Hazajáró műsorok

Szamosi-mezőség – “Holttenger” magyar szigetei

142. rész

“Úttalan vadon volt akkoriban a Tóvidék, vagy ahogy akkor nevezték: a Mezőség. Északon a Szamos völgyét őrző királyi sóbánya, nyugaton a kolozsi barátok gyepűje, keleten a Kendék Marosparti szállásai, s délen pedig az aranyosi és tordai hegyek határolták ezt a bölény lakta vidéket, ahol egyéb sem volt, csak tó, nádas, mocsár, kopasz domboldalak s kis bozótos erdők. Mint egy végtelenbe nyúló tenger megmerevedett hullámai: lakatlan Pusztaság.”

 Wass Albert: Kard és kasza (1976)

Ezt látta a magyar, amikor hont foglalt Erdély szívében, a Mezőség dombvidékén. És látott ripákat és kecskehátakat, vízfolyások és tavak szabdalta lankás vonulatokat, és bozontos erdőket, amiket aztán meg is ritkított. Mert kellett a hely a szántónak és legelőnek, ha már sűrűn belakta az Erdélyi-medence északi részét. A románok a középkor végén kezdtek beszivárogni, míg elüldözésük előtt szászok is éltek errefelé. Amilyen kopárnak tűnik a táj futtában, annyira színes a néprajza, és bármennyire is fogyatkozik magyar népessége, vannak még őrzők, akik féltőn óvják örökségüket.

Látnivalók

Látnivalók / Erdély / Mezőség

Az Árpád-kori Szék a környező sóbányák révén a 13. századtól egy fél évezreden át kiváltságos mezőváros volt. A bányák bezárása és a történelmi sorscsapások után elvesztette városi rangját és nagyközséggé alakult. De a próbák csak megerősítették az itt élőket, így a közel 3000 lelkes község egy páratlan magyar sziget maradt a Mezőségen, a turisták és néprajzosok legnagyobb örömére, ugyanis Széken nem csak tájházakba szorult a tradíció, hanem ma is szerves része a mindennapoknak.

Bővebben...

A Szamos-menti dombok között a vizet át nem eresztő mezőségi mésztartalmú agyagnak köszönhetjük a vidékre jellemző kisebb-nagyobb tavakat. Ilyen a Csukás-tó is. Erdély legmélyebb édesvizű természetes tava egy régi sóbánya helyén keletkezett. Mélysége eléri a 10 métert. A sporthorgászok a sok csuka miatt kedvelik, a természetvédők a több mint százféle madárfajért látogatják.

Bővebben...

A dombok között bújik meg Erdély egyik legjelentősebb búcsújáró helye, Füzesmikola. Ez is csak egy eldugott kis falu volt a sok közül, apró fatemplommal, ám 1699-ben minden megváltozott, amikor a Szűzanya ikonja könnyezni kezdett. A csoda híre végigfutott Erdélyen, azóta hívek tömegei jönnek töretlenül a mikolai könnyező Máriához. A kegyhelyre bazilita kolostor is épült, amit a görögkatolikus egyház 1948-as fölszámolása után az ortodoxok vettek át és sajnos ki is sajátították a kegyhelyet.

Bővebben...

A fiatal várost a 17-18. században a tatárok elől Moldvából Erdélybe menekülő örmények alapították és virágoztatták fel. Századokon át legfontosabb erdélyi központjuk és az örmény katolikus püspökség székhelye volt. A gondosan tervezett városnak szinte minden épülete az örmény múltról mesél, de ma már kevesen élnek itt az őslakos népességből.

A hatalmas örmény katolikus székesegyházat 1804-ben szentelték fel. Egészen az 1950-es évekig örményül prédikáltak itt. A közösség legnagyobb becsben tartott ereklyéje külön mellékkápolnát kapott. A „Krisztus levétele a keresztről” című festmény úgy tartják Rubens munkája. I. Ferenc császár személyesen adományozta a szamosújvári örményeknek hálából rendszeres anyagi támogatásukért.

Van itt még egy ikonikus épület, az örmények előtti korból, aminek a nevét is köszönheti a város. Egy ősi vár helyén a 16. században Martinuzzi Fráter György bíboros épített palotát. A fényűző kastélyból 1786-ban komor börtön lett. Volt egy rabja, akinek szelleme eggyé vált Szamosújvár nevével. Ahogy a betyárnóta is mondja, szökési kísérletei után 1873-ban a szegedi csillagból ide szállítottak át az alföldi puszta legendás betyárját, Rózsa Sándort. Itt is végezte be a földi harcot, egyszerű sír jutott neki a rabtemetőben, de a koszorúk jelzik, szelleme örökké él.

A börtönt a román kommunista hatalom az ország egyik legrettegettebb büntetőhelyévé tette. A rabtemetőben emlékezzünk meg a vörös rémuralom ártatlan áldozatairól is.

Bővebben...

Szentbenedeken ma már csak egy elhagyatott kastélyt találunk. A Keresztúri család 16. században emelt rezidenciája egykor Erdély egyik legnagyszerűbb épületegyüttese volt. Fénykorát a Kornis családnak köszönhette, akiknek nemzedékei 1602-től 1948-ig éltek e falak között. Akkor aztán jött a csőcselék és lám csak por és hamu maradt a kifosztott falak között.

Egy újabb magyar sziget az Árpád-kori Bálványosváralja. Megújult kincse, XIII. századi eredetű temploma, ahogy a felekezeti helyzet változott, a 16. században előbb evangélikus, majd református kézbe került.

A falu felett emelkedő hegykúpon hajdan királyi erősség állt a Dés környéki sóbányákhoz vezető út védelmében. A 16. században e régi vár köveiből épült fel a medencében Szamosújvár.

Magyardécse a cseresznyéjéről híres. Magyarok lakják, és tartják még magukat. Ezt hirdetik becsben tartott emlékműveik is.

A nagy múltú erdélyi család, az Apafiak ősi fészke Apanagyfalu. Itt még egyben van, és az életet hirdeti a régi templom, kertjében a tölgyfából ácsolt harangtoronnyal és az anyai ágon innen származó matematikus, Bolyai János szobrával.

Szentmáté megújult gótikus temploma és a harangláb újjászülető közösségről ad hírt.

Bővebben...

A Mezőség északi kapuja és egyik legősibb magyar települése, Ördöngösfüzes. Legendás nevének második tagját, a füzest a vidék fűzfáiról kapta, de honnan eredhet az ördöngös előtag? Egyesek a környék veszedelmes, lápos, mocsaras helyeiből származtatják. Egy 1587-es feljegyzés már a református paplakban garázdálkodó ördögről számol be.

Bővebben...