Borosjenő nevében benne él a története. Jenő törzsének szállásterülete volt egykor ez a gazdag bortermő vidék. A birtokhoz vár is dukált, amelynek szerepe a 16. századi török hódítások idején fel is értékelődött. Albert magyar király 1438-as sikertelen hadjárata után a Murád szultán bosszúja elől menekülő szerbek telepedtek le itt. A település szerb neve Hunyadi János tiszteletére született. 1564-ben a német kézen levő várat János Zsigmond foglalta el. 1566-ban a törökök által ostromlott vár őrsége huszonhárom nap után megszökött. 1595. október 22-én, egy hónapi ostrom után Báthory Zsigmond vezére, Borbély György karánsebesi bán foglalta vissza. A török porta harc nélkül próbálta megszerezni a várat: 1599-ben Báthory András fejedelemségének elismeréséhez a vár átadását szabták feltételül.
Az erdélyi fejedelmek idején Erdély fontos nyugati védbástyája volt. A jelenlegi várat 1645-1652 között a Rákóczi fejedelmek építtették. 1658. augusztus 28-án a török sereg megostromolta a várat, amelyet az ostrom ötödik napján a védők feladtak. 1693-ban a várat Veterani tábornok foglalta vissza, majd a törökvész elmúltával csendesebb századok következtek, mígnem eljött az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, amikor a magyar seregek elfoglalták. De Borosjenő főleg a szabadságküzdelem bukása révén írta be magát a történelembe, ugyanis két aradi vértanú is kapcsolódik a községhez: az egyik életében, a másik halálában. Itt, a helyi Piactéren tette le a fegyvert 1849. augusztus 21-én Vécsey Károly tábornok serege Fjodor Vasziljevics Rüdiger orosz tábornok előtt. Vécsey Károly nem volt tanúja a kapitulációnak, már előtte elment Nagyváradra. Aztán miután Aradon kivégezték a tizenhárom tábornokot, a mártírokat egytől egyig kivégzésük helyén földelték el, de az őröket lefizetve titokban több tábornok holttestét is elszállították első temetési helyükről. Csernovics Péter, Damjanich János sógora négy vértanú holttestét vitette el. A volt vármegyei főispán a kivégzés napján Zsiradó János nevű komornyikja markába száz aranyat nyomott azzal a meghagyással, hogy Damjanich holttestét mindenáron, Lahner, Vécsey és Leiningenét pedig, ha lehetséges, szerezze meg a hóhértól. A hóhér egyesével szedte le a holttesteket a bitóról, és azokat átadta neki azzal a megjegyzéssel, hogy „ha akarja, odaadom magának a többieket is.” Mivel a komornyik „a többi holttest iránt utasítást nem kapván, azok ott maradtak”, míg a 4 tetemet kiváltotta. Leiningen özvegyének rokona, Urbán Gyula két ügyvéd révén október 6-án este kapta meg gróf Leiningen-Westerburg Károly holttestét, amelyet monyorói birtokán helyezett el, majd 1876-ban a szomszédos Borosjenőn temettek el a katolikus templomban. 1974-ben Leiningen-Westerburg Károlyt áttemették, azóta újra Aradon pihen. A két vértanú emléktábláját a református templomban találjuk.
1870 körül a várat neoklasszicista stílusban újították fel, 4 tornyosra. A második világháborút követően kisegítő iskola működött a falai között. 1998-ban az iskolát elköltöztették, és a vár Borosjenő városának a tulajdonába került. Felújítása 2023-ban kezdődött, de mivel értékes leleteket találtak, a teljes felújítás eltarthat 2026-ig is. A kastély a Fehér-Körös jobb partján áll. Ha átkelünk a vashídon a bal partra, jobb kézre feltűnik a katolikus templom, míg a református templomhoz balra kell kanyarodnunk. Ma már csak 1000-1100 magyar él Borosjenőn magyar óvoda és iskola híján, egyedül a múltba kapaszkodva.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a református templom előtti tér. Ha be szeretnénk jutni az emléktáblához, a kulcs miatt a lelkipásztort, Gál Ervin Gyulát kell keresni. Telefonszáma: 0040754731897
„Ha az utas e vár romjaihoz izzadva bár, de feljut, a fenséges kép látására lelkét varázshatalom szállja meg, egy tündérkert az, mit innét lát. Fekszik e vár Aradmegye közepén, a keletről befutó erdélyi Kárpátok magas szirtű végfokán, honnét tekintetünk észak-nyugotra, a budai hegyekig futó síkfölddel találkozik. (…) Maholnap csak hírből tudandjuk, hogy e hazában Világosvár is volt; még csak néhány évtized s Arad kies rónáit a világosi szirttető büszke falaival többé nem fogja fenségessé emelni. Azok a vén falak a vihar tombolásai alatt nyögve mindennap egy-egy követ hullatnak ki omló terheikből, mígnem az enyészetet hirdető harang az ormok felett is megkondítja végzetes hangját, s a századokkal birkózott bástya, a szédítő mélység fenekére szakasztja ezer darabjait.” (Kallós Kálmán: Világosvár, 1858)
Több mint tizenöt évtized telt el, de nem teljesedett be a jóslat. Búsan düledeznek, de állnak még Világos várának romjai. Pedig volt vaskos történelme, amibe beleroskadjon. Első nevesebb várnagya Dezső volt, aki 1330-ban megmentette Károly Róbert életét. 1439-ben Brankovics György szerb despota kapta adományul, majd Hunyadi Jánosnak ajándékozta 1444-ben. Ám a rigómezei csata 1448-ban nem úgy sikerült, ahogyan Brankovics várta, ezért a hazafelé tartó Hunyadit elfogatta, majd arra kényszerítette, hogy visszaadja a várat. 1456-ban Hunyadi Mátyás előbb nagybátyjának, Szilágyi Mihálynak adományozta, majd 1458 őszén a várba záratta az ellene szövetkező Szilágyit, akit szakácsa szöktetett meg innen 1459-ben. Érdekes, hogy kibékülésük után az uradalom ismét Szilágyié lett, majd özvegye halála után Báthori István vajdára szállt. 1514-ben Dózsa György parasztserege ostrommal foglalta el a várat. Miután Szapolyai János visszafoglalta a parasztoktól, nem volt hajlandó visszaadni tulajdonosának, Báthori István nádornak. A mohácsi csata után visszakerült a Ferdinánd-párti Báthorihoz. 1528-ban Szapolyai felhívására egy 600 fős török sereg ostromolta, de védői Báthori várnagya, Balica vezetésével ellenálltak. 1566-ban aztán csak elfoglalta a török, és nagyon nem is akarta kiadni kezéből, pedig 1613-ban Petneházi István 14 napig ágyúzta, eredménytelenül. 1614-ben aztán sikerült visszafoglalni, ám fellázadt őrsége egy év múlva visszaadta a lippai pasának. Végül 1693-ban Heister tábornok felszabadította, ekkor a vár már igen leromlott állapotban volt. 1755-ben Bohus Imre vásárolta meg a várat, amelynek köveit kastélyának építésére használta fel. Az 1784-es parasztfelkeléskor leágyúzták a vár maradékát, hogy az ne nyújthasson menedéket a felkelőknek.
Ma már népszerű turisztikai látnivaló, ahonnan szép kilátás nyílik a számunkra oly rossz emlékű szöllősi mezőre, de szépen mutat innen a mögöttünk emelkedő Zarándi-hegység és a Béli-hegység is. Világos központjából, a kastélytól indul ide a kék kereszt turistaút (1,7 km; 332 méter szintemelkedés; kb. 1 órás út), de autóval is fel lehet jönni a vár mögötti parkolóig (onnan még 670 méter séta).
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a vár.
A Pozsega-havasa északi dombhajlatán, a közel ezeréves Atyina viharos történelmet tudhat maga mögött. Középkori vára már a 14. század elején állt, az alatta álló középkori Szent Miklós plébániatemplomot pedig már 1334-ben említik a krónikák. A mai Szűz Mária tiszteletére szentelt plébániatemploma 1494-ben épült, de ekkor emelték az Újlakiak a ferences és klarissza kolostort. Ezt a fejlődést vágta ketté a török, mikor 1543-ban elfoglalta az atyinai várat és vele a települést. A török időkben a kolostorok és a templom is elpusztultak. 1686-ban sikerült visszafoglalni Atyinát, amely során a vár teljesen elpusztult, mára csak néhány fal maradt belőle. A templomot a 18. században építették újjá, sőt amióta a lourdes-i szűzanya szobra ide került, híres zarándokhellyé vált. Mikor Atyina 1920-ban Horvátországhoz került, a település negyede még magyar volt. A szerbek és a horvátok között 1942-ben tört ki az első vérengzés, mikor a horvát usztasák 200 szerbet gyilkoltak meg itt. Ennek ellenére 1991-re Atyina 2/3-a szerb volt, amit meg is szállt a jugoszláv néphadsereg. Mire a horvátok felszabadították 1991 decemberében a települést, a szerbek már 45 helybeli horvátot gyilkoltak meg, és a házak többségét, illetve a templomot is lerombolták. Cserébe a horvátok is felgyújtották a szerbek pravoszláv templomát. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Jankovich-család egykori kastélyát a helyi parasztok nemzeti és antifeudális hevületükben 1918-ban szintén felgyújtották, akkor tényleg azt látjuk, hogy Atyina viharos történelmet tudhat maga mögött.
A XXI. században egyelőre nem történt semmi hadi tudósításokba való esemény, Atyina éli a jól megérdemelt békés hétköznapokat. A várrom, a pravoszláv templom és a gótikus épületrészeket rejtő Sarlós Boldogasszony plébániatemplom is várja a kirándulókat, és ezt teszi a Geológiai Információs Központ is. A 2021-ben átadott látogatóközpont érdekes kiállításokkal, háromdimenziós mozival segít megérteni, hogy miért a Papuk Horvátország geológiailag legváltozatosabb hegysége. Honlapján magyar nyelvű menüt is találunk.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a várrom.
Magasság: 253 m
Nyitva: 0-24
Megközelítés: a Geológiai Információs Központtól 200 méterre toronyiránt a hegy oldalában.
„Velika nagy falu, mely mintegy két kilométernyi hosszan fészkelődött be a Velianka patak szűk völgyébe. Az ember akár azt hihetné, hogy valami alpesi völgyben áll. De Velikának nemcsak a tájképi szépsége lebilincselő, hanem az a sok történeti emlék is megragadja a figyelmet, melyet a tisztes istenháza látása tár elénk.” (Hodinka Antal: Pozsega és vidéke, 1901)
A Papuk déli völgybejáratánál strázsáló szép fekvésű Velike fölött egy ősi vár romjai omladoznak. Meredek erdei ösvény vezet a helyiek által csak Törökvárnak emlegetett tekintélyes romokhoz. A várat még a tatárjárás idején építtették a Pozsega-havasa egyik merész kiszögellésére, de nem tudott ellenállni az oszmánnak. 1532-ben történt, hogy Kőszeg ostromából visszatértében, egy török csapat – ha már itt járt – elfoglalta. A török után csak romjai maradtak. A faluban álló katolikus templomot Szent Ágoston tiszteletére szentelték, valószínűleg a 13. század második felében épült. A faluban a Geopark székhelye mellett találjuk a Pannon Tenger Házát, amelyben interaktív és multimédiás eszközök segítségével ismerhetjük meg a miocén kori Pannon-tenger élővilágát. Szintén a faluban találjuk az Adrenalin parkot, amelynek kalandpályáin is kipróbálhatjuk magunkat.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a vár.
Magasság: 408 m
Nyitva: 0-24
Megközelítés: a faluból a piros kör jelzésen, a Cirakijeva utcából (600 méter; 20 perc; 114 méter szintemelkedés).
„Vallis aurea-nak, arany völgynek nevezték a rómaiak az Orljava és a Londza folyók áldott lapályait, ha nem a Papuk hegy ölében levő aranyerekre gondoltak is, hanem csak a vidék termékeny voltát, enyhe éghajlatát és a táj szelíd szépségét akarták jelezni. S még ma is megérdemelné e nevet az a mély völgykatlan.” (Hodinka Antal: Pozsega és vidéke, 1901)
Ma már épített örökségeikért is nevezhetjük Arany-völgynek a Pozsegai-medencét. Nevezetes középkori emléket őriz Pozsegaszentpéter. A község szívében egy régi vár sírja vissza azokat a régi időket, amikor még királyi hiteleshely, „locus credebilis” volt. A pozsegai társaskáptalant Ugrin kalocsai érsek alapította 1221-ben. A települést 1537. január 15-én foglalta el a török, emiatt levéltárát előbb Pécsre, majd a Felvidékre menekítették. A várban, ezt követően török helyőrség állomásozott. A keresztény lakosságnak megengedték, hogy fából egy kisebb templomot emelhessenek, melynek helyére 1765-ben épült fel a mai Szent Péter Pál plébániatemplom. A vár zárva van.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a vár előtti tér.
Csonkán roskadoznak hét évszázad súlya alatt Raholca várának falai. Mégis, érzékeltet még valamit egykori nagyságából. Szlavónia legnagyobb erődítményének csonka falairól messze révedve nemcsak a távolba vesző Verőcei-síkot és a Pozsega-havasát látjuk, de felsejlenek előttünk a régmúlt idők emlékei is. Rózsavár mozgalmas történetéből nehéz kibogozni, hányszor cserélt gazdát, de hiába torzsalkodtak érte, 1543 forró nyarán megjött a török, hogy felperzselje itt a magyar életet. Elfoglalta a várat, s hosszú távra be is rendezkedett idelent. Ahogy Evlija Cselebi leírja, a raholcai szandzsákbég szükség esetén ötezer harcost tudott kiállítani. 1687-ben sikerült végre kitakarítani az oszmánt, de a felszabadulás egyben elhozta Raholca várának pusztulását is. A raholcai vártól két kilométerre délre, egy 680 méteres tetőn vannak Óvár maradványai, amelyet valószínűleg menedékvárnak építették veszély esetére.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a vár.
Magasság: 369 m
Nyitva: 0-24
Megközelítés: a raholcai tótól (825 méter; 30 perc; 121 méter szintemelkedés).
