Amikor a Retyezát először regélt nekünk
Hajnali négykor ébreszt az óra bennünket 2060 méteren a Bukura-tó partján. Feltekintve az égboltra, csillagok milliói jelzik a tiszta időt és a Kárpát-medence felett hetek óta uralkodó száraz anticiklont, így elkönyvelhetjük, hogy egészen kiváló kilátásra számíthatunk odafent. Hátra hagyjuk hát sátrainkat, és nekiindulunk a Retyezát-hegység legmagasabb csúcsának, a 2509 méteres Pelágának. Másfél órás séta, és majd 500 méter szint leküzdése után érjük el a magaslatot, ám a napfelkeltére még várni kell vagy fél órát a kellemetlenül hideg októberi szélben. Ám ami utána következik, azt szavakkal nehéz lenne leírni: alattunk ébredezik a regélő Retyezát, amely a Kárpátok esszenciájáról mesél majd nekünk ezeken a koraőszi napokon.
Talán nem véletlenül tartják a Retyezátot a Déli-Kárpátok legszebb tagjának. Titka sokak szerint abban rejlik, hogy viszonylag kis alapterületén a Kárpátok egész díszlettárát felsorakoztatja. Legfontosabb csúcsait mi is bejártuk az anticiklonnal megáldott verőfényes októberi napsütésben. A Pelágáról megcsodált napfelkeltét követően összekaptuk sátrainkat odalent a Bukura-tókatlanban, majd a Zsudele gigantikus sziklaorma felé vettük az irányt. Az egymás felett több szintben elhelyezkedő tengerszemeket megcsodálva értünk fel a hegység főgerincére, ahonnan a gránittörmelékes Bukura-csúcsra kapaszkodtunk fel. A kilátás továbbra is megszokhatatlan volt; szinte 50 méterenként változott a tájkép. A nap végére, mintegy desszertnek a hegység névadó csúcsát a 2482 méter magas Retyezátot hagytuk, itt, a lemetszett hegy tetején értek bennünket a lenyugvó Nap utolsó sugarai.
Elégedetten nyugtáztuk a hegyen töltött napokat, amelyek majdnem meghiúsultak, hisz induláskor derült ki, hogy a bérelt mikrobusz elromlott, így saját autókkal kellett útnak indulnunk. Csak hajnalra értünk vendéglátónkhoz, Mara Ernőhöz, majd pár óra alvás után indulhattunk is a hegyre. Bernád Elek barátunk jóvoltából a Gura Apelor-víztározóig terepjáróval mentünk, majd onnan túráztunk fel a Bukura-tóhoz. A Retyezát volt az a hegység is, ahol kiderült, hogy technikusunk, Szabó András nem bírja a magasságot, így ezen út után tőle kényszerűen el kellett búcsúznunk.
A hegyen töltött napok után kissé nyúzottan láttunk hozzá a Hátszegi-medence magyar emlékeinek feldolgozásához Őraljaboldogfalván. Őraljaboldogfalva – micsoda csodás hangzású magyar településnév – az erdélyi magyar történelem egyik forrásvidéke, vagy akár úgy is fogalmazhatnánk, kivonata mindannak, ami szórványban velünk történhetett az utóbbi 100-200 évben. Itt az egykori birtokosok, a Kendeffyek nyomába eredtünk, de Fehérvíz, Szuszény, Kolcvár, Demsus, Nagypestény feldolgozása közben már hajdani magyar nemesi családok mai leszármazottai voltak kalauzaink. A fentebb már említett Mara Ernő és Bernád Elek dacolva korral, környezettel, a jelent és a jövőt is teljesen egyértelműen hátszegi birtokaikon képzelik el, még ha „a maradék magyarság itt olyan könnyen szem elől is vész, mint patak vize a homokban”. Mikor a reprivatizációs törvényekben 10-ről 50 hektárra emelték a visszaigényelhető birtokok nagyságát, mindketten ringbe szálltak, hisz bár ez még mindig csak töredéke az eredeti családi birtokoknak, azért ezen már lehet gazdálkodni. Mara Ernő Fehérvízen gyümölcstermesztésbe, biogazdálkodásba vágta fejszéjét, amivel kissé visszaállította a régi rendet, munkát adott a fehérvízi románságnak, kenyeret biztosított a falubeli parasztságnak. Bernád Elek Nagybányáról tért vissza Nagypesténybe az imádott Retyezát alá, hogy a visszakapott erdőkből befolyó bevételből újjávarázsolja a család egykori fészkét. Lelkesedését, terveit, patriotizmusát látva, hallgatva kétségünk sem maradt, hogy az egykori udvarház újra régi fényében fog ragyogni, és magyar szótól lesz hangos.
Élményekkel feltöltődve autóztunk tovább a következő film helyszínére, Torockóra, miközben éreztük miként épül egymásra a Hazajáró alapkoncepciójának három eleme, a természeti szépségek, a magyar kultúrtörténeti emlékek és a magyar közösségek bemutatása. Még, ha ezt a közösséget most csak két magyar nemesi leszármazott jelentette.
A forgatás időpontja: 2011. október 3-5.
Hazajárók: Kenyeres Oszkár, Pintér János
Szereplők: Bernád Elek, Mara Ernő
Operatőr: Schödl Dávid
Hangmérnök: Tóth József
Szerkesztő: Kenyeres Oszkár
Technikus: Kiss Attila, Szabó András
Vágó: Czakó Adorján
Narrátor: Tokaji Csaba
Főcímzene: Bükki Bence
Köszönet: Budai Péter
Írta és rendezte: Moys Zoltán
