Ahogy a Kis-Kükül­lő folyik, olyan szép las­san víz­mel­lé­ki útja végé­hez köze­le­dik a Haza­já­ró. Nehéz sza­ba­dul­ni a folyó­völ­gyet öve­ző erdé­lyi domb­lán­co­la­tok lan­ká­san hul­lám­zó vidé­ké­nek von­zó vará­zsá­tól. Mert hiá­ba az új korok min­den szer­ves kul­tú­rát leda­rá­ló szel­le­me, maradt még itt vala­mi a román, szász és magyar­lak­ta kis­táj-szi­ge­tek talál­ko­zá­sá­nál kibon­ta­ko­zott sajá­tos hagyo­mány­vi­lág­ból. És ahogy magunk mögött hagy­juk az orto­do­xi­át és a szász erőd­temp­lo­mo­kat, a magyar szór­vá­nyok­ból a tömb­be érve hosszas uta­zá­sunk végén belé­pünk a régen látott Szé­kely­föld kapu­ján is.