Miu­tán a Lápos a kár­pá­ti vul­ká­ni vonu­lat­ban meg­szü­le­tik, ifjon­ti hév­vel lecso­rog a hegy­ről és a Lápo­si-meden­cé­be ér. Itt kis­sé lelas­sul, de csak hogy erőt gyűjt­sön a Kővár-hegy­ség áttö­ré­sé­hez. Épp itt, a Lápo­si-szik­la­szo­ros kapu­já­ban van Macs­ka­me­ző.

„A hagyo­mány sze­rint e köz­ség első tele­pe­se a nemes Vel­le csa­lád őse volt, ki egy irtá­sos helyen vad­macs­kát lővén, erről nevez­te el a köz­sé­get. Temp­lo­ma fából épült. 1891-ben vásá­rol­ta 50 forin­ton Sós­me­ző egy­ház­köz­ség­től Pap Simon. Védő­szent­je Mihály főan­gyal.” Így jel­le­mez­te Macs­ka­me­zőt Kádár József 1901-ben a Szol­nok-Dobo­ka vár­me­gyé­ről írt monog­rá­fi­á­já­ban. Annyit még hoz­zá­ten­nénk, hogy az 1875-ben épült Szent Deme­ter fatemp­lom is Macs­ka­me­ző ékes­sé­ge. A falu előtt tehát nem csak a Lápos tart pihe­nőt, hanem az erre vető­dő ván­dor­nak is érde­mes.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a Szent Deme­ter fatemp­lom.)

A Lápo­si-meden­cé­ben az elro­má­no­so­dott Árpád-kori fal­vak ten­ge­rén már csak néhány magyar tele­pü­lés képez nyel­vi szi­ge­tet. Ilyen Magyar­lá­pos is, ami kis vám­sze­dő hely­ből mező­vá­ros­sá nőt­te ki magát, majd 1603-ban már a Lápos fel­ső völ­gyé­re kiter­je­dő ura­da­lom köz­pont­ja lett. Ahogy Kádár József meg­je­gyez­te, nagy­sza­bá­sú vásá­ra­in szín­tár­su­lat is ját­szott a zsú­fo­lá­sig meg­telt isko­lá­ban: „Magyar szó, magyar szín­pa­don, a magyar­ság vég­vá­rá­ban!” A vég­vár mára erő­sen meg­ro­gyott, 12 ezer lakó­já­ból alig több mint 1200 a magyar, több­sé­gük refor­má­tus. A refor­má­ció ide­jén az uni­tá­ri­u­sok vol­tak több­ség­ben, de 1622 után a refor­má­tu­sok bir­to­ká­ba került a tele­pü­lés temp­lo­ma. Ezt a temp­lo­mot a refor­má­tu­sok lebon­tot­ták, és 1838–60 között épí­tet­tek újat. A val­lá­si türe­lem rit­ka pél­dá­ja­ként a refor­má­tu­sok 1838 után új temp­lo­muk fel­épü­lé­sé­ig a római kato­li­kus temp­lom­ban tar­tot­ták isten­tisz­te­le­te­i­ket. Temp­lo­muk­kal szem­ben a kato­li­kus Isten­há­zá­ban Szent Lász­ló alak­ja is fel­tű­nik egy fres­kón, amint épp vizet fakaszt meg­fá­radt kato­ná­i­nak. Szük­sé­ge is van Szent Lász­ló fris­sí­tő szel­le­mé­re a Lápos-men­tén por­la­do­zó magyar­ság­nak.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a kato­li­kus temp­lom.)

Domo­kos szem­re­va­ló refor­má­tus temp­lo­ma nincs száz esz­ten­dős: az ősi temp­lom 1943-ban pusz­tult el egy légi­tá­ma­dás­ban, ám az Ég áldá­sá­val, Deb­rec­ze­ni Lász­ló ter­vei alap­ján új szép fia­tor­nyos temp­lom épült, amely­be a régi­ből a 18. szá­za­di fara­gott kőszó­szé­ket sike­rült átmen­te­ni.

Szol­nok-Dobo­ka észa­ki végén Magyar­lá­pos mel­lett Domo­kos magyar­sá­ga tart­ja még a fron­tot, pedig a Lápo­si-meden­ce szá­za­do­kon át meg­ha­tá­ro­zó tele­pü­lé­sét is meg­pró­bál­ták a zord idők. Havas­al­föl­di romá­nok, tatár-török sere­gek is pusz­tí­tot­tak itt. A domo­ko­si­ak 1848-ban nem­zet­őr­sé­get hoz­tak lét­re, mire a kővár­vi­dé­ki román fel­ke­lők novem­ber végén meg­adás­ra szó­lí­tot­ták fel őket. Mikor a hon­véd­csa­pa­tok elvo­nul­tak a kör­nyék­ről, a szom­szé­dos rogo­zi­ak meg­tá­mad­ták a falut, mely­nek lakói Magyar­lá­pos­ra mene­kül­tek. A táma­dás híré­re vissza­té­rő hon­vé­dek kiűz­ték a rogo­zi­a­kat az égő Domo­kos­ról, és fel­gyúj­tot­ták Rogozt. Min­den tra­gé­dia elle­né­re sike­rült átmen­te­ni a magyar­sá­got a XXI. szá­zad­ba: Domo­kos a mai napig 90%-ban meg­ma­radt refor­má­tus magyar nyelv­szi­get­nek.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a refor­má­tus temp­lom.)

A Szép­les és a Lápos lába­i­nál heve­rő Rogoz nem iga­zán lehet büsz­ke 1848-ra… fel­lá­zí­tott román lakói ugyan­is rátá­mad­tak a szom­szé­dos, magya­rok lak­ta Domo­kos­ra és fel­gyúj­tot­ták azt. Ellen­ben büsz­ke lehet a Szent Mihály és Gáb­ri­el ark­an­gya­lok fatemp­lom­ra, amely 1999 óta – továb­bi hét mára­ma­ro­si fatemp­lom­mal együtt – a világ­örök­ség része.

Rogoz­ra még az első bir­to­kos Bán­ffyak hoz­tak be román job­bá­gyo­kat vala­mi­kor a XV. szá­zad­ban, akik a Kár­pá­to­kon túl­ról maguk­kal hoz­ták val­lá­su­kat is. Görög­ka­to­li­kus fatemp­lo­muk 1886-ban épült, Szent Parasz­ké­va tisz­te­le­té­re szen­tel­ték fel, és van olyan harang­ja, ame­lyet Buda­pes­ten öntöt­tek. Az Unes­co védel­mét élve­ző orto­dox temp­lom 1663-ban épült, 1717-ben meg­újult, érté­kes fest­mé­nye­it 1786-ban készí­tet­ték. A temp­lom mel­lett egy nép­raj­zi múze­um is vár­ja a láto­ga­tó­kat, tele­fon­szá­ma: +40742584692. Csak 48-at tud­nánk feled­ni…

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja az orto­dox temp­lom.)

Ahol a Lápos fel­ső sza­ka­szán völggyé szű­kül a meden­ce, az uta­zó beér a hegyek kin­cse­i­re épült bánya­te­lep­re. “Vala­mi fel­sé­ges lát­vány a völgy­kat­lan­ban elhú­zó­dó bánya­te­lep, sza­ka­dó patak­ja­i­nak veres­lő köve­i­vel, az apró házak füs­töl­gő kémé­nye­i­vel, a feny­ve­sek­től setét­lő impo­záns kör­nye­zet­tel. Lako­sai magya­rok, romá­nok. Nagy része bánya­mun­kás, de favá­gás­sal is nagy­ban fog­lal­koz­nak.” (Kádár József: Szol­nok-Dobo­ka mono­gra­p­hi­á­ja)

Így virág­zott 1901-ben Erdély leg­észa­kibb tele­pü­lé­se, a közép­ko­ri ere­de­tű Erzsé­bet­bá­nya. A legen­da sze­rint nevét a helyi arany­bá­nya ősi bir­to­ko­sá­nak, Hunya­di János fele­sé­gé­nek, Szi­lá­gyi Erzsé­bet­nek köszön­he­ti. A 18. szá­zad­ban fel­len­dü­lő érc­bá­nyá­szat és kohá­szat aztán a magya­rok mel­lett néme­te­ket, ruszi­no­kat, szlo­vá­ko­kat és romá­no­kat is ide von­zott. Ám a kohók mára kihűl­tek, a bánya­mű­ve­lés leha­nyat­lott. Akik marad­tak, nagy­részt mun­ka nél­kül ten­gőd­nek. Az elha­gyott bányák világ­vé­gi han­gu­la­tot árasz­ta­nak, ráadá­sul a kör­nye­ze­ti ter­he­lés is jelen­tős: sza­bá­lyo­zat­la­nul éri a pata­ko­kat a szennye­zett zagy, veszély­be sodor­va a vidék rit­ka növény és állat­fa­ja­it.

De hogy jót is írjunk Erzsé­bet­bá­nyá­ról: a szá­mos turisz­ti­kai lehe­tő­sé­get rej­tő kár­pá­ti hegy­vi­lág mel­lett a magyar közös­ség is szí­ve­sen lát­ja a magyar uta­zó­kat Erdély észa­ki végén. Az Iste­ni Irgal­mas­ság tisz­te­le­té­re épí­tett kato­li­kus temp­lo­muk 2008-ra készült el. Az első szent­mi­sé­ig azért igen rögös volt az út… 1769-ben római és görög kato­li­ku­sok együtt épí­tet­tek egy kis faká­pol­nát, amely 1814-ben leégett. A követ­ke­ző közös temp­lom már kőből épült, 1816-ban szen­tel­ték fel a Szent­há­rom­ság tisz­te­le­té­re, míg a görög kato­li­ku­sok 1820-ban Szent Mihály ark­an­gyal tisz­te­le­té­re. Mikor 1948-ban a kom­mu­nis­ták betil­tot­ták a görög kato­li­kus val­lást, a román közös­ség áttért az orto­dox val­lás­ra, ezzel együtt pedig a temp­lom is némi­leg átala­kult. A temp­lom külön érde­kes­sé­ge volt a csör­lő­vel fel­húz­ha­tó vagy éppen leen­ged­he­tő orto­dox iko­nosz­táz és a kato­li­kus­sá vagy éppen orto­dox­xá ala­kít­ha­tó litur­gi­kus tér, ame­lyet szá­mos ikon díszí­tett. Ez a világ ért véget 2008-ban: az orto­do­xo­ké maradt a régi temp­lom, míg a kato­li­ku­so­ké az új. Erzsé­bet­bá­nyán volt plé­bá­nos Bokor Sán­dor (1915–1972) magyar kato­li­kus pap, a kom­mu­niz­mus alat­ti egy­ház­ül­dö­zés vér­ta­nú­ja. 1947 és 1972 között szol­gált a tele­pü­lé­sen, míg egy napon be nem hív­ták a nagy­bá­nyai rend­őr­ség­re. Töb­bé sen­ki nem lát­ta élve; bol­dog­gá ava­tá­sá­hoz 2003-ban indí­tot­ták el az egy­ház­me­gyei vizs­gá­la­tot.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a kato­li­kus temp­lom.)

A Lápos-hegy­ség leg­ma­ga­sabb pont­ja nem hazud­tol­ja meg a nevét: az 1358 méte­res magas­lat sűrű fenyő­er­dő­vel van borít­va. Nem úgy a csúcs alat­ti tévé és rádió átját­szó kör­nyé­ke, így leg­alább észak és kelet, a kár­pát­al­jai hegyek és a Szép­les felé szép kilá­tás nyí­lik.

Akik a leg­egy­sze­rűbb úton, Erzsé­bet­bá­nya felől kapasz­kod­nak fel a Var­a­tec néven is ismert hegy­csúcs­ra, 2 óra alatt érnek fel az erdé­sze­ti fel­tá­ró úton, mely egy épü­let­hez vezet. Ez az út kb. 1000 méte­ren éri el a völgy­főt, fel­ka­nya­rog az erdő­ir­tá­son, majd 1250 méte­ren kilép egy rét­re. Innen már lát­ni a relé­ket, de ha hát­ra tekin­tünk, akkor a szom­szé­dos Szép­les hár­mas csú­csá­ban is gyö­nyör­köd­he­tünk. A csúcs déli olda­la erdős, mere­de­ken sza­kad le, míg az észa­ki oldal lapos. Itt már elő­ke­rül a tőlünk nyu­gat­ra lévő Gutin is. Sok turis­tá­val nem talál­koz­ni erre, hisz a Lápos-hegy­sé­get alig jár­ják a bakan­cso­sok. Aki tovább men­ne a Gutin felé a hegy­ség gerin­cén futó piros jel­zé­sen, szép feny­ves­er­dők­kel és hava­si rétek­kel talál­koz­hat. De akár észak felé is leeresz­ked­he­tünk a feny­ves köze­pén csil­lo­gó Var­a­tec-tóhoz.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a Feny­ves-tető.)