A régi Selyemúton fekszik a Boli-barlang, amely történelmi jelentőséggel is bír. Ezt a falát díszítő magyar címer is jelzi, ugyanis 1404-ben Zsigmond király egy Bólia nevű kisnemesnek adományozta a barlangot. Innen jön a neve is.

Katonai szempontból is fontos volt a történelem folyamán a barlang. Erről tanúskodik, hogy 1773-ban József császár is járt itt katonaként.

A barlangot a 19. század végétől az Erdélyi Kárpát Egyesület petrozsényi osztálya tette járhatóvá, hidak és lépcsők kiépítésével. Remek akusztikája miatt koncerteknek is helyet adott.

Kiépítésében nagy szerepe volt a környékbeli bányászoknak is. Védőszentjük, Szent Borbála kapott is egy kis emlékhelyet a barlangban.

De van itt egy másik, természet alkotta különleges kegyhely: a barlang falán mintha Szűz Mária alakja sejlene elő. A misztikus jelenség valóságos zarándokhellyé tette a barlangot.

A rejteket nemcsak a középkorban, de az első világháború idején is hadi célokra használták.

Nem rejti véka alá szépségeit a Véka-szurdoka. Rövid, alig száz méter hosszú, falai sem túl magasak, mégis, ha a legszebb részeit látni akarjuk, bele kell gázolnunk az alacsony vízállásnál is legalább térdig érő patakba. Sziklafalain sokat sejtetnek a magasabb vízállások nyomai is.

A Gyaluivári-dombon fekszik a krivádiai őrtorony. 1528-ban Perényi Péter építette vámszedés céljából.

A patak több mint egy kilométer hosszan vágta át a sziklát, olyan vad és járatlan szurdokot alkotva, hogy a vándor kénytelen a patakmederben haladni. Ahogy beljebb hatolunk, egyre vadabbak a zúgók, egyre szűkebb a szoros és sokhelyt szinte sima és függőleges mészkőfalak szegélyezik. Medrében sok helyen már derékig ér a víz.

Ohábaponor településen a patakmeder jelenti az egyetlen járható utat a szurdok felé. Ha a vadregényes jelző illik valamire, az az Ohábia szurdoka. A zúgó patak sziklás medrében az eddigieknél is komolyabb kalandtúra vár ránk.

A szoros egy gigászi barlang tágra nyílt szájában, a Nagy-Csűrnél végződik. Hatalmas sziklakapuja egy több mint négy kilométer hosszú, 4-5 méter magas sztalagmitcseppkövekkel ékesített járatba vezet.

Nevének utótagja még a székely korból eredő várára, míg előtagja már a szászok betelepülésére utal. A város legfontosabb tisztségeit a 15. századtól kisebb-nagyobb megszakításokkal a 20. század elejéig a németek és magyarok képviselői egymást felváltva tölthették be.

A török pusztítástól sokat szenvedett várost hamar elérte a reformáció szele. Várát jóformán a védőfallal övezett két protestáns templom alkotja. A magyar reformátusok és szász evangélikusok századokon át közösen használták az árpád kori eredetű templomot, ám a felekezeti viták után a 19. században az evangélikusok csak építettek maguknak egyet. Addig veszekedett a két nemzetiség, hogy végül a betelepülő románok lettek a nevető harmadikok. Ma már ott tartunk, hogy a húszezres városban alig félezer a magyar, és talán száz német, ha él még.

A magyarság erős szigetét a ferences kolostor jelenti. A barátok már a 13. században letelepedtek a városban. A reformáció, majd a kommunista diktatúra idején is elhagyni kényszerültek kolostorukat, de szellemiségük talán ma virágzik a legjobban a sokáig üresen kongó falak között. A patinás épületben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Szent Erzsébet Gyermekotthona működik. Közel 100 gyermek cseperedik itt, nevelőik gondoskodó szeretetében. Így lett a sokat szenvedett Szászváros a hit, a remény és a szeretet szigete, a Hunyad megyei magyarság egyik erős védbástyája, egy ismeretlen, de varázslatos hegység, a Kudzsiri-havasok lábánál.