­ká­ját. Fel­fris­sü­lünk az éppen elké­szült pogá­csá­tól és illa­tos leven­du­lás tasak is kerül a háti­zsák­ba. A bácsi is csat­la­ko­zik hoz­zánk, isme­ri a csem­pé­szek útvo­na­la­it, szí­ve­sen meg­mu­tat­ja. Idős már, de sok fia­tal meg­iri­gyel­het­né a belő­le ára­dó fia­ta­los len­dü­le­tet.

Felügetünk a hegyre, egy eldugott kis templomba – Kissikátorba, ahol büszkén mutatják a templomot, mesélik a történetét…  sikerült megmenteni, és ez most milyen jó… velük örülünk… örömmel fogadjuk a templomot bemutató tájékoztató anyagot.

Hegy­ről le, csúsz­va, óva­to­san, mert a vas­tag hóré­teg alatt ott a jég és egy­más­ba kapasz­kod­va pró­bá­lunk sze­ren­csé­sen lejut­ni, már két kocsi­val indu­lunk útnak az arlói tóhoz. A táj fehér lepel­be bur­ko­ló­dzott a tóra, azaz a jég­re lép­ni tilos! Sanyi bará­tunk meg­csú­szik és majd­nem bele­esik, de sike­rül kiká­szá­lód­nia.

A követ­ke­ző falu­ban, a csa­pat meleg­szik, Péter pedig finom szend­vi­cset oszt szét nekünk. Innen  egy terep­já­ró viszi tovább túrá­zó­in­kat a hegy aljá­ig, onnan fel­men­nek és majd a kocsi megy értük, mi a másik kocsi­val irány vissza és át a hatá­ron majd vár­juk őket Dar­nyá­ban. Ez csu­pán terv maradt, mert a való­ság más­ként ala­kult. A terep­já­ró kocsi nem tudott fel­men­ni értük, olyan volt az út. Vár­juk őket órá­kig ülve a kocsi­ban, a hely­bé­li­ek kez­de­nek kíván­csis­kod­ni – mi kez­dünk aggód­ni.

Las­san söté­te­dik, eköz­ben már rég Gesz­te­tén kel­le­ne len­nünk, ahol vár­nak a bar­kó menyecs­kék. Hívom őket, kés­ni fogunk. Már nagyon aggó­dunk, mert kezd  leszáll­ni a köd és alig lát­ni vala­mit. Újra tele­fo­ná­lok… már közel van­nak, leér­tek a hegy­ről… na hála Isten­nek! Meg­jön­nek elfá­rad­va, átfagy­va. Autó­ba be, irány Gesz­te­te.

A polgármester kint vár az utcán és amint belépünk az épületbe, a barkó menyecskék vidám énekbe kezdenek. A megfáradt csapat mosolyog, forgat. A meleg teremben terített asztal várja a túrázókat. Semmi diétás!

Min­den finom házi készí­té­sű: kol­bász, hur­ka, teper­tő, sza­lon­na. Na és a finom pam­pus­ka, túrós kalács, herő­ce, teper­tős pogá­csa. A bőség zava­rá­val küz­dünk és ezt meg­pró­bál­juk lep­lez­ni iszo­gat­va a tüzes gesz­te­tei „vizet”. Fel­me­leg­szünk, fel­vi­du­lunk. A bar­kó menyecs­kék egy­más után ének­lik a szép nótá­kat, a bor­so­di bácsi sem akar szé­gyen­ben marad­ni, ő is rákont­rá­zik, zeng az egész terem a vidám nótá­zás­tól. Tán vala­mi­kor a fonó­ban lehe­tett ilyen a han­gu­lat, nehe­zünk­re esik fel­sze­de­lőz­köd­ni és a szál­lá­sunk­ra men­ni. Itt is kapunk apró figyel­mes­sé­get, hogy emlé­kez­zünk a kis bar­kó falu­ra. Hogy is tud­nánk feled­ni, rég volt részünk ilyen ked­ves ven­dég­lá­tás­ban.

De men­ni kell, mert más­nap is for­ga­tás van. Már éjfél­re jár, mikor meg­ér­ke­zünk a szál­lá­sunk­ra. Fárad­tan esünk az ágy­ba és pró­bál­juk reg­gel­re kipi­hen­ni magun­kat. Az új nap nehe­zen indul, hiá­ba finom a kávé és a reg­ge­li, de végül aztán erőt veszünk magun­kon és elin­du­lunk Feled irá­nyá­ba. Itt is vár­nak már ránk: a pol­gár­mes­ter, a táro­ga­tós. Megyünk a teme­tő­be.

Felcsendül a tárogató és mi állunk egy régi, szebb napokat is látott De La Motte francia ezredes, II. Rákóczi Ferenc tüzérsége alapítójának márvány síremléke előtt.

Ott állunk és emlé­ke­zünk. És a drón repül, magas­ból szem­lél­ve a falu­si teme­tő sír­ja­it és köz­tük a mi kis csa­pa­tun­kat. Nincs meg­ál­lás, megyünk tovább. Elő­ször meg­ál­lunk a vas­út mel­let­ti bun­ker­nél, majd a két temp­lom­nál.

Végül az egy­ko­ri neme­si kúri­á­hoz megyünk, sokat idő­zött itt Vécsey Károly tábor­nok, ara­di vér­ta­nú. Mos­ta­ni lakó­ja bein­vi­tál, kávét főz, nem sze­ret­nénk meg­sér­te­ni, bár sie­tünk, elfo­gad­juk… a bejá­rat mel­let­ti falon egy régi kép lóg a 13 ara­di vér­ta­nú­ról. Külö­nös érzés fog el. Egy pil­la­nat­ra meg­áll az idő. Fájó üze­ne­te van ennek a kép­nek az ódon bolt­íves terem­ben. Szé­pen meg­szer­kesz­tett köte­tet kapunk a falu­ról, lesz mit olvas­ni az úton.

És újra kocsi­ba be, irány Ser­ke, ahol reg­gel óta vár­nak és bizony már las­san dél felé jár az idő.

Nem panasz­kod­nak, örül­nek, hogy meg­ér­kez­tünk. Már lát­ha­tó­an fáradt a csa­pat, de tovább­ra is teszi a dol­gát. Meg­néz­zük az egy­ko­ri pom­pás Gömöry kas­télyt. Rom­ja­i­ban is impo­záns maradt és az egyet­len kémé­nye tete­jén ott a gólya­fé­szek amely vissza­vár­ja lakó­ját töret­le­nül. Szin­te magunk előtt lát­juk Maró­thy Mar­gi­tot, ahogy mél­tó­ság­tel­je­sen sétál a tágas ter­mek­ben.

A sarok­ban még ott a kály­ha helye, csak a mele­ge hiány­zik, de bízunk ben­ne, hogy újra fel­épül­nek a romos falak és meg­tel­nek a ter­mek. A pol­gár­mes­ter ezen dol­go­zik és ha van aka­rat, miért ne sike­rül­ne? Követ­ke­ző cél a refor­má­tus temp­lom. Szé­pen fel­újí­tot­ták és Kovács Mag­da a lányá­val meg­ha­tó köszön­tő­vel fogad… ettől job­ban már csak az ezt köve­tő dal­tól érzé­ke­nyü­lünk el. És a csa­pat kemény moto­ros tag­ja is elmor­zsol tit­kon pár könny­csep­pet. Még sétá­lunk kicsit a kas­tély park­já­ban. Itt  is papír­ra vetet­ték már a köz­ség múlt­já­ról szó­ló gon­do­la­to­kat, tájé­koz­ta­tót. Nagy kincs ez, bár minél töb­ben olvas­nák. És egy kis fris­sí­tő után már megyünk is tovább Détér­be.

Csú­szik a fel­já­ró a Szent Ist­ván szo­bor­hoz, de megyünk és a fiúk men­nek fel a hegy­re ahol a falu szép kis temp­lo­ma áll. Csak pár fel­vé­tel­re van már idő.

Még Gesz­te­té­ben készí­te­nek néhány kül­ső fel­vé­telt, a kame­ra mel­lett elsu­han a pol­gár­mes­ter kocsi­ja, aki régi isme­rős­ként inte­get nekünk. A csa­pat szét­vá­lik, elbú­csú­zunk egy­más­tól. A stáb indul Pest felé, esté­re el kell érni­ük a közön­ség­ta­lál­ko­zót. Mi segí­tők, Bor­sod­ból és Gömör­ből itt mara­dunk és indu­lunk haza­fe­lé. A falu főz­dé­jé­be is híre jut, hogy újra a falu­ban vagyunk, de mikor­ra onnan kijön a főnök, mi már messze járunk a kis bar­kó falu­tól.

Fáradt vagyok, de fel­töl­tőd­tem. Meg­is­mer­tem új helye­ket, új embe­re­ket és talán érté­ke­sebb­nek látom a saját kis kör­nye­ze­te­met. És ehhez CSAK az kel­lett, hogy eljöj­jön hoz­zánk a Haza­já­rók csa­pa­ta. Más­nak is szív­ből kívá­nom, láto­gas­sa meg az ő Haza­já­ró csa­pa­ta: pró­bál­jon úgy szét­néz­ni a kör­nye­ze­té­ben, mint­ha velük for­gat­na. Meg fog­nak lepőd­ni, milyen elfe­le­dett kin­csek­re lel­nek…

Köszön­jük a beszá­mo­lót és a képe­ket Pósa Judit­nak.

A cikk for­rá­sa: https://felvidek.ma/2019/02/uton-a-hazajarokkal/

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

•