Délvidék egyik legősibb, Árpád-kori szakrális épülete, a romjaiban is monumentális Aracsi pusztatemplom, ami mára a magyarság nemzeti zarándokhelyévé vált. A középkorban a templom körül egy virágzó település volt Aracs, ahol még megyegyűléseket is tartottak. Aztán a törökdúlás a földdel tette egyenlővé a települést, ám hála az Égnek, a templom megmenekült. A környék viszont teljesen elnéptelenedett, így a romossá vált épület csak hosszú évszázadok után került elő a feledés homályából, majd a 19. századi feltárásoknak és állagmegóvó helyreállítási munkálatoknak köszönhetően menekült meg a teljes pusztulástól.

Aracs és Törökbecse között a pusztán egy kivételes természeti érték bújik meg. Délvidék legnagyobb szikes tava, a Sóskopó. A sós és lúgos tó szép mementója a még zabolátlan Tiszának, amely egykor erre kanyargott, míg a szabályozáskor le nem választották a fő folyóágról. A hatalmas meder azóta csak az égből csapadék vagy a földből talajvíz formájában kap csekélynyi vizet, ami viszont az agyagos föld miatt csak párolgással tud eltávozni. Nem csoda, hogy a szikesedés és kiszáradás folyamata nyáron felgyorsul, és az amúgy is sekély mocsár szinte kőkeményre szárad.

A Sóskopó ötszáz hektáros természetvédelmi területe kedvelt célpontja a madarászoknak is, nem kevesebb, mint kétszáz madárfajt vettek itt számba.

Egykor Nagyvölgy néven ismert elszórt tanyavilág felszámolása után alakították Völgypartot. Itt, a bácskai sík tanyavilágában, e 364 lelket számláló kistelepülésen, a szélmalom tövében áll az Aracson faragott kopjafa.

A Tisza átkelés középkori ellenőrzőpontja a XV. században rác despoták kezére került, majd olyan urai voltak, mint Brankovics György, Hunyadi János vagy Mátyás király. A török hódítás átvészelése után lassan újjáéledt, aztán elérkezett 1848. Törökbecse magyarjainak szívéből nem lehetett kitörölni a város polgára, Leiningen-Westerburg Károly aradi vértanú emlékét. A központban 1911-ben állított bronzszobrát a bevonuló szerb hadsereg ledöntötte. Ám 2009-ben a katolikus templom kertjében egy új mellszobrot állítottak a hős honvéd tábornok emlékére. A temetőben egy másik, egyedülálló emlékmű üzeni, hogy 1848-49 nemcsak a gyász, hanem fényes diadalok esztendei is voltak Törökbecsén: az 1904-ben felállított Hungária szobor.

Pár kilométerrel lejjebb található a középkorban fontos stratégiai szerepet betöltő Becse várának maradványai. 1091-ben említették először, mint Hasznos vára. A vízi és az Erdély felé vezető utak felügyeletet volt a vár feladata. Az 1551-ben érkező török sereget az akkori várkapitány, Fügedy Gábor állította meg. A karlócai béke egyik pontja magába foglalta a vár lerombolását, így végezte be sorsát Becse vára.

Árpád-kori város Óbecse. A török után a kiüresedett településre szerbek érkeztek. A magyarok csak a 18. században kezdték újra benépesíteni. Aztán ’48-ban Jelačić bán foglalta el, de Perczel Mór serege visszavette a szerb felkelőktől.

A belvárosi katolikus templom kivételes értékeket őriz. Falait a város híres szülöttje, Than Mór két oltárképe is díszíti. A „Nagyboldogasszony Mennybevitelét” ábrázoló főoltárképet 1855-ben festette.

A festőművész és fivére, a híres kémikus, Than Károly emlékházzá alakított szülőházában megismerkedhetünk a testvérpár életútjával.

2012 óta Petőfi Sándor egész alakos szobra ékesíti a főteret.

A tiszai Türr István-zsilip a maga idejében a világ egyik legkorszerűbb műszaki mesterművének számított. A 19. század végén ez volt a világon az első árammal működő, automata zsilip.