Idén VIII. alka­lom­mal került meg­ren­de­zés­re a Haza­já­ró kupa része­ként is jegy­zett Rad­nai-hava­sok túra­hét­vé­ge prog­ram­ja. A fő szer­ve­ző, Var­ga Csa­ba nagy­vá­ra­di expe­dí­ci­ós hegy­má­szó volt, aki saj­nos nem tudott az ese­mé­nyen részt ven­ni, hiszen a túra kez­de­té­ig nem érhe­tett vissza Hima­lá­ja-beli expe­dí­ci­ó­já­ról. Így a házi­gaz­dá­ra, a Bor­sa­fü­re­den üze­me­lő Med­ve pan­zió tulaj­do­no­sá­ra, Bak Anet­tá­ra, és a HAZAJÁRÓ két ispán­já­ra és túra­ve­ze­tő­jé­re, a Mára­ma­ros­szi­ge­ten élő Jóna Bálint­ra és a békés­csa­bai Koczi­ha Atti­lá­ra hárult a fel­adat, hogy a túrát lebo­nyo­lít­sák.

Pén­te­ken érke­zett az 53 fős túra­csa­pat a szél­ró­zsa min­den irá­nyá­ból Bor­sa­fü­red­re. Érkez­tek Békés­csa­bá­ról, Buda­pest­ről, Fur­tá­ról, Gyön­gyös­pa­tá­ról, Kéz­di­vá­sár­hely­ről, Kolozs­vár­ról, Komá­di­ból, Makó­ról, Maros­vá­sár­hely­ről, Mára­ma­ros­szi­get­ről, Nagy­ká­roly­ból, Nagy­vá­rad­ról, Tel­ki­ből, Sar­kad­ról, Sze­ged­ről és Visont­áról.

Szom­ba­ton a reg­ge­li után kb. 8 óra­kor egy indu­lás előt­ti cso­port­kép elké­szí­té­sét köve­tő­en Koczi­ha Atti­la adott álta­lá­nos tájé­koz­ta­tást a sza­bá­lyok­ról, útvo­nal­ról, nehéz­sé­gek­ről, majd Bor­sa­fü­re­den az olim­pi­ai sípá­lya alsó fel­vo­nó­já­hoz vonult át a csa­pat, mely az Asz­tal-tető (Runc-Ştiol) alat­ti pálya tete­jé­re vitt fel min­den­kit. Néhá­nyan gya­lo­go­san tet­ték meg ezt a mere­dek sza­kaszt.

• 

• 

A sípá­lya tete­jé­ről indult a tény­le­ges gya­log­tú­ra. Egy erdei sze­kér­úton, a kék sáv jel­zést követ­ve jutot­tunk fel az Asz­tal-rét (Poia­na Ştiol) 1572 m magas pla­tó­já­ra, ahol a kanyar­gó ösvény egy kőka­pun át a rét asz­tal­kö­vek­kel tar­kí­tott foly­ta­tá­sá­ba veze­tett ben­nün­ket. Alat­tunk az Ara­nyos-Besz­ter­ce for­rás­ta­vá­nak (Lacul Izvo­rul Bis­t­riţei Aurii, vagy /Taul Ştiol) kék­lő vize csil­lo­gott, felet­te a Tán­cos lába hegy (Pici­o­ru Dan­ci­u­lui) havas gerin­ce maga­so­dott. Innen a Gar­ga­ló-nye­reg alat­ti kár­fül­ké­ben for­rá­sok, pata­kok, lilán tün­dök­lő kró­kusz­me­zők között kapasz­kod­tunk fel az 1907 m magas, hóval borí­tott olda­lú Gar­ga­ló-nye­reg­be (Şaua Gar­galău). Már innen is fan­tasz­ti­kus pano­rá­ma nyílt nem csak a tel­jes Rad­nai-hava­sok­ra, hanem észak­ra a Mára­ma­ro­si-vagy Csor­na­ho­rai-hava­sok­ra (Mun­tii Mara­mu­reșu­lui), kelet­re a szom­szé­dos Szu­hárd-hegy­ség­re (Munţii Suhard), dél-kelet­re a Bor­gói-hegy­ség­re (Munții Bârgău­lui), nyu­gat­ra pedig a Cib­les vagy Szép­les (Munții Țib­leș) vonu­la­ta­i­ra, de délen a távo­li Kele­men-hava­sok (Munții Căli­ma­ni) gerinc­élei is fel­tűn­tek.

• 

• 

• 

• 

Vál­ta­koz­va szé­les hófol­tok és füves lege­lők követ­ték egy­mást, aho­gyan dél-kele­ti irány­ba for­dul­va a Gar­ga­ló felé halad­tunk egy­re csak fel­jebb és fel­jebb.

Sze­ren­csé­re a havas sza­ka­szok is jól jár­ha­tó­ak vol­tak és alkal­man­ként egy-egy hógo­lyó is kigyú­ró­dott az olva­do­zó fehér tömeg­ből. A cso­port ele­je és vége az erőn­lét­től füg­gő­en jócs­kán szét­nyúlt, de a sor végén Jóna Bálint bíz­tat­ta és segí­tet­te a lema­rad­ta­kat.

Fél 11 volt mikor a csa­pat leg­na­gyobb része fel­ért a Gar­ga­ló (Vâr­ful Găr­galău)  2159 m magas, fel­ira­tos beton tömb jelez­te csú­csá­ra. Itt egy újabb arcát mutat­ta meg a hegy­ség, a hófol­tos gerinc­ol­da­lak­kal, a Rad­nai-hava­sok főge­rin­cé­nek tel­jes vona­lá­val a Nagy-Piet­rosz (Piet­ro­sul Mare/Rodnei) 2303 m magas csú­csá­tól az Ünő­kő (Vâr­ful Ineu / Inău)  2279 m magas monu­men­tá­lis tömb­jé­ig. Egy újabb cso­port­kép­pel meg­örö­kí­tet­tük az örök­ké­va­ló­ság szá­má­ra a közös csúcs­él­ményt, ebé­del­tünk a magunk­kal hozott ele­mó­zsi­ánk­ból és még egy kicsit napoz­tunk a szik­rá­zó nap­sü­tés­ben.

• 

• 

• 

• 

A pihe­nő alatt a lema­rad­tak is csat­la­koz­tak hoz­zánk, és tovább indul­tunk déli irány­ba. Kiol­da­laz­tuk a Bog­lya (Vâr­ful Clăii) 2121 m magas tömb­jét, majd elér­tük a Rad­nai-hava­sok egyik leg­szebb szik­la­ge­rin­cé­hez, mely egy­ben egy geo­ló­gi­ai isko­la pél­dá­ja a tek­to­ni­kai moz­gá­sok okoz­ta gyű­rő­dé­sek­nek. A kris­tá­lyos kőze­tek alkot­ta szik­la­tömb szin­te légi­es, papír­lap sze­rű gyűrt for­mát mutat­va emel­ke­dik ki a kör­nye­ze­té­ből.  Per­ce­kig lehet néz­ni, ámul­ni a ter­mé­szet e cso­dá­ján. A szik­lá­kon átvág­va veze­tett a jel­zett ösvény tovább a követ­ke­ző csúcs­ra a 2134 m magas legöm­bö­lyí­tett Ember-tető­re (Vâr­ful Omu­lui). Ekkor­ra már jócs­kán befel­hő­sö­dött az idő, majd a hir­te­len fel­erő­sö­dő szél hideg fuval­la­ta és a roha­mo­san csök­ke­nő lég­nyo­más (egyik túra­tár­sunk okos órá­ja sze­rint) egy közel­gő záport sej­te­tett.

Néhá­nyan még „átsza­lad­tak” a szom­szé­dos Csi­sa vagy Cisa (Vf. Cişa) 2030 méte­res, távol­ról goril­la­fe­jet for­má­zó feke­te szik­la­tömb­jét meg­érin­te­ni, de ők is hamar vissza­for­dul­tak lát­ván, hogy az addig nap­sü­töt­te Ünő­kő elve­szett egy sötét­szür­ke, gomoly­gó fel­hő­tömb ködé­ben. Így a Bálint­tal újra kiegé­szült csa­pat elin­dult vissza­fe­lé.

Az Asz­tal-rét­ről viszont másik útirány került kije­lö­lés­re. A piros három­szög jel­zést követ­ve leeresz­ked­tünk a híres, a kései olva­dás­nak köszön­he­tő­en bővi­zű Ló-hava­si, vagy lovak víz­esés­hez (Cas­ca­da Cail­or), mely 80 m magas­ról lát­vá­nyo­san bukik alá. Ekkor­ra már csen­de­sen eleredt az eső is, így a Bor­sa­fü­re­dig tar­tó 4,5 km-es távot eső­vé­dők­ben kel­lett meg­ten­nünk, de ezt már sen­ki sem bán­ta egy ilyen cso­dás túra­nap után.

Este a vacso­rát köve­tő­en ünne­pé­lyes okle­vél­át­adás­ra követ­ke­zett és a pont­gyűj­tő füze­tek­be bepe­csé­te­lés­re kerül­tek a Haza­já­ró kupa tel­je­sí­té­sé­hez szük­sé­ges iga­zo­lá­sok.    

Vasár­nap sza­bad prog­ram kere­té­ben több hely­szín is cél­pont­ba került egyé­ni sza­bad­prog­ram kere­té­ben. Ezek közül három hely­szín emel­he­tő ki. Egyik a szom­szé­dos Bor­sa-hágó (Pasul Pris­lop 1416 m), mely­ről kele­ti irány­ban a Mára­ma­ro­si-hava­sok szé­lén veze­tett túra­ös­vényt jár­ták be néhá­nyan. Itt nem csak az 1717-es tatár betö­rés­ről lehe­tett meg­em­lé­kez­ni, de még ma is lát­ha­tó­ak a neve­ze­tes II. világ­há­bo­rús Árpád-vonal 1940–44 között épült lövész­ár­kai és bun­ker marad­vá­nyai

Egye­sek a Nagy Piet­rosz csú­csát céloz­ták meg „leve­ze­tő” túra gya­nánt.

Egy 21 fős csa­pat Mára­ma­ros­szi­get­re uta­zott, majd Jóna Bálint túra­ve­ze­té­se mel­lett az Iza-folyó híd­ján átkel­ve a város fölé maga­so­dó Sza­la­ván-hegy (Solo­van 612 m) tete­jé­re indult fel. Bálint és kutyá­ja Bod­ri fel­ve­zet­te a csa­pa­tot a hegy egyik érde­kes­sé­gé­hez, a homok­kő­be vájt Vár­lyuk bar­lang­hoz, mely­be a bát­rab­bak fej­lám­pá­val be is mász­hat­tak. Elme­sél­te nevé­nek ere­de­tét és egy hoz­zá fűző­dő legen­dás tör­té­ne­tet. Ezután mere­dek emel­ke­dő veze­tett fel a vár­hegy tete­jé­re, mely­nek elnyúlt pla­tó­já­ról egye­dül­ál­ló pano­rá­ma nyílt a város­ra, a Tiszá­ra és az Iza folyó. Itt aztán fel­ke­rült a fel­ne­me­sült túra­hét­vé­gé­re a mél­tó koro­ná­ja is, hiszen Bálint elő­ad­ta a maga által írt, Mára­ma­ro­si him­nusz­ként is ismert meg­ha­tó dalt, mely­nek címe: TISZA. Ilyen szel­le­mi és lel­ki fel­töl­tő­dés után eresz­ked­tünk vissza a hegy­ről és indul­tunk haza­fe­lé.

• 

• 

Jövő­re újra vissza­té­rünk remél­ve, hogy az Ünő­kő is elér­he­tő­vé válik szá­munk­ra. Köszön­jük a beszá­mo­lót Koczi­ha Atti­lá­nak és a Biha­ri Túrák Egye­sü­let­nek.