Csík­sze­re­da már az Árpád-házi kirá­lyok ide­jén a kele­ti gye­pű­rend­szer része volt, majd mint mező­vá­ros fon­tos utak keresz­te­ző­dé­sé­nél, a szer­dai napo­kon ott tar­tott vásá­rok szín­he­lyén ala­kult ki a 15. szá­zad­ban.

A Mikó-vár­ban kapott helyet az 1930-ban ala­pí­tott Csí­ki Szé­kely Múze­um, amely­ben állan­dó kiál­lí­tás mutat­ja be a vár­tör­té­net külön­bö­ző kor­sza­ka­it. A legen­da sze­rint Szent Lász­ló király Mikó nevű vité­zé­nek volt itt elő­ször vára. Beth­len Gábor erdé­lyi feje­de­lem taná­cso­sa, híd­vé­gi Mikó Ferenc, Csík‑, Gyer­gyó- és Kászon­szék főka­pi­tá­nya 1623-ban fogott neki vára épí­té­sé­nek. De vár­kas­té­lyát 1661-ben a török-tatár sere­gek már fel is dúl­ták, majd a Habs­bur­gok 1716-ra lak­ta­nyá­vá ala­kí­tot­ták.

A Mikó-vár­ban nép­raj­zi kiál­lí­tás is van, ami az elmúlt szá­za­dok – sok helyütt máig élő − parasz­ti vilá­gát, a csí­ki min­den­na­pok sajá­tos élet­te­re­it ele­ve­ní­ti fel.

Csík hagyo­má­nyo­san a kato­li­kus val­lás egyik erdé­lyi fel­leg­vá­ra. Ezt iga­zol­ják a régi szék­hely, Csík­som­lyó egy­há­zi emlé­kei és a Római Kato­li­kus Főgim­ná­zi­um is, ami szin­tén Csík­som­lyó­ról köl­tö­zött át négy évszá­zad után, 1911-ben Csík­sze­re­dá­ba. Az isko­la ma már egy­ko­ri diák­ja, az erdé­lyi vér­ta­nú püs­pök, Már­ton Áron nevét vise­li.

A csí­ki­ak sza­bad­ság­hoz való ragasz­ko­dá­sát jel­zi, hogy csat­la­koz­tak a Rákó­czi féle kuruc fel­ke­lés­hez és a ’48-as sza­bad­ság­harc­hoz is. 1916-ban a román had­se­reg tört be a város­ba, majd jött a bol­dog kicsi magyar világ, ami után újra Romá­ni­á­hoz került. Ami­kor meg­szűnt a Magyar Auto­nóm Tar­to­mány, Har­gi­ta-megye köz­pont­já­ul Csík­sze­re­da és Szé­kely­ud­var­hely ver­sen­gett. A hata­lom Udvar­he­lyet válasz­tot­ta, ám a csí­ki­ak addig tün­tet­tek, míg végül elér­ték cél­ju­kat, így lett végül ‘Sze­re­da Har­gi­ta megye köz­pont­ja.

Csík­del­ne hatá­rá­ban egy magá­nyo­san álló erőd­temp­lom vár­ja a ván­dort. Úgy tart­ják, a tatár­já­rás során elpusz­tult Tor­da­fal­vá­ból csak ez az Árpád-kori temp­lom maradt, s lett három falu: Del­ne, Pál­fal­va és Csi­csó közös egy­há­za. A 18. szá­zad­ban aztán a fal­vak önál­ló­sul­tak, új temp­lo­mot épí­tet­tek, így a Szent János kápol­na las­san magá­ra maradt…

A ter­mé­szet tör­vé­nyei meg­ta­ní­tot­ták Bor­zso­va gaz­dál­ko­dó népét a hagyo­má­nyok tisz­te­le­té­re és össze­tar­tó közös­ség­gé ková­csol­ta az itt élő­ket. Erre jó pél­da a lako­dal­mas gaz­dák talál­ko­zó­ja is.

A legen­da sze­rint Szent Lász­ló itt jár­tá­ban egy for­rás­ból itat­ta lovát, mond­ván: “igyál lovam, mert ez szép víz”. Itt ala­kult ki a nagy múl­tú köz­ség­köz­pont, Szép­víz.

1669-ben I. Apa­fi Mihály feje­de­lem enged­te be a Mol­do­vá­ból mene­kü­lő örmé­nye­ket, akik alig 200 év alatt váro­si­as tele­pü­lés­sé, a Csí­ki-meden­ce leg­je­len­tő­sebb vásá­ros helyé­vé fej­lesz­tet­ték Szép­vi­zet. Az örmé­nyek kato­li­kus temp­lo­ma 1763-ban épült.

Szép­ví­zen van a megye máso­dik leg­ré­gibb szé­kely­ka­pu­ja is. Mel­let­te a fa harang­to­rony az új temp­lom fel­épü­lé­se előtt arra szol­gált, hogy a szent­mik­ló­si anya­egy­ház­ba szent­mi­sé­re szó­lít­sa a híve­ket.

Aztán Szép­víz önál­ló egy­ház­köz­ség lett és 1890-ben vég­re fel­épült saját temp­lo­muk is, Szent Lász­ló tisz­te­le­té­re.

Cso­dás hava­si kör­nye­zet­ben, a Kőd vonu­lat és a Csí­ki-hava­sok gerin­cei között lefo­lyó Rákos-patak szű­kü­lő völ­gyé­ben nyú­lik el Ajnád. A kál­vá­ria domb­ról cso­dás a kilá­tás a Lóvész-tető­re, a Pogány-havas­ra és a töb­bi csí­ki csúcs­ra. Nyu­gat­ra a távol­ban a Har­gi­ta is meg­mu­tat­ja magát. A dom­bon két fake­reszt áll a máso­dik világ­há­bo­rú­ban a hazá­ért itt elesett hős magyar hon­vé­dek emlék­re.

A tatár­be­tö­rés után a köz­ség­ben hét öreg­em­ber maradt élet­ben, nagy pusz­tí­tást vég­zett a feke­te halál, a pes­tis is. Aztán a II. világ­há­bo­rú­ban az orosz táma­dók­kal szem­be­ni heves hon­vé­dő har­cok szín­te­re lett a falu. De az élet min­dig legyőz­te a halált.

Ajnád népe híven őrzi Szent Ist­ván király örök­sé­gét. Tisz­te­le­té­re a Ber­náld csa­lád épí­tett kápol­nát 1514-ben.

Lóvé­szen nagy­részt Mold­vá­ból bete­le­pült pász­tor csa­lá­dok utó­dai élnek.

De ami­ért iga­zán neve­ze­tes a kör­nyék, az Erdély leg­na­gyobb vas­úti völgy­híd­ja, a Kár­pá­tok víz­vá­lasz­tó­ján átke­lő Csík­sze­re­da-Gyi­mes­bükk vas­út­vo­nal impo­záns épít­mé­nye, az ere­de­ti­leg 1897-ben épült Kar­akó-völgy­híd.