„A Bör­zsöny meg­ra­gad­ja még azok lel­két is, akik nem kimon­dot­tan rajon­gói a ter­mé­szet­nek; nem talál­juk egy­ha­mar pár­ját más közép­hegy­ség­ben, mely olyan roman­ti­ku­san szép vol­na, mint a mi Bör­zsö­nyünk. Szép­sé­ge­it, bár bőven van­nak, keres­ni kell. Hegyi pata­kok, zöld­mo­hás szik­la­ol­tá­rok, zúgó erdő­ren­ge­te­gek fölé magas­ló bér­cek, vár­ro­mok, drá­má­kat jel­ző keresz­tek állí­ta­nak meg itt is, ott is. Van­nak füves hegy­csú­csai, ahon­nan ujjon­gó élet­öröm­mel tekint­het végig az ember; és van­nak zord, sötét völ­gyei, ahol embe­ri gyar­ló­sá­gunk érze­te belénk fojt­ja a szót; ezer­nyi tit­kos szen­té­lye, ahol a ter­mé­szet köny­ve nyit­va fek­szik előt­tünk, hogy olvas­sunk ben­ne.” (Szent­györ­gyi Sán­dor, 1926)

Nem mi mond­tuk, de mi is mond­hat­tuk vol­na. Mert hiá­ba jár­tunk be annyi messzi tájat, szá­munk­ra min­dig is az a hegy­ség lesz a leg­ked­ve­sebb, ahol szü­let­tünk és ahol első túrá­in­kat tet­tük. Sok­szor mesél­tünk már arról a katar­ti­kus pil­la­nat­ról, ami­kor elő­ször meg­pil­lan­tot­tuk a fel­vi­dé­ki hegyek, köz­tük a Magas-Tát­ra orma­it a csó­vá­nyo­si geo­dé­zi­ai mérő­to­rony­ból. Akkor eldőlt a sor­sunk: hama­ro­san ott talál­tuk magun­kat a Polyá­nán, a Cho­po­kon, a Kri­vá­non, majd Euró­pa egy­re távo­libb hegy­csú­csa­in. Per­sze már akkor tud­tuk, hogy legyen bár­mi­lyen nagy élmény a Gran Para­di­so vagy a Mont Blanc meg­má­szá­sa, a mi ter­mé­szet­já­ró szí­vünk itt dobog a bör­zsö­nyi kal­de­rá­ban. )Talán ezért is itt készült az első anya­or­szá­gi Haza­já­ró epi­zó­dunk is!)

Meg­is­mer­tet­ni, meg­óv­ni és meg­sze­ret­tet­ni – ezt a három jel­szót tűz­tük zász­lónk­ra, mikor 1999-ben meg­ala­pí­tot­tuk a Bör­zsöny Akció­cso­por­tot. Gyak­ran jár­va a Fel­vi­dék hegye­it, irigy­ked­ve figyel­tük, hogy a Nagy-Fát­rá­tól a Cser­gő­ig, a Kis-Kár­pá­tok­tól a Vihor­lá­tig min­de­nütt egy­sé­ges útba­iga­zí­tó táb­lák segí­tik a túrá­zó­kat. A cson­ka­ho­ni hegy­sé­gek­ben csak elvét­ve lát­tunk erre pél­dát, így a sok­ré­tű tevé­keny­sé­günk „zász­lós­ha­jó­ja” a „táb­lá­zás” lett. Két sike­res pályá­zat­nak köszön­he­tő­en, 2001-ben a Duna-Ipoly Nem­ze­ti Park­kal közö­sen fog­tunk hoz­zá az Orszá­gos Kék­tú­ra bör­zsö­nyi sza­ka­szá­nak és a frek­ven­tált helyek betáb­lá­zá­sá­hoz, amely mun­ká­ba az Ipoly Erdő is bese­gí­tett.

Az elmúlt két évti­zed­ben sem hagy­tuk sor­sá­ra eze­ket az osz­lo­po­kat, 2011-ben pél­dá­ul min­den még meg­lé­vő táb­lán­kat fel­újí­tot­tuk, ám már nagyon idő­sze­rű volt egy nagy ránc­ba­sze­dés. Így értünk el 2022-be, mikor a Váci Nem­ze­ti Kör sike­re­sen pályá­zott a Beth­len Gábor Alap­ke­ze­lő­höz. Mer­tünk egy nagyot álmod­ni, így a meg­lé­vő táb­lák fel­újí­tá­sa mel­lett arra gon­dol­tunk, hogy betáb­láz­zuk a Bör­zsöny Vul­kán­tú­ra útvo­na­lát, osz­lo­pok kerül­nek a könnyen benéz­he­tő jel­zés­vál­tá­sok­hoz.

Első lépés­ben meg­ter­vez­tük a táb­lá­kat, amit a diós­je­női szék­he­lyű Dekor­net Bt. gyár­tott le nekünk. (A szí­nes­fém­gyűj­tők miatt ezek a táb­lák már műanyag­ból készül­tek.) Körül­be­lül egy hét volt, míg lefes­tet­tük a műanyag alá kerü­lő fatáb­lá­kat.

A pályá­za­ti pénz pont eddig tar­tott, innen már az önkén­te­sek sza­bad­ide­jé­től és ener­gi­á­já­tól füg­gött, hogy a táb­lák mikor kerül­nek ki a terep­re. A leg­büsz­kéb­bek talán arra vagyunk, ami­lyen szé­les össze­fo­gás­sal való­sult meg ez a tere­pi mun­ka 2022 őszén. A nem­ze­ti park ter­mé­szet­vé­del­mi őré­től az erdé­szig, a helyi civil egye­sü­le­tek­től a falu­si járó­ke­lő­ig, sokan segí­tet­tek be alap­csa­pa­tunk­nak, így talán elmond­ha­tó, hogy ezek nem a mi osz­lo­pa­ink, hanem min­den olyan túrá­zóé, egye­sü­le­té, szer­ve­ze­té, aki a Bör­zsöny­re ott­ho­na­ként tekint.

Min­den osz­lo­punk „ősaty­já­nál”, Király­ré­ten lát­tunk mun­ká­hoz, ahol a DINPI mun­ka­tár­sai vol­tak segít­sé­günk­re; Nagy-Hideg-hegyen és a Csó­vá­nyo­son az arra járó túrá­zók segí­tet­tek be, és kap­kod­ták el relik­vi­á­nak a leke­rü­lő régi táb­lá­kat; Szo­ko­lyán a fél falu meg­moz­dult, mikor leme­rül­tek a csa­var­be­haj­tó­ink akk­si­jai. A nehéz­sé­gek leg­in­kább a nehe­zen meg­kö­ze­lít­he­tő helye­ken sza­po­rod­tak meg: sok helyen olyan jó minő­sé­gű volt a régi osz­lop, hogy vétek lett vol­na kiven­ni; ezek­re a helyek­re lét­rát kel­lett cipel­ni, hogy elér­jük az osz­lop tete­jét. Ahol új osz­lop kel­lett, ott új lyuk is dukált: a leg­kö­ve­sebb hely címet a Kőkor­só-bérc, a leg­agya­go­sabb talaj díjat a Béla-rét nyer­te, utób­bi­nál min­den lefe­lé ásott cen­ti aján­dék volt. Vala­ho­va három­szor kel­lett vissza­men­ni, mert vagy az eső zavart haza ben­nün­ket, vagy az akk­sik merül­tek le.

Összes­sé­gé­ben 38 hely­szí­nen 224 táb­lát tet­tünk ki. Ez 38 kirán­du­lást jelen­tett, 38 remek helyet, 38 bör­zsö­nyi élményt. Vén­asszo­nyok nya­rán indul­tunk, az első hószál­lin­gó­zás ide­jén végez­tünk, így szin­te nap­ról-nap­ra élhet­tük meg az ősz leg­szebb pil­la­na­ta­it, már csak ezért meg­ér­te.

Köszö­net Csa­pó Tün­de Ágo­tá­nak, ifjabb és idő­sebb Dar­nai Árpád­nak, Fórizs-Kun Esz­ter­nek, Károly Vik­tó­ri­á­nak, Kenye­res Van­dá­nak, Pávó Eme­sé­nek, Stir­cu­la Eni­kő­nek, Tar­já­nyi Niko­lett­nek; a Bör­zsö­nyi Tig­ri­sek­nek, Dob­ro­csi Lénárd­nak, Fábi­án Gábor­nak (Rét­ság), Ferencz Ist­ván­nak, Hava­si Nor­bert­nek, Jám­bor Lász­ló­nak (Kata­lin­pusz­ta), Kiss Boni­fác­nak és édes­ap­já­nak Kiss Ger­gő­nek (Dekor­net), Kiss Csa­bá­nak, Kono­pás Atti­lá­nak, Kovács Tamás­nak (Nóg­rád), Mar­ton Zol­tán­nak (Diós­je­nő), Moys Zol­tán­nak, Obre­csány Zsolt­nak, Stir­cu­la Ákos­nak, Stir­cu­la József­nek és Szú­nyog János­nak (Szo­ko­lya). Köszön­jük a remek török­me­zei akác­osz­lo­po­kat Nagy Lász­ló­nak, a szo­ko­lyai segít­sé­get Németh Csa­bá­nak, a kós­pal­la­gi és kis­i­nó­ci önzet­len mun­kát Pávó Balázs­nak, Sor­ecz János­nak és Sor­ecz Sza­bolcs­nak. Külön köszö­net men­to­runk­nak, Dará­nyi Lász­ló­nak! És per­sze a Váci Nem­ze­ti Kör­nek, amely egye­sü­let nél­kül ez a táb­lá­zás nem való­sult vol­na meg. Nem utol­só sor­ban pedig az alap­csa­pat­nak: idő­sebb és ifjabb Fűri Lász­ló­nak, Kenye­res Osz­kár­nak, a mária­noszt­rai Mark­o­vics Lajos­nak, Pin­tér János­nak és a szo­bi Szi­va Zol­tán­nak.

Most némi pihe­nő követ­ke­zik, de „már­ci­us­ban újra­kezd­jük”, immár csak­is indo­kolt hely­szí­ne­ken, hisz min­den­hol nem sze­ret­nénk civi­li­zá­ci­ós nyo­mot hagy­ni és „össze­em­be­rez­ni” a bör­zsö­nyi ősva­dont.