„A gyepes csúcsú Liszecz hegyet elhagyva, Szklabina várhegy tűnik föl, tetején egykor nagy terjedelmű vár állott, melyben I. Lajos, Zsigmond, Mátyás király és I. Ferdinánd királyok is megfordúltak, zavaros időkben pedig a környék lakossága menedéket talált. A várat I. Ferdinánd király 1561-ben a Révay nemzetségnek adta. Maga a felvár rom.” (Lovcsányi Gyula: Túróczmegye)
Szklabinya 13. századi eredetű várát a zólyomi ispán, Doncs mester építtette. Luxemburgi Zsigmond, majd Mátyás király is bővítette. 1495-ben egy tűzvészben súlyosan megrongálódott. A várat 1527-ben Habsburg Ferdinánd hűbéri birtokként hívének, Révay Ferencnek adományozta. Révayt azonban sem a király barátsága, sem mérhetetlen vagyona nem tette boldoggá, mert feleségét megszöktette Bakics Péter, a detrekői várúr. Révay Ferenc pedig 1553. november 1-én halálra itta magát. A Révayak többször is megerősítették, átépítették, és oly naggyá tették, hogy a várkastély a 18. század közepéig Turóc vármegye székhelye volt. 1644-ben I. Rákóczi György foglalta el, 1704-ben pedig a kurucok. A vár alatti falu a vár majorjából fejlődött ki. Aztán az új rend kiköltöztette innen az urakat, hogy végső pusztulását a második világháborús partizánharcok hozzák el.
A vár jelenleg is felújítás alatt áll. Pár éve belépőt is szednek; 2025 tavaszán 6 euro egy felnőtt jegy, amelyben benne van a vár alatti múzeum meglátogatása is. Nyitva tartás: minden nap 8:00 – 18:00.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a vár alatti parkoló, amely felett van egy domb, ahonnan szép a kilátás a várra.
A Blatnica-patak völgye fölötti, 685 méteres hegycsúcson emelkedő blatnicai várrom közel 8 évszázados múlt súlya alatt nyög. Korabeli jelentőségét jelzi, hogy fénykorában a turóci királyi ispánok viselték egyben a blatnicai várnagy tisztségét is. A középkorban nemes urak és hercegek építették, szépítették, majd lakták a Berzeviczyek, a Pongráczok, a Necpályak, és még Mátyás királynak is akadt dolga itt, amikor le kellett vernie a vár akkori lengyel urainak összeesküvését. Az uradalmat a XVI. században a Révay família kapta meg adományul. A vár később meghajolt Bocskai, Bethlen, majd Rákóczi katonái előtt is. Aztán 1790-ben a Révay család utolsó sarjai is kiköltöztek Blatnica várából. Azóta porladoznak falai, ám jó látni, hogy felismerték turisztikai jelentőségét, és ma is dolgos kezek munkálkodnak helyreállításán.
A vár legendája szerint a hegyen álló favár urának volt egy szép lánya, Emese. Apja a szucsányi vár urához, az öreg Omodéhoz akarta feleségül adni, de Emese a fiatal Edömért, Znió vár urát szerette. A fiatalok titkos találkozóját egy kóbor lovag, Ménhárd kileste, majd orvul leszúrta Edömért, és a lányt egy kunyhóba zárta. Miután foglyát továbbra is hiába ostromolta szerelmével, rágyújtotta a kunyhót. A lángoló ház ajtaját záró kötél azonban elégett, Emese megmenekült. Kedvese is túlélte a merényletet egy Blatna nevű juhász gyógyfüvei és felesége gondos ápolása következtében. Ménhárdot elfogták, majd állkapcsára lakatot tettek, hogy többé hamisan ne szóljon. Innen ered a mondás: „Lakatot tesz a szájára.”
Az omladozó falakról széttekintve a tájék változatlanul lenyűgöző. Hány nemes nemzedék láthatta Blatnica várának falairól ugyanezt a panorámát:
„Blatnicza egykori lovagvárnak romjai szomorúan néznek alá a Tlsztá hegy egyik oldaldombjáról a szép gagyeri völgyre. Valóságos alpesi tájkép! Magas, meredek sziklák, melyek sugár fenyűkkel benőtt, kiálló párkányzatukkal terraszokat alkotnak, oly szűkre szorítják helyenként a völgyet, hogy alig marad benne útnak hely a patak mellett. Szép és érdekes a Kozje szkali sziklatömeg. Nem kevésbbé gazdag tájképi szépségekben a Hubna mellékvölgy. Ezt őrzé Blatnicza vára.” (Lovcsányi Gyula: Túróczmegye)
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a szabadon látogatható vár, amely a Gader-völgyből a sárga rom jelzésen közelíthető meg (a völgyből 950 méter, 100 méter szintemelkedéssel).
„Sebesvár és Sólyomkő várurai jó barátságban éltek. Egyiknek daliás fia, a másiknak tündérszép leánya volt. Szüleik megegyeztek, hogy gyermekeiket összeházasítják. Később azonban, amikor kitört az országban a pártütés, a barátokból egyszerre ellenségek lettek, s gyermekeiket is szétválasztották. A fiatalok azonban nem akartak lemondani egymásról. Sólyomkő vára urának fia megszöktette Sebesvár urának szépséges leányát. A leány apja utolérte a fiatalokat, és levágta a fiút. A fiát vesztett apa bosszúból leromboltatta ellenfelének várát.” (Ricci József: A kalotaszegi Sebesvár, 1997)
Ma már csak a legendák lakoznak a kalotaszegi Sebesvár fedetlen Öregtornyában. Királyi várnak épült egy ősi földvár helyén, a tatárjárás után. Kalotaszeg vára és – uradalmi központja után – a Hunyad nevet is viselte. A török időkben Erdély nyugati kapuit hivatott őrizni. 1598-ban, amikor az oszmán Váradot ostromolta, Báthori Zsigmond itt húzta meg magát seregével. Két esztendő múlva már a fenesi csatában megsebesült II. Rákóczi Györgynek nyújtott menedéket. A kuruc szabadságharc után az osztrákok jó szokásuk szerint lerombolták.
Az 1800-as években egy részét újra felépítették, majd a 2020-as években felújították. A főútról 2 kilométert kell beautózni, hogy a vár alatti placcra érjünk; innen 200 méteres séta a vár. Szabadon látogatható, belépődíj nincs. Magyar nyelvű tájékoztató nincs, csak román és angol. (Sebesvár román település.) A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a vár.
Borosjenő nevében benne él a története. Jenő törzsének szállásterülete volt egykor ez a gazdag bortermő vidék. A birtokhoz vár is dukált, amelynek szerepe a 16. századi török hódítások idején fel is értékelődött. Albert magyar király 1438-as sikertelen hadjárata után a Murád szultán bosszúja elől menekülő szerbek telepedtek le itt. A település szerb neve Hunyadi János tiszteletére született. 1564-ben a német kézen levő várat János Zsigmond foglalta el. 1566-ban a törökök által ostromlott vár őrsége huszonhárom nap után megszökött. 1595. október 22-én, egy hónapi ostrom után Báthory Zsigmond vezére, Borbély György karánsebesi bán foglalta vissza. A török porta harc nélkül próbálta megszerezni a várat: 1599-ben Báthory András fejedelemségének elismeréséhez a vár átadását szabták feltételül.
Az erdélyi fejedelmek idején Erdély fontos nyugati védbástyája volt. A jelenlegi várat 1645-1652 között a Rákóczi fejedelmek építtették. 1658. augusztus 28-án a török sereg megostromolta a várat, amelyet az ostrom ötödik napján a védők feladtak. 1693-ban a várat Veterani tábornok foglalta vissza, majd a törökvész elmúltával csendesebb századok következtek, mígnem eljött az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, amikor a magyar seregek elfoglalták. De Borosjenő főleg a szabadságküzdelem bukása révén írta be magát a történelembe, ugyanis két aradi vértanú is kapcsolódik a községhez: az egyik életében, a másik halálában. Itt, a helyi Piactéren tette le a fegyvert 1849. augusztus 21-én Vécsey Károly tábornok serege Fjodor Vasziljevics Rüdiger orosz tábornok előtt. Vécsey Károly nem volt tanúja a kapitulációnak, már előtte elment Nagyváradra. Aztán miután Aradon kivégezték a tizenhárom tábornokot, a mártírokat egytől egyig kivégzésük helyén földelték el, de az őröket lefizetve titokban több tábornok holttestét is elszállították első temetési helyükről. Csernovics Péter, Damjanich János sógora négy vértanú holttestét vitette el. A volt vármegyei főispán a kivégzés napján Zsiradó János nevű komornyikja markába száz aranyat nyomott azzal a meghagyással, hogy Damjanich holttestét mindenáron, Lahner, Vécsey és Leiningenét pedig, ha lehetséges, szerezze meg a hóhértól. A hóhér egyesével szedte le a holttesteket a bitóról, és azokat átadta neki azzal a megjegyzéssel, hogy „ha akarja, odaadom magának a többieket is.” Mivel a komornyik „a többi holttest iránt utasítást nem kapván, azok ott maradtak”, míg a 4 tetemet kiváltotta. Leiningen özvegyének rokona, Urbán Gyula két ügyvéd révén október 6-án este kapta meg gróf Leiningen-Westerburg Károly holttestét, amelyet monyorói birtokán helyezett el, majd 1876-ban a szomszédos Borosjenőn temettek el a katolikus templomban. 1974-ben Leiningen-Westerburg Károlyt áttemették, azóta újra Aradon pihen. A két vértanú emléktábláját a református templomban találjuk.
1870 körül a várat neoklasszicista stílusban újították fel, 4 tornyosra. A második világháborút követően kisegítő iskola működött a falai között. 1998-ban az iskolát elköltöztették, és a vár Borosjenő városának a tulajdonába került. Felújítása 2023-ban kezdődött, de mivel értékes leleteket találtak, a teljes felújítás eltarthat 2026-ig is. A kastély a Fehér-Körös jobb partján áll. Ha átkelünk a vashídon a bal partra, jobb kézre feltűnik a katolikus templom, míg a református templomhoz balra kell kanyarodnunk. Ma már csak 1000-1100 magyar él Borosjenőn magyar óvoda és iskola híján, egyedül a múltba kapaszkodva.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a református templom előtti tér. Ha be szeretnénk jutni az emléktáblához, a kulcs miatt a lelkipásztort, Gál Ervin Gyulát kell keresni. Telefonszáma: 0040754731897
„Ha az utas e vár romjaihoz izzadva bár, de feljut, a fenséges kép látására lelkét varázshatalom szállja meg, egy tündérkert az, mit innét lát. Fekszik e vár Aradmegye közepén, a keletről befutó erdélyi Kárpátok magas szirtű végfokán, honnét tekintetünk észak-nyugotra, a budai hegyekig futó síkfölddel találkozik. (…) Maholnap csak hírből tudandjuk, hogy e hazában Világosvár is volt; még csak néhány évtized s Arad kies rónáit a világosi szirttető büszke falaival többé nem fogja fenségessé emelni. Azok a vén falak a vihar tombolásai alatt nyögve mindennap egy-egy követ hullatnak ki omló terheikből, mígnem az enyészetet hirdető harang az ormok felett is megkondítja végzetes hangját, s a századokkal birkózott bástya, a szédítő mélység fenekére szakasztja ezer darabjait.” (Kallós Kálmán: Világosvár, 1858)
Több mint tizenöt évtized telt el, de nem teljesedett be a jóslat. Búsan düledeznek, de állnak még Világos várának romjai. Pedig volt vaskos történelme, amibe beleroskadjon. Első nevesebb várnagya Dezső volt, aki 1330-ban megmentette Károly Róbert életét. 1439-ben Brankovics György szerb despota kapta adományul, majd Hunyadi Jánosnak ajándékozta 1444-ben. Ám a rigómezei csata 1448-ban nem úgy sikerült, ahogyan Brankovics várta, ezért a hazafelé tartó Hunyadit elfogatta, majd arra kényszerítette, hogy visszaadja a várat. 1456-ban Hunyadi Mátyás előbb nagybátyjának, Szilágyi Mihálynak adományozta, majd 1458 őszén a várba záratta az ellene szövetkező Szilágyit, akit szakácsa szöktetett meg innen 1459-ben. Érdekes, hogy kibékülésük után az uradalom ismét Szilágyié lett, majd özvegye halála után Báthori István vajdára szállt. 1514-ben Dózsa György parasztserege ostrommal foglalta el a várat. Miután Szapolyai János visszafoglalta a parasztoktól, nem volt hajlandó visszaadni tulajdonosának, Báthori István nádornak. A mohácsi csata után visszakerült a Ferdinánd-párti Báthorihoz. 1528-ban Szapolyai felhívására egy 600 fős török sereg ostromolta, de védői Báthori várnagya, Balica vezetésével ellenálltak. 1566-ban aztán csak elfoglalta a török, és nagyon nem is akarta kiadni kezéből, pedig 1613-ban Petneházi István 14 napig ágyúzta, eredménytelenül. 1614-ben aztán sikerült visszafoglalni, ám fellázadt őrsége egy év múlva visszaadta a lippai pasának. Végül 1693-ban Heister tábornok felszabadította, ekkor a vár már igen leromlott állapotban volt. 1755-ben Bohus Imre vásárolta meg a várat, amelynek köveit kastélyának építésére használta fel. Az 1784-es parasztfelkeléskor leágyúzták a vár maradékát, hogy az ne nyújthasson menedéket a felkelőknek.
Ma már népszerű turisztikai látnivaló, ahonnan szép kilátás nyílik a számunkra oly rossz emlékű szöllősi mezőre, de szépen mutat innen a mögöttünk emelkedő Zarándi-hegység és a Béli-hegység is. Világos központjából, a kastélytól indul ide a kék kereszt turistaút (1,7 km; 332 méter szintemelkedés; kb. 1 órás út), de autóval is fel lehet jönni a vár mögötti parkolóig (onnan még 670 méter séta).
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a vár.
A Pozsega-havasa északi dombhajlatán, a közel ezeréves Atyina viharos történelmet tudhat maga mögött. Középkori vára már a 14. század elején állt, az alatta álló középkori Szent Miklós plébániatemplomot pedig már 1334-ben említik a krónikák. A mai Szűz Mária tiszteletére szentelt plébániatemploma 1494-ben épült, de ekkor emelték az Újlakiak a ferences és klarissza kolostort. Ezt a fejlődést vágta ketté a török, mikor 1543-ban elfoglalta az atyinai várat és vele a települést. A török időkben a kolostorok és a templom is elpusztultak. 1686-ban sikerült visszafoglalni Atyinát, amely során a vár teljesen elpusztult, mára csak néhány fal maradt belőle. A templomot a 18. században építették újjá, sőt amióta a lourdes-i szűzanya szobra ide került, híres zarándokhellyé vált. Mikor Atyina 1920-ban Horvátországhoz került, a település negyede még magyar volt. A szerbek és a horvátok között 1942-ben tört ki az első vérengzés, mikor a horvát usztasák 200 szerbet gyilkoltak meg itt. Ennek ellenére 1991-re Atyina 2/3-a szerb volt, amit meg is szállt a jugoszláv néphadsereg. Mire a horvátok felszabadították 1991 decemberében a települést, a szerbek már 45 helybeli horvátot gyilkoltak meg, és a házak többségét, illetve a templomot is lerombolták. Cserébe a horvátok is felgyújtották a szerbek pravoszláv templomát. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Jankovich-család egykori kastélyát a helyi parasztok nemzeti és antifeudális hevületükben 1918-ban szintén felgyújtották, akkor tényleg azt látjuk, hogy Atyina viharos történelmet tudhat maga mögött.
A XXI. században egyelőre nem történt semmi hadi tudósításokba való esemény, Atyina éli a jól megérdemelt békés hétköznapokat. A várrom, a pravoszláv templom és a gótikus épületrészeket rejtő Sarlós Boldogasszony plébániatemplom is várja a kirándulókat, és ezt teszi a Geológiai Információs Központ is. A 2021-ben átadott látogatóközpont érdekes kiállításokkal, háromdimenziós mozival segít megérteni, hogy miért a Papuk Horvátország geológiailag legváltozatosabb hegysége. Honlapján magyar nyelvű menüt is találunk.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a várrom.
Magasság: 253 m
Nyitva: 0-24
Megközelítés: a Geológiai Információs Központtól 200 méterre toronyiránt a hegy oldalában.
„Velika nagy falu, mely mintegy két kilométernyi hosszan fészkelődött be a Velianka patak szűk völgyébe. Az ember akár azt hihetné, hogy valami alpesi völgyben áll. De Velikának nemcsak a tájképi szépsége lebilincselő, hanem az a sok történeti emlék is megragadja a figyelmet, melyet a tisztes istenháza látása tár elénk.” (Hodinka Antal: Pozsega és vidéke, 1901)
A Papuk déli völgybejáratánál strázsáló szép fekvésű Velike fölött egy ősi vár romjai omladoznak. Meredek erdei ösvény vezet a helyiek által csak Törökvárnak emlegetett tekintélyes romokhoz. A várat még a tatárjárás idején építtették a Pozsega-havasa egyik merész kiszögellésére, de nem tudott ellenállni az oszmánnak. 1532-ben történt, hogy Kőszeg ostromából visszatértében, egy török csapat – ha már itt járt – elfoglalta. A török után csak romjai maradtak. A faluban álló katolikus templomot Szent Ágoston tiszteletére szentelték, valószínűleg a 13. század második felében épült. A faluban a Geopark székhelye mellett találjuk a Pannon Tenger Házát, amelyben interaktív és multimédiás eszközök segítségével ismerhetjük meg a miocén kori Pannon-tenger élővilágát. Szintén a faluban találjuk az Adrenalin parkot, amelynek kalandpályáin is kipróbálhatjuk magunkat.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a vár.
Magasság: 408 m
Nyitva: 0-24
Megközelítés: a faluból a piros kör jelzésen, a Cirakijeva utcából (600 méter; 20 perc; 114 méter szintemelkedés).
„Vallis aurea-nak, arany völgynek nevezték a rómaiak az Orljava és a Londza folyók áldott lapályait, ha nem a Papuk hegy ölében levő aranyerekre gondoltak is, hanem csak a vidék termékeny voltát, enyhe éghajlatát és a táj szelíd szépségét akarták jelezni. S még ma is megérdemelné e nevet az a mély völgykatlan.” (Hodinka Antal: Pozsega és vidéke, 1901)
Ma már épített örökségeikért is nevezhetjük Arany-völgynek a Pozsegai-medencét. Nevezetes középkori emléket őriz Pozsegaszentpéter. A község szívében egy régi vár sírja vissza azokat a régi időket, amikor még királyi hiteleshely, „locus credebilis” volt. A pozsegai társaskáptalant Ugrin kalocsai érsek alapította 1221-ben. A települést 1537. január 15-én foglalta el a török, emiatt levéltárát előbb Pécsre, majd a Felvidékre menekítették. A várban, ezt követően török helyőrség állomásozott. A keresztény lakosságnak megengedték, hogy fából egy kisebb templomot emelhessenek, melynek helyére 1765-ben épült fel a mai Szent Péter Pál plébániatemplom. A vár zárva van.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a vár előtti tér.
