A telecs­kai lösz­fenn­sík ter­mé­keny föld­je már a népek ván­dor­lá­sa előtt von­zot­ta az embe­re­ket. Ha tud­ták vol­na, mennyi vész­kor­sza­kon kell átmen­ni­ük utó­da­ik­nak, tán meg sem vetik a lábu­kat Topo­lyán… Rab­igál­ta török, dúl­ta szerb, aztán a kiegye­zés után nyu­gal­ma­sabb, épít­ke­ző évti­ze­dek jöt­tek a mező­vá­ros­ra. Ekkor épült a régi Kál­vá­ria kápol­ná­ja is.

A hit dönt­he­tet­len ere­jét mutat­ja a bács­kai magyar­ság leg­na­gyobb kato­li­kus szen­té­lye, a régi helyén 1906-ban épült Sar­lós Bol­dog­asszony temp­lom is. Raich­le Ferenc neves sza­bad­kai épí­tész ter­vez­te a korá­ban újdon­ság­nak szá­mí­tó vas­be­ton osz­lop­rend­szer­rel.

A hit fel­leg­vá­ra után az út az isten­te­len hor­dák áldo­za­ta­i­hoz, a teme­tő­be vezet. 1944-ben a szov­jet csa­pa­tok árnyé­ká­ban betö­rő szerb par­ti­zá­nok nagy véreng­zést tar­tot­tak Topo­lyán. Több száz ártat­lan magyar embert küld­tek a halál­ba.

Az alföl­di szél­ma­lom mun­ka híján meg­ma­radt műem­lék­nek a topo­lyai tó part­ján.

A Kodály Zol­tán Magyar Műve­lő­dé­si Köz­pont a topo­lya kör­nyé­ki magyar­ság egyik fel­leg­vá­ra. Itt műkö­dik töb­bek között a tuli­pán kézi­mun­ka cso­port, de van itt nép­tánc is.

Topo­lyá­tól dél­nyu­gat­ra fek­szik egy érde­kes kis bir­tok, Pan­nó­nia. 1846-ban épült itt egy gró­fi kas­tély, ami­ből aztán 100 év múl­tán, az álla­mo­sí­tás­kor Mező­gaz­da­sá­gi Kom­bi­nát lett. A kúria körü­li park­er­dő külön­le­ges fáin nem sokat fogott az idő.

A Telecs­kai dom­bok öle­lé­sé­ben fek­szik a török alatt meg­rit­kult, majd a 18. szá­zad­ban újra­te­le­pült Kis­he­gyes. A sík­hoz szo­kott szem­nek tekin­té­lyes­nek szá­mí­tó lösz­fa­lak elő­te­ré­ben, a Dom­bos művé­sze­ti fesz­ti­vál­nak is ott­hont adó hegy­al­jai völgy­ben fehér­lik Cse­te György épí­tész sajá­tos alko­tá­sa, a kemen­ce­ká­pol­na, amely az 1456-os nán­dor­fe­hér­vá­ri dia­dal­nak és az ’56-os magyar sza­bad­ság­harc­nak állít emlé­ket.

Kis­he­gyes köz­pont­já­ban a temp­lo­mot Szent Anna tisz­te­le­té­re emel­ték, 1788-ban. Mel­let­te a park­ban szo­mo­rú kép fogad: az ala­pí­tó, Mátyás király szob­ra nincs a helyén. Ott van viszont Guyon Richárd hon­véd­tá­bor­nok.

1849 nya­rán Kis­he­gyes­nél az ő vezény­le­té­vel vív­ta meg a magyar had­se­reg a sza­bad­ság­harc utol­só győz­tes csa­tá­ját Jel­ačić túl­erő­ben lévő hadai ellen. A hálás utó­kor 1887-ben obe­lisz­ket emelt a hősök­nek, de az új jugo­szláv hata­lom lerom­bol­ta emlé­kü­ket. Ám ahogy az len­ni szo­kott, a magyar fur­fang vala­hogy átme­ne­kí­tet­te a dik­ta­tú­rán az emlék­osz­lop táb­lá­it, így az egy­ko­ri emlék­mű mását 2000-ben újra fel­ál­lí­tot­ták a teme­tő­ben.

A domb­vi­dék lösz­ta­ka­ró­ja, Bács­ka kövér lege­lői és gaz­dag szán­tó­föld­jei béké­sebb idők­ben nagy­sze­rű élet­te­ret nyúj­tot­tak az itt élők­nek. Az állat­tar­tás­ra és föld­mű­ve­lés­re is ide­á­lis talaj bőség­gel aján­dé­koz­ta meg gon­dos­ko­dó gaz­dá­ját.

Guna­ras kör­nyé­kén a 19. szá­zad­ban bené­pe­sült, majd az utób­bi évti­ze­dek­ben roha­mo­san elnép­te­le­ne­dett tanya­vi­lág­ba csöp­pe­nünk. A kör­nyék szo­mo­rú jel­ké­pe a 19. szá­za­di Engel­mann kas­tély pusz­tu­ló, lélek­ha­gyott épü­le­te. Az 1919-es vörös rém­ura­lom ide­jén min­den moz­dít­ha­tó érté­két elra­bol­ták innen, aztán Tri­a­non az utol­só szö­get is bever­te az Engel­mann-bir­tok kopor­só­já­ba.

Tor­nyos a hagyo­mány sze­rint a már távol­ról lát­ha­tó temp­lom­tor­nyá­ról kap­ta a nevét. Főleg arról neve­ze­tes, hogy 1527-ben itt vet­te fejét Török Bálint sza­bad­kai főúr a szerb rab­ló­ve­zér­nek, a magát cár­nak neve­ző Cser­ni Jován­nak.

Az ősi Hunya­di-bir­tok, Csan­ta­vér akko­ra hatal­mas temp­lom­mal büsz­kél­ked­het, mint egy nagy­vá­ros. A három kupo­lá­val éke­sí­tett, 42 méter magas Szent Antal bazi­li­kát 1929-ben emel­ték a hívek, a régi temp­lom helyén.

Bács­kos­suth­fal­va már inkább refor­má­tus, mint kato­li­kus vidék, erről árul­ko­dik 1822-ben épült refor­má­tus temp­lo­ma. Itt is itt­hon vagyunk, üze­ni a kőszo­bor és arról is mesél, hogy a pusz­tá­vá lett tele­pü­lést nagy­kun­sá­gi jászok és kunok tele­pí­tet­ték újra. A kun-refor­má­tus nya­kas­ság­ról árul­ko­dik a tele­pü­lés neve és Kos­suth szob­ra is, melyek­hez ma is híven ragasz­kod­nak az itt élők.