„Kelet kapu­ja” – mesé­sen hang­zik, pedig a Temes és a Mehá­dia folyók víz­vá­lasz­tó hágó­ja inkább nyit kaput a Bal­kán­ra, mint Sehe­rezá­dé vagy Ali baba vilá­gá­ra. De ez a Bal­kán még a mi Bal­ká­nunk. Hisz az egy­ko­ri Szö­ré­nyi-bán­ság­ba lépünk, ahol a Déli-Kár­pá­tok, mielőtt a Duná­ra haj­ta­ná fejét, még utol­já­ra igen kicsi­no­sít­ja magát. Az Erdély és Bán­ság perem­vi­dé­kén, a Szö­ré­nyi-hegy­tö­meg­ben magát ille­ge­tő Cser­nai-hava­sok kerek­ded gyep­ha­vas hátak­kal, merész mész­kő­szir­tek­kel és a Cser­na völ­gyé­re lesza­ka­dó vad szur­do­kok­kal csá­bít­ja el a Haza­já­rót. És ter­mé­sze­te­sen itt­hon vagyunk ezen a vidé­ken is: erről már az ősi Mehá­dia váro­sa és fölöt­te Miháld várá­nak rom­jai tanús­kod­nak.