"Annyi öröm és annyi bánat, Így nőtt hegye a Hargitának. Nem sziklabérc, mely egyre pusztul, De minden csapástól megújul. És úgy nő, egyre magasabbra, Remény-csillag szikrázik rajta."
Ha pünkösd, akkor Csíksomlyó. Sok százezren válaszolnak a somlyói Szűzanya hívására, magyarok, amikor a világ minden irányából nekiindulnak, hogy elzarándokoljanak a nemzet szikrázó reménycsillagához… és egymáshoz. A tavaly teremtett hagyományt követve, a Hazajáró ezúttal is egy székely hegyet és önmagát leküzdve érkezik a pünkösdi búcsúba. És lehet-e alkalmasabb tere a zarándoklatnak, mint a székelyek szent hegye, a Hargita. A Keleti-Kárpátok belső vulkáni vonulatának leghosszabb és legfiatalabb hegysége – Udvarhelyszék és Csíkszék határán húzódva – egymáshoz láncolja az Erdélyi- és a Csíki-medencében élő székelyeket. Központi részének bejárása után most a Tolvajos-tetőtől a Hatod-hágóig eső, alacsonyabb, déli részére indulunk. Az egykor Hermányi-hegységnek nevezett Dél-Hargita – vulkáni kúpok és laposabb tetők sorozatából álló – gerincoszlopán kiterjedt erdőfoltok váltakoznak széles havasi pusztákkal. Nincsenek látványos sziklaormai, de vadonjában csodás természeti értékek bújnak meg. A máig tartó utóvulkáni működések zamatos borvízforrásokkal és gyógyító gázfeltörésekkel ajándékozták meg a székelyeket, akik az Olt menti Alcsík falvaiban, ősi földjükhöz ragaszkodva őrzik gazdag természeti, épített és szellemi örökségüket.
