Idén rend­ha­gyó idő­pont­ban, augusz­tus első szom­bat­ján ren­dez­ték meg a Sel­me­ci Őrjá­rat Emlék- és Tel­je­sít­mény­tú­rát. A Haza­já­ró Hon­is­me­re­ti és Turis­ta Egy­let a Hat­van­négy Vár­me­gye Ifjú­sá­gi Moz­ga­lom­mal immá­ron hato­dik alka­lom­mal emlé­ke­zett túrá­val az 1918-ban fegy­vert fogott sel­mec­bá­nyai diák­ság­ra.

A veze­tett emlék­tú­rát har­ma­dik éve egé­szí­ti ki egy tel­je­sít­mény­tú­ra is, ami gon­do­san kivá­lasz­tott útvo­na­lá­val igyek­szik minél töb­bet meg­mu­tat­ni a hegy­ség érté­ke­i­ből. Mind­két túra útvo­na­la több bánya­ta­vat is érin­tett, amik az UNESCO világ­örök­ség részét képe­zik.

A manap­ság csu­pán rekre­á­ci­ós célok­ra hasz­nált tavak mel­lett a túrá­zók a tórend­szer­hez kap­cso­ló­dó, kövek­kel kira­kott több száz éves víz­gyűj­tő-csa­tor­nák marad­vá­nya­it is meg­te­kint­het­ték. Az elmúlt szá­za­dok eró­zi­ó­já­nak nyo­ma­it magán vise­lő, de még min­dig csen­des mél­tó­ság­gal álló fel­ső­ró­nai kál­vá­ria hárs­fái alatt nem csak meg­pi­hen­het­tek a fél­út­nál járók, de egy pil­la­nat­ra meg is idéz­het­ték az egy­ko­ron pezs­gő magyar és német élet­tel ren­del­ke­ző hely szel­le­mét.

Az elő­ző évek­hez képest egy újabb ellen­őr­ző­pont­tal gaz­da­go­dott a túra, így a részt­ve­vők már a Sed­lo ple­so tóká­ja mel­lett meg­kap­ták az első édes­sé­gü­ket. Ennek elle­né­re tovább­ra is a Kereszt­út volt a leg­nép­sze­rűbb ellen­őr­ző­pont, ahol a vih­nyei sör­főz­de kivá­ló sörei vár­ták a szom­jas haza­já­ró­kat. Kel­lett is a hűs „ener­gia­ital“, hiszen még min­den­ki előtt ott tor­nyo­sult a Szit­nya. Talán a meg­szo­kot­tól elté­rő dátum, talán az égi­ek kegye, de a menet­rend sze­rin­ti szit­nyai zápor idén elma­radt. Így szá­ra­zon, leg­fel­jebb gyön­gyö­ző hom­lok­kal ért fel min­den­ki a Szit­nya szik­la­tor­nya­i­ra, ahol viszont heves szél­lö­ké­sek vár­ták a kivá­ló pano­rá­má­ra kiván­csi­a­kat. Idén a kopasz részt­ve­vők vol­tak előny­ben, ugyan­is raj­tuk kívül min­den­ki­ről kócos csúcs­fo­tó készült.

A jól meg­ér­de­melt „csúcs káposz­ta­le­ves­nek“ még az sem tudott ellen­áll­ni, aki egyéb­ként nem is volt éhes. Innen­től már csak lefe­lé veze­tett az út, majd érint­ve a szit­nyai vár­ro­mot, min­den­ki beért a cél­ba a Bacsó­fal­vi-tó part­ján. A túrán idén fél­szá­zan vet­tek részt. Külön öröm volt lát­ni, hogy a 27 kilo­mé­te­res tel­je­sít­mény­tú­rát három apa-fia páros is tel­je­sí­tet­te. Ki a Hadak Útja túra­so­ro­zat része­ként, ki pedig a Haza­já­ró Kupa kere­tén belül. Az biz­tos, hogy a tizen­éves srá­cok becsü­let­tel helyt­áll­tak, úgy ahogy az a nyolc­éves kis­lány is, aki anyu­ká­já­val men­te végig az emlék­tú­ra 21 kilo­mé­te­rét. Ilyen fia­ta­lok lát­vá­nya mind­annyi­unk­nak moti­vá­ci­ót ad a túra újbó­li meg­szer­ve­zé­sé­hez és élte­ti ben­nünk a reményt, lesz még olyan élet­erős fia­tal­ság, ami bát­ran lép a sel­me­ci diá­kok nyo­má­ba.

A beszá­mo­ló­ért külön köszö­net Dobay Ger­gő­nek, a túra szer­ve­ző­jé­nek, vala­mint a fény­ké­pe­kért Mihál­ffy Pál­nak.