Véres har­cok hely­szí­ne volt az első világ­há­bo­rú­ban az ezer­éves hatá­run­kon, a Ciró­ka-folyó völ­gyé­ben fek­vő Tak­csány. Az észa­ki hágó­kon 1914 őszé­től betö­rő musz­ká­kat hon­vé­de­ink kemény ellen­ál­lá­sa végül meg­hát­rá­lás­ra kész­tet­ték. 1915 tava­szá­ra a Magyar Király­ság fel­sza­ba­dult. A küz­de­lem súlyos vár­ál­do­zat­tal járt: a harc­té­ren több tíz­ezer kato­na lel­te halá­lát. Sír­ja­ik ma is ott dom­bo­rul­nak a Kele­ti-Besz­ki­dek kato­na­te­me­tő­i­ben.

Sok vér folyt le a Fel­ső-Ciró­ka völ­gyé­ben a nagy világ­égé­sek ide­jén. De az ötszáz éves ruszin fal­vak még­sem hábo­rú­ban, hanem az 1970-es évek cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ta „béke­har­ca­i­ban” pusz­tul­tak el, ami­kor az ille­té­kes elv­tár­sak úgy dön­töt­tek, hogy a Ciró­kát és mel­lék­vi­ze­it egy mes­ter­sé­ges víz­tá­ro­zó­ba tere­lik. Az ivó­víz táro­zó meg­épí­té­se Sztar­ina és 6 másik köz­ség pusz­tu­lá­sá­val és közel 4000 ember kite­le­pí­té­sé­vel járt. A Ciroka-völ­gyi duz­zasz­tás áldo­za­ta lett Nagy­po­lány is. Az apró ruszin falu­ból csak a teme­tő maradt meg a dom­bon, amely 340 jórészt azo­no­sí­tat­lan hon­véd­nek lett a vég­ső nyug­he­lye. A hábo­rús hősök és az elűzött ősla­ko­sok szel­le­mei ma is itt bolyon­ga­nak a Szent Mihály-temp­lom néma rom­jai körül.

A hegyek kat­la­ná­ban meg­bú­vó Juhász­lak szép pél­dá­ja az érték­őr­ző fal­vak­nak. Érde­kes­sé­ge, hogy Fel­vi­dé­ken ebben a falu­ban a leg­ki­sebb a fény­szennye­zés, ezért ren­ge­teg olyan állat­faj él itt, ami más­hol nem. Juhász­lak mai képét a Magyar Gyár­ipa­ro­sok Orszá­gos Szö­vet­sé­gé­nek és a 18. hon­véd­ez­red­nek köszön­het. Ők gyűj­töt­ték össze a pénzt az újjá­épí­tés­re, miu­tán az oro­szok az első világ­há­bo­rú­ban fel­gyúj­tot­ták.

Fel­vi­dék­nek ez az észak­ke­le­ti szeg­le­te a jel­leg­ze­tes boj­kó ruszin típu­sú fatemp­lo­mok vilá­ga. Eze­ket az álta­lá­ban Szent Mihály ark­an­gyal tisz­te­le­té­re szen­telt cso­dás kis épü­le­te­ket a kék jel­zé­sű tan­ös­vény köti össze.

Kis­to­po­lya a 17. szá­zad­ban kapott fatemp­lo­mot a falu felet­ti dom­bon.

Kert­jé­ben újabb kato­na­te­me­tő, mely­ben hal­ha­tat­lan hősök kereszt­fái áll­nak dísz­őr­sé­get az örök­ké­va­ló­ság kapu­já­ban.

Szin­te min­den falu­ra jut egy apró fatemp­lom. Gör­be­sze­gé 1718-ból szár­ma­zik. Előt­te egy külön­le­ges magyar emlék­kő­re lelünk, ami iga­zol­ja, hogy még itt a távo­li vége­ken is ott­ho­no­san mozog­hat a haza­já­ró. A kereszt fel­ira­ta a követ­ke­ző: „Isten dicső­sé­gé­re állít­tat­ták Stim Vazul, Kocsán And­rás, Bus­lák Fedor, Togán Péter és több gör­be­sze­gi hívő…”

Keve­sen tud­ják, hogy az Árpád-vonal védel­mi rend­sze­rét ezen a vidé­ken is kiépí­tet­ték, oly­annyi­ra, hogy az Ulics­ka és a Ciró­ka-völ­gyi völgy­zá­rak tar­tot­ták magu­kat a leg­to­vább a máso­dik világ­há­bo­rú­ban.

Az ősi határt őriz­ték egy­kor az Ulics­ka-patak völ­gyé­ben a hegyek előt­ti utol­só tele­pü­lés, Újszék lakói is. Innen indu­lunk fel a Bessz­á­dok vadon­já­ba a piros jel­zé­sű turis­ta­úton. Ez már a Polo­ni­nyák Nem­ze­ti Park terü­le­te, amely a nagy kiter­je­dé­sű bükk és jege­nye­fe­nyő őser­dő­i­vel 2007-ben fel­ke­rült az UNESCO Ter­mé­sze­ti Világ­örök­sé­ge­i­nek lis­tá­já­ra is.

Euró­pa egyik leg­na­gyobb kiter­je­dé­sű őser­dő­je ma már foko­zot­tan védett nem­ze­ti park, ahol a ter­mé­szet őrei sem­mi­fé­le embe­ri beavat­ko­zást nem tűr­nek. Azért is bír a kuta­tók szá­má­ra nagy érték­kel ez a bükk­faj­ták­ban gaz­dag érin­tet­len terü­let, mert töké­le­tes pél­dá­ja a mér­sé­kelt égöv­re jel­lem­ző össze­tett öko­szisz­té­má­nak. A védett Sztu­zsi­ca őser­dő az itt honos sok­szí­nű élő­vi­lág­nak köszön­he­tő­en fel­be­csül­he­tet­len érté­kű gene­ti­kai adat­tár is egy­ben.

Innen megyünk fel a Polo­ni­nyák leg­ma­ga­sabb pont­já­ra, a Kre­me­nec csú­csá­ra. Ma ez a szlo­vák-len­gyel-ukrán hár­mas határ. Ha tovább­ha­la­dunk Len­gyel­or­szág­ba, értel­met kap a Polo­ni­nya elne­ve­zés is, ami az erdő­szint felett elte­rü­lő hegyi rétek­re utal. Ilyen kopasz csúcs a Nagy Ráw­ka is, amely pazar kör­ki­lá­tás­sal vár­ja az erre járót a Bessz­á­dok­kal és a Verec­kei-Besz­ki­dek­kel.