A 2023-as Hazajáró Kupa ehétvégi túrája Orbán Imre által szervezett Pozsonyi csata emléktúra volt, mely Németóvárról (Bad Deutsch-Altenburg) indult 20 és 40 kilométeres távokon.
A rövidebb táv vezetett formában került megrendezésre, a hosszabb egyénileg, de a két táv első másfél kilométerén Imre vezetésével együtt haladt a mezőny különböző látványosságokat érintve. A rajtnál kaptunk egy részletes ismertetőt a csatáról, valamint a környékről és a látnivalókról. Közösen megtekintettük a rajtnál lévő Szent István király által emelt templomot és templomkertjét, ahol egy gyönyörűen karbantartott szimbolikus magyar síremlék is található. Ezután közösen felsétáltunk a kurgánra, Árpád vezér állítólagos sírhelyére, melynek tetején egy kereszt mellett Árpád vezér emlékére emelt kopjafa is található.








Végül lesétáltunk a Duna partjára, ahol megtekinthettük a “kűmedrű patakot” és tulajdonképpen innen egyénileg teljesítettük a 40 km-es távot. A GPS-em szerint a túra 35,6 km. volt 948 m. szintemelkedéssel. A környéken rengeteg római kori emlék található. Németóvárról elsőként Petronell-Carnuntum felé vettük az irányt. Érdekesség, hogy Carnuntum a Római Birodalom Pannonia provinciájának fővárosa volt, valamint 171 és 173 közötti években itt volt Marcus Aurelius főhadiszállása is. Két amfiteátrumot is érintettünk, majd következett a “Pogányok kapuja”, a Heidentor. A jelenleg két (de eredetileg négy) pillérből álló építményt feltehetően II. Constantius császár állíttatta sikeres pannoniai hadjáratainak győzelmi emlékműveként.
















Innen megcéloztuk a Hundsheim-hegyet, de még mielőtt ráfordultunk volna az igazán meredek kaptatóra, a vörös keresztnél szusszantunk egyet és friss vizet is vételeztünk. A hegy csúcsán található Hundsheimer hüttében hideg sör, fröccs, üdítő állt rendelkezésre becsületkasszás áron. Életmentő volt a nagy melegben. A hegyről leereszkedtünk Hainburg városába. Lefelé már elő-elő bukkant olykor az impozáns Hainburgi lovagvár, melyhez rövidesen fel is sétáltunk és megcsodáltuk a várból elénk táruló gyönyörűséges kilátást. Különösen látványos volt a városba leereszkedő várfal, a mai napi álló védőbástyák.




















Az északi várfal mellett ereszkedtünk vissza a városba, érintettük a Magyar-kaput, majd felmásztunk az utolsó hegyre, a Barna-hegyre. A hegytetőről ismételten rendkívüli kilátásban volt részünk a Dunára, a városra és az eddig megmászott hegyekre. Fent még hegyikecskékkel is összefutottunk. A Duna-partra leereszkedve megnéztük a part menti Röthelstein vár romjait, Hainburgban még érintettük a Vízi-kaput és a Bécsi-kaput, majd a part mentén sétáltunk vissza Németóvárra, túránk céljába. Ezen a túrán olyan sok látnivalót és történelmi emléket érintettünk, hogy sokáig emlékezetes marad. Köszönjük a lehetőséget Orbán Imrének és a Hit Pajzsa Nemzeti Egyletnek, valamint bízunk benne, hogy az immáron jó pár éve életre keltett Pozsonyi csata emléktúra a jövőben is megrendezésre kerül.




















A beszámolóért és a fényképekért külön köszönet Kormos Istvánnak.