Sop­ron vidé­ke olyan szép táj­ké­pek­kel ren­del­ke­zik, hogy kör­nyé­ké­re 16 kilá­tót is épí­tet­tek. A Dud­lesz-erdő fölé éppen 100 esz­ten­de­je emel­tek egyet. Később tönk­re­ment, de 2004-ben újjá­épí­tet­ték a Huber­tus kilá­tót.

Sop­ron pere­mén talál­ha­tó a Koro­ná­zó­domb, mely­nek nevé­re egy emlék­osz­lop ad magya­rá­za­tot: 1625-ben itt vágott a koro­ná­zá­si kard­dal a négy égtáj felé III. Fer­di­nánd király.

Sop­ron 1277-ben sza­bad kirá­lyi váro­si ran­got kapott. A magyar tör­té­ne­lem leg­több sors­for­dí­tó ese­mé­nyé­ben részt vett. 1848-ban 1600 nem­zet­őr állt itt Kos­suth zász­la­ja alatt, majd 1921-ben a város népe Auszt­ria helyett Magyar­or­szág mel­lett dön­tött, így kiér­de­mel­ve a Leg­hű­sé­ge­sebb Város (Civi­tas Fide­l­is­si­ma) címet.

A 16. és 17. szá­zad­ban Sop­ron­ban több ország­gyű­lést is tar­tot­tak. A Cae­sar-ház­ban 1681-ben gyűl­tek össze a főren­dek.

Az Orso­lya tér lát­vá­nyos­sá­ga a 18. szá­za­di Szent Orso­lya-temp­lom és rend­ház.

A váro­si sétány park­ját Sop­ron első dísz­pol­gá­rá­nak, Szé­che­nyi Ist­ván­nak köszön­he­ti, így róla is nevez­ték el a teret.

Itt áll a domon­kos ren­di­ek 18. szá­zad­ban épült két­tor­nyú temp­lo­ma, mel­let­te a rend­ház­zal.

A város jel­leg­ze­tes épü­le­te a Tűz­to­rony. A Hűség­ka­pun át lép­he­tünk be  a bel­vá­ros gyöngy­sze­mé­re, a Fő tér­re, ahol csu­pa műem­lék épü­le­tet cso­dál­hat meg az ember. Itt talál­ha­tó a Stor­no-hát, ami­ben egy­kor maga Hunya­di Mátyás szállt meg. Mel­let­te a Tábor­nok-ház, ami Sop­ron leg­na­gyobb pol­gár­mes­te­ré­nek, Lack­ner Kris­tóf­nak adott ott­hont, de itt lát­ha­tó az eklek­ti­kus stí­lu­sú Város­há­za, és a 13. szá­zad­ban épült temp­lom.

És a ván­dor nem hagy­hat­ja el a várost anél­kül, hogy meg­lá­to­gat­ná a Gyógy­gö­dör boro­zót, ahol a Sop­ron­ra jel­lem­ző kék­fran­kost kós­tol­hat­ja meg.

Bán­fal­va neve­ze­tes­sé­ge a kivé­te­les han­gu­la­tú Hősi teme­tő. Két világ­há­bo­rú hősi halot­tai alusszák itt örök álmu­kat. Közöt­tük ott nyug­szik a legen­dás vadász­re­pü­lő - vitéz nemes Mol­nár Lász­ló is. És itt helyez­ték örök nyu­ga­lom­ra a II. világ­há­bo­rú tra­gi­kus emlé­kű sop­ro­ni ter­ror­bom­bá­zá­sá­nak áldo­za­ta­it is.

Bán­fal­va másik neve­ze­tes­sé­ge a falu felett maga­so­dó temp­lom. Ide egy kőkor­lá­tos, szob­rok­kal díszí­tett barokk lép­cső­so­ron emel­ke­dünk fel, ame­lyet pálos reme­ték épí­tet­tek a 18. szá­zad­ban.

A 15. szá­za­di régi pálos temp­lo­mot és kolos­tort 1529-ben a törö­kök annak rend­je és mód­ja sze­rint fel­dúl­ták. Aztán 1614-ben vissza­tér­tek a pálo­sok a kolos­tor­hegy­re, és neki­lát­tak újra­épí­te­ni Isten haj­lé­kát. Ez olyan szé­pen sike­rült, hogy jöt­tek is, egy­re töb­ben a zarán­do­kok, a Mária kegy­kép­hez búcsút nyer­ni. De jött II. József is, és 1786-ban fel­osz­lat­ta a pálos ren­det. Később a kar­me­li­ta nővé­rek tele­pül­tek ide, míg­nem ránk tört a bol­se­vis­ta dik­ta­tú­ra, ami 1950-ben őket is elül­döz­te innen. Erre Bán­fal­va akko­ri plé­bá­no­sa és egy fel­vi­dék­ről kite­le­pí­tett művész, Bás­ti Zol­tán a maguk mód­ján vála­szol­tak: a kar­zat­ra fel­ke­rült a világ egyet­len temp­lo­mi Sztá­lin-fest­mé­nye, ami a Szent Mihály ark­an­gyal által legyő­zött ördö­göt a tömeg­gyil­kos dik­tá­tor képé­ben ábrá­zol­ja. De a leg­va­dabb Ráko­si kor­szak­ban volt bátor­sá­guk meg­je­le­ní­te­ni a szov­je­tek által meg­gyil­kolt püs­pö­köt, Apor Vil­most is.

Bán­fal­va egy másik, apró, de még régeb­bi, XII. szá­za­di szak­rá­lis emlé­ke, a Mária Mag­dol­na-temp­lom, amely máig őrzi román kori jegye­it.

Az Árpád-kori Ágfal­va tör­té­nel­mi jelen­tő­sé­gű hely. Itt rob­bant ki 1921. augusz­tus 28-án a nyu­gat-magyar­or­szá­gi fel­ke­lés. Egy nap­pal később kel­lett vol­na Sop­ront Auszt­ri­á­nak átad­ni. Ezt meg­elő­zen­dő Héj­jas Ist­ván ron­gyo­sai, mint­egy 90–100 fel­ke­lő meg­tá­mad­ta az oszt­rák csa­pa­to­kat, és ekkor érte halá­los fej­lö­vés Bara­csi Lász­lót, aki első­ként halt meg Nyu­gat-Magyar­or­szá­gért. Ennek a hősi tett­nek az emlé­két őrzi az 1928-ban Sop­ron és Kecs­ke­mét által emelt emlék­mű.

A falu fölöt­ti magas­la­ton áll a Ház-hegyi kilá­tó. Annak ide­jén ezen a helyen állt a Ron­gyos Gár­da egyet­len gép­pus­ká­ja.

A Sop­ro­ni-hegy­ség leg­je­len­tő­sebb mes­ter­sé­ges tava a Fehér úti tó, amit a Rák-patak fel­ső sza­ka­szán duz­zasz­tot­tak fel.

A tri­a­no­ni határt köve­tő nyu­ga­ti zöld jel­zé­sen indu­lunk, a Sop­ro­ni-hegy­ség gerin­cén. Ahol egy­ko­ron határ­őrök vigyáz­ták a vas­füg­gönyt, ma már újra a turis­ták vet­ték bir­to­kuk­ba a kel­le­mes, szin­te víz­szin­tes erdei túra­ös­vényt. Csak egy erdei bun­ker emlé­kez­tet a határ­zár­ra.

A Magas-bérc tete­jé­ről érde­mes végig pász­táz­ni a tájé­kot: a sop­ro­ni vegyes erdők mögött a Fer­tő­táj sík­ja ter­pesz­ke­dik. Távo­labb a szom­szé­dos Lán­zsé­ri és Laj­ta-hegy­sé­gek húzód­nak. De elő­bú­jik a Boros­tyán­kői-hegy­ség is. És itt van, már szin­te kar­nyúj­tás­nyi­ra már az Alpok­hoz tar­to­zó Sch­ne­e­berg.

Nyu­gat felé, határ­kő­ről határ­kő­re halad­va érjük el Asz­tal­főt. Volt idő, ami­kor éven­te egy­szer, a határ­szem­lék alkal­má­val itt talál­koz­tak Sop­ron, Szik­ra, Lakom­pak és Frak­nó­ná­dasd urai. Erre emlé­kez­tet a kőasz­tal, amit az urak helyett már csak a tör­té­ne­lem néma szem­ta­núi, a kör­nyék hegyei ülnek körül.

A Sop­ro­ni-hegy­ség leg­ma­ga­sabb pont­ja a Bren-tető. Szem­ben már az ezer­éves határt hor­do­zó Lán­zsé­ri hegyek húzód­nak. Talán itt sajog leg­ke­vés­bé a tri­a­no­ni seb, hisz ez az a vidék, ahol a leg­kö­ze­lebb van egy­más­hoz a tör­té­nel­mi és a mai határ.

Itt ücsö­rög magá­nyo­san, a Sop­ro­ni, a Lán­zsé­ri és a Rozá­lia hegy­sé­gek talál­ko­zá­sá­nál, a Cine­ge patak völ­gyé­ben az apró Szik­ra.

A falu köz­pont­já­ban az 1897-ben emelt Szent­há­rom­ság szo­bor magyar fel­ira­ta emlé­kez­tet a régi idők­re. Ennyi, néhány magyar vésett betű maradt itt a magyar­ság­ból.

Híres bányász­te­le­pü­lés Brenn­berg­bá­nya. 1753-ban itt nyílt meg Magyar­or­szág első szén­bá­nyá­ja, ami a 19. szá­zad utol­só évti­ze­de­i­re az ország leg­na­gyobb és leg­kor­sze­rűbb bányá­já­vá vált. Az egy­ko­ri aknák köré épült bányász­te­le­pü­lés máig őrzi jel­leg­ze­tes szét­szórt szer­ke­ze­tét. A kom­mu­nis­ták elő­ször álla­mo­sí­tot­ták a bányát, majd az ’50-es évek­ben beszün­tet­ték a műve­lést. Brenn­berg­bá­nya kitö­ré­si pont­ja a turiz­mus lehet.