Fehér-Kárpátok Hazajáró túra

Fehér-Kárpátok Hazajáró túra

Szep­tem­ber 30-án, a hónap utol­só szom­bat­ján került meg­ren­de­zés­re első ízben a Fehér-Kár­pá­tok Haza­já­ró Túra. Orosz­lán­kő egyik szál­lo­dá­já­nak par­ko­ló­já­ban volt a gyü­le­ke­ző.

A túra szer­ve­ző­je és veze­tő­je Méhes Atti­la, Haza­já­ró ispán köszön­töt­te a csa­pa­tot, azután szárny­se­géd­jei, Szül­lő Judit és Lőrincz Roland, aki pár mon­dat­tal bemu­tat­ta túránk hely­szí­nét, segít­sé­gé­vel indult is a csa­pat.
A Kár­pá­tok ívé­nek nyu­ga­ti részén maga­so­dó Fehér-Kár­pá­tok vonu­la­tai évszá­za­dok óta ország­ha­tárt képez­nek Fel­ső- Magyar­or­szág és Mor­va­or­szág (igaz nap­ja­ink­ban más­ként neve­zik) között, a Vág és a Mor­va folyók víz­vá­lasz­tó­ját alkot­ják. A Fehér-Kár­pá­tok hegy­vo­nu­la­ta közel száz kilo­mé­ter hosszú, terü­le­te mind­össze 655 négy­zet­ki­lo­mé­ter, leg­ma­ga­sabb csú­csa a Nagy-Javor­ina (Juhar) 970m, de mi kisebb test­vé­rét a Kom­ló- csú­csot 925m, hódít­juk meg. Hát bizony reg­ge­li beme­le­gí­tő­nek kis­sé erős a mene­te­lé­sünk, hiszen nagy szint­kü­lönb­sé­gű turis­ta­ös­vé­nye­ket tapo­sunk. A Fehér-Kár­pá­tok lenyű­gö­ző vál­to­za­tos­sá­ga felejt­he­tet­len élmé­nye­ket kínál nékünk. A lej­tő­ket dús erdők borít­ják, több­nyi­re bük­kö­sök, az ala­cso­nyabb fek­vé­sű helye­ken pedig töl­gye­sek, melyek között virá­gos rétek és lege­lők van­nak. 1979-től Táj­vé­del­mi Terü­let. A hegy­vi­dék nagyon gaz­dag, magas bio­ló­gi­ai sok­fé­le­ség­gel ren­del­ke­zik, külö­nö­sen a helyi növény­vi­lá­got tekint­ve. Köz­ben fel is érkez­tünk első jól meg­ér­de­melt pihe­nő­he­lyünk­re a Kom­ló-csúcs­ra. Talá­ló a neve, hiszen min­den­ki­nek eszé­be ötlik, milyen jó len­ne, ha a nevé­re jel­lem­ző üdí­tőt adó for­rás bugyog­na itt. Eszünk, iszunk, készül­nek a fotók a gyö­nyö­rű pano­rá­ma kínál­ta hely­ről. A lenyű­gö­ző lát­vány­tól ész­re sem vesszük, hogy köz­ben az eső is mos­sa arcun­kat.

Erdők-mezők moza­ik­jai alkot­ta terü­le­te­ken visz az utunk tovább a Vörös­kő szik­la­szirt­hez, melyet kör­be jár­va, egy szik­lá­ba vájt kápol­na mel­lett meg­pi­hen­ve erőt gyűj­tünk, hogy elér­jük Orosz­lán­kő várá­nak rom­ja­it. A táj szép­sé­ge leír­ha­tat­lan, el is feled­te­ti velünk a kap­ta­tók nehéz­sé­ge­it. Egy kis érde­kes­ség, miért is hív­nak a helyi­ek egyes terü­le­te­ket részeg erdő­nek. A hegy­ség fel­ső, puhább homok­kő réte­ge alatt cse­kély víz­át­eresz­tő képes­sé­gű mész­kő talál­ha­tó és nagyobb eső­zé­sek hatá­sá­ra a két réteg hatá­rán gya­kor­ta erő­sebb föld­csu­szam­lá­sok, elmoz­du­lá­sok követ­kez­nek be, és a meg­csú­szott lej­tőn álló fák tör­zse ilyen­kor elfer­dül. Hát a mi fer­dü­lé­se­ink egé­szen külön­le­ges üdí­tők­től ala­kul­hat ki, ezért nagyon ügye­lünk arra, hogy az erdő ragad­vány­ne­ve ránk ne ragad­jon. Ezért Vörös­kőn egy kis ven­dég­lő­ben meg­pi­hen­ve óva­to­san bánunk az üdí­tők­kel. Köz­ben csa­pa­tunk egy része ele­get téve köte­les­sé­gé­nek, meg­lá­to­gat­ta a falu válasz­tó­ter­mét, hogy lead­ja sza­va­za­tát, s remény­ked­jen a jóban, mivel éppen erre a nap­ra esnek a par­la­men­ti válasz­tá­sok.
Indu­lunk is tovább, immár asz­fal­tos úton kop­tat­juk bakan­csa­in­kat. A Fehér- Kár­pá­tok szim­bó­lu­ma az Orosz­lán­kő-bér­cek. El is érjük jól kiépí­tett turis­ta­ös­vé­nyé­nek egyi­két, ezen kap­ta­tunk fel Orosz­lán­kő várá­nak rom­ja­i­hoz. Fárad­sá­gunk jutal­ma a pazar kilá­tás, ami elénk tárul. Lete­kint­ve, a völgy­ben éppen a szar­va­sok násza folyik, mely­nek jel­leg­ze­tes hang­jai csen­ge­nek füle­ink­be, szar­vas­bő­gés. Ennél szebb befe­je­zé­se nem is lehet­ne túránk­nak.

Leeresz­ke­dünk kiin­du­ló pon­tunk­hoz, a vár­rom alat­ti par­ko­ló­ba. Min­den­ki meg­kap­ta iga­zán meg­ér­de­melt okle­ve­lét a kitű­ző­vel együtt, melyek mel­lé járt egy nagy gra­tu­lá­ció is. Lel­künk fel­tölt­ve, jól­eső fárad­ság­gal lába­ink­ban indu­lunk haza­fe­lé, vagy aki maradt a szál­lá­sa felé.
Köszön­jük, hogy eljöt­te­tek! Jövő­re talál­koz­zunk ugyan­itt, egy másik útvo­nal bejá­rá­sá­val!


„Ha a föld isten kalap­ja, hazánk a bok­ré­ta raj­ta!
Oly szép ország, oly virí­tó, sze­met, lel­ket anda­lí­tó.”

A beszá­mo­ló­ért és fotó­kért külön köszö­net Szül­lő Judit­nak és Angyal Csil­lá­nak.