Szep­tem­ber 24-én, vasár­nap került meg­ren­de­zés­re az Őrvi­dé­ki Haza­já­ró Túra. Boron­gós, esős idő fogad­ta a részt­ve­vő­ket az Ezer­éves határ kör­nyé­kén, a Rozá­lia-hegy­ség­ben.

A kör­tú­ra Sava­nyú­kút­ról indult és bővel­ke­dett a lát­ni­va­lók­ban. A GPS alap­ján a 27,1 km-es túrá­hoz 965 méter szint­emel­ke­dés tár­sult, mely­nek nagyobb része a túra első felé­ben került leküz­dés­re. Sava­nyú­kút köz­ség nevét a sava­nyú ízű, ásvá­nyi anya­gok­ban gaz­dag gyógy­vi­zé­ről kap­ta. Szin­te azon­nal elhagy­tuk a lakott terü­le­tet és első­ként a Huber­tusz-kápol­nát, majd a Mária-for­rást érin­tet­tük.

Dél felé halad­va a hegy­ség­ben kel­le­mes emel­ke­dők követ­ték egy­mást, de abszo­lút nem tola­ko­dó­an. Az 534 méter magas Mit­ter­Ri­e­gel nevű pont után kicsit lan­ká­sab­ban, de még min­dig fel­fe­lé tart­va értük el a Ste­in­ko­gel nevű 640 méter magas pon­tot, ahol egy kilá­tó is épült. Érde­mes fel­men­ni, mert a kilá­tás iga­zán impo­záns. Kelet felé Sop­ron és kör­nyé­ke, míg nyu­gat felé a Rax és a Hohe Wand között a Sch­ne­e­berg hatal­mas tömb­je is fel­tű­nik szin­te egy kar­nyúj­tás­nyi­ra.

Tovább­ra is a déli irányt tart­va utunk érin­tet­te a Tobi­as-keresz­tet, amely­nek tör­té­ne­te el is olvas­ha­tó a kereszt­fán. A keresz­tet hálá­ból állí­tot­ták, mert tör­tént ugyan­is, hogy a kis Tobi­as egye­dül elté­vedt az erdő­ben, de Isten segít­sé­gét kér­ve a helyi erdé­szek épség­ben meg­ta­lál­ták. Ezután követ­ke­zett a Fehér-kereszt, majd a hegy­ség leg­ma­ga­sabb pont­ja, a Heu­berg, ahol a Rozá­lia-kápol­na is talál­ha­tó. A kápol­na első írá­sos emlí­té­se 1666-ból való, de a mai alak­já­ban 1670 óta áll itt a hegy­te­tőn, melyet Ester­há­zy Pál épít­te­tett. A sop­ro­ni Per­ko­vátz-ház Bará­ti Kör a Mada­rak és Fák Nap­ja alkal­má­ból immár hagyo­mány­ként min­den évben szer­vez gya­log­tú­rát ide, hogy a két világ­há­bo­rú köz­ti Sop­ron vár­me­gyei hagyo­má­nyo­kat fel­ele­ve­nít­ve, Sop­ron­ból az Asz­tal­fő­nél átlép­ve a tri­a­no­ni határt, fel­gya­lo­gol­ja­nak Frak­nó­ra a Rozá­lia-kápol­ná­hoz és ott imád­koz­za­nak. Nagy­sze­rű kilá­tás nyí­lik innen a Frak­nó várá­ra.

A kápol­ná­tól leeresz­ked­ve, mint­egy 300 méter­re a főszer­ve­ző, Orbán Imre zsí­ros kenyér­rel és víz­zel vár­ta a túrá­zó­kat, vala­mint itt meg­kap­tuk a túra díja­zá­sát is. A fris­sí­tés után észa­ki irány­ba foly­ta­tó­dott az út. Érin­tet­tük Frak­nó várát, mely XIV. szá­za­di ere­de­tű, Bur­gen­land egyik leg­is­mer­tebb jel­ké­pe és máig az Ester­há­zy csa­lád tulaj­do­ná­ban áll. Itt talál­ha­tó a csa­lád kincs­tá­ra. Fel­kap­tat­tunk a Haus­berg nevű magas­lat­ra, ahol egy­kor az óvár állt, majd Frak­nót elhagy­va Rét­fa­lu tele­pü­lés felé vet­tük az irányt, ahogy egyéb­ként egy mini síte­rep is talál­ha­tó. Innen kel­le­mes dim­bes-dom­bos útvo­nal veze­tett vissza túránk kiin­du­ló­pont­já­hoz, Sava­nyú­kút­ra.

Tény, hogy az idő­já­rás lehe­tett vol­na kegye­sebb, de így is cso­da­szép helye­ken ment a túra, érde­mes fel­ke­res­ni a kör­nyé­ket és az itte­ni neve­ze­tes­sé­ge­ket. Akad belő­lük néhány. S végül, de nem utol­só­sor­ban köszö­net Orbán Imré­nek, hogy lét­re­jött ez a nagy­sze­rű túra.

A beszá­mo­ló­ért és fény­ké­pe­kért, külön köszö­net Kor­mos Ist­ván túra­tár­sunk­nak.