Március idusán ismét útra kelt a Hazajáró forgatócsapata, hogy az Erdélyi-érchegység kevésbé ismert vidékeit is felfedezze. A hegység keleti oldalát már az elmúlt tavasszal felkerestük, akkor az 1848/49-es események mementói szegélyezték az Aranynégyszögben bejárt utunkat. Most az Érchegység nyugati és déli vonulatait ismertük meg, miközben behatoltunk az 1784-es román parasztfelkelés tűzfészkébe. Történelmi emlékek és természeti csodák egymást váltva vezettek fel bennünket a Brádi-medencébe.
„Meg vannak hóva, el vannak menve” – a megapadt magyar közösségekben gyakran kaptuk ezt a választ, mikor a többi magyarról érdeklődtünk. Ám a Vulkán ikonikus csúcsáról nem csak a szomorú múltat és az üszkös nemesi udvarházakat látni, hanem a jelen gyermekmentő ferences szerzetesét is, akinek köszönhetően Körösbányán nem csak gyermekek, hanem a ferences kolostor is megmenekült a pusztulástól.
A Maros lapályán elterülő Kenyérmezőről viszonylag könnyű feljutni a Nagyági-hegység déli kiszögellésére, az ikonikus Kenyér-hegyre. Mi egy kicsit meghosszabbítottuk ezt az utat, ugyanis a Kenyérmezőről a Gyógyi-völgyön át felkapaszkodtunk az ércesedéséről, ásványairól, szurdokairól nevezetes Nagyági-hegységbe (másnéven Csetrásba). Miután bejártuk a román pásztorok és a magyar bányászok turisztikailag feltáratlan vidékét, a Lunca-völgy felől érkeztünk vissza a Kenyér-hegyre, ahonnan 360 fokos panoráma tárult elénk. És milyen érdekes: éppen 370 esztendő telt el a Kinizsi-féle kenyérmezei és a Bem-féle piski diadal között is, tehát, ha így nézzük, történelmi kerete is volt túránknak. De természetesen Kenyérmező történelmi tablója nem csak ebből a 370 évből állt.
Romos templomaink még a középkori múltról és az elárvult közelmúltról mesélnek, de a hunyadi székely és magyar szórványközösségek már a biztató jövőről. A világtól jól eldugott Lozsádon például egy apró, de vidám magyar közösségre bukkantunk, míg március 15-ét Piskiben ünnepeltük meg.
Az Erdélyi-érchegységben készült két filmünk várhatóan a tavasz második felében kerül adásba!
