Az apró hegyi település, Hollóska érintésével haladunk felfelé a Kis-Beszterce völgyében. A Száraz-patak völgyébe kanyarodva hosszú erdei szakasz következik a Zöld-tető nyerge felé. Többek között ezekre a vadregényes fenyves erdőkre vetettek szemet a moldvai vajdák is, amikor a 17. században Erdély keletei határvidékén több területet is lecsíptek maguknak. A Habsburg-török határtisztázáskor, 1769-ben a jogtalanul elbitorolt területek zöme visszakerült Székelyföldhöz, azóta hívják ezeket revindikált havasoknak. Ezekből a visszakebelezett területekből alakult meg később, a Habsburgok és a székelyek közötti hosszú huzavona után a Csíki Magánjavak intézménye. Ám a közbirtok vagyonát Trianon után a román állam elkobozta, majd a kommunisták mindent államosítottak. S hiába alakult újjá közben a Csíki Magánjavak, az erdők, a legelők és az ingatlanok visszaszolgáltatása a mai napig várat magára.

A Zöld-tető alatti nyeregből a Kis-Széples felé indulunk tovább. Ez a rész már a régi határsáv, ami egy évezreden át elválasztotta Erdélyt Moldvától. A Széples, más néven Tábla-hegy és a Budak tömbjein már irtásgyepeket találunk. A tetőről szépen körbeleshetünk a szomszédos hegyekre, majd Erdély történelmi határának végpontjára, a Borka-patak forrásvidékére, a Keresztes-nyakra ereszkedünk.

Innen még egy utolsó nekirugaszkodás a Besztercei-havasok legmagasabb csúcsa, a környéket uraló Nagy-Budak.

Gyógyító ásványvizekben gazdag hegyvidéki üdülőváros Borszék. A település világhíres borvizeit a környék földtani sajátosságainak köszönheti. A Borszéki-medence a kristályos övhöz tartozó Gyergyói- és Besztercei-havasok és a vulkáni vonulatba illeszkedő Kelemen-havasok közé ékelődött. A vízben oldódó széndioxid a Kelemen-havasok kihűlő magmakamrájából származik, és a törésvonalak mentén éri el a medence alapkőzeteit.

Gyógyvizét már a 16. században ismerték. Báthory Zsigmond Gyulafehérvári udvarába is jutott belőle. A 18. században vizét bevizsgálták és kitűnő minőségűnek találták. Borszék népszerűsítésében és kiépülésében oroszlánrésze volt a bécsi Zimmethausen Antal geológusnak, aki 1804-ben bérbe vette a fürdőtelepet és nekikezdett ásványkincsei kiaknázásának. Neki köszönhető, hogy 1806-ban az üveggyár beindulásával Európában Borszéken palackoztak először gyárilag ásványvizet. A borvizek királynéjának nevezett gyógyvizek híre messze földre eljutott, sok nemzetközi kiállításról hozott díjakat. A 19. században a fürdőtelep még látványosabb fejlődésnek indult: sorra épültek a gyógyfürdők, a fürdővillák, a sétányok, Borszék a Monarchia egyik világhírű gyöngyszeme lett. Aztán eljött a 20. század a maga gyötrelmeivel, a világháborúkkal, az impériumváltással, majd a kommunizmussal, melyek megtörték a fürdő fejlődését. Több mint 30 bővizű borvízforrásából csak a fele maradt meg. Borszék árnyéka lett önmagának, de a nap mintha újra lesütne rá, kezd magához térni. Hiszen vize mégis csak a régi maradt, ma is világszerte isszák és 2004-ben a világ legfinomabb ásványvize címét is elnyerte.

A borvizek mellett pazar természeti látványosságok várnak a településhez közeli Kerekszéken, amely Alsóborszék fölé emelkedő, közel 100 méter vastag pados mésztufa dombjáról  nevezetes. A meszes szénsavas ásványvízforrásokból évezredek alatt kicsapódott travertin jól faragható mészkövét középületek díszítésére használják. De ma már a borvizek védelme miatt felhagytak bányászatával.

A lyukacsos travertinben keletkezett a jégbarlang is, ahol a beszivárgó víz megfagy és csak késő tavasszal olvad el.

Jól jelképezi Borszék sorsát első felfedezett forrása, az Ős-forrás. Vize a bányászat miatt még a ’80-as években eltűnt, de a széngáz továbbra is feltör, így ma már gázfürdőként, mofettaként használják.