Idén IX. alka­lom­mal került meg­ren­de­zés­re a Haza­já­ró kupa része­ként is jegy­zett Rad­nai-hava­sok túra­hét­vé­ge prog­ram­ja. A fő szer­ve­ző, Var­ga Csa­ba nagy­vá­ra­di expe­dí­ci­ós hegy­má­szó volt, aki saj­nos nem tudott az ese­mé­nyen részt ven­ni, így a házi­gaz­dá­ra, a Bor­sa­fü­re­den üze­me­lő Med­ve pan­zió tulaj­do­no­sá­ra Bak Meny­hárt Ane­tá­ra és fér­jé­re Bak Sán­dor­ra, vala­mint a HAZAJÁRÓ biha­ri ispán­já­ra és túra­ve­ze­tő­jé­re, a békés­csa­bai Koczi­ha Atti­lá­ra hárult a fel­adat, hogy a túrát lebo­nyo­lít­sák.

Pén­te­ken késő dél­után gyü­le­ke­zett az 51 fős túra­csa­pat a szél­ró­zsa min­den irá­nyá­ból Bor­sa­fü­red­re. Érkez­tek Barót­ról, Buda­pest­ről, Békés­csa­bá­ról, Csík­mé­na­ság­ról, Ecséd­ről, Gyön­gyös­pa­tá­ról, Kéz­di­vá­sár­hely­ről, Lupény­bá­nyá­ról, Mára­ma­ros­szi­get­ről, Nagy­vá­rad­ról, Szat­már­né­me­ti­ből, Szász­ré­gen­ből, Kolozs­vár­ról, Komá­di­ból, Szé­kely­ud­var­hely­ről, Szo­vá­tá­ról, Sar­kad­ról, Sze­ged­ről és Ver­pe­lét­ről is. Szom­ba­ton a reg­ge­lit köve­tő­en 8 óra­kor gyűl­tünk össze a Med­ve pan­zió udva­rán. Egy indu­lás előt­ti cso­port­kép elké­szí­té­sét köve­tő­en a túra veze­tő­je, Koczi­ha Atti­la adott álta­lá­nos tájé­koz­ta­tást a sza­bá­lyok­ról, útvo­nal­ról, nehéz­sé­gek­ről, majd Bor­sa­für­eről kis­bu­szok­kal és sze­mély­au­tók­kal kon­voj­ba áll­va elin­dul­tunk a Bor­sa-hágó irá­nyá­ba (Pasul Pris­lop), majd azon át a hágó másik olda­lán lefe­lé szer­pen­ti­nez­ve a túránk rajt pont­ja felé. A kb. 30 km-re fek­vő Gura Lalei-ig (magya­rul Lála­to­rok) autóz­tunk, ahol közel 1028 m magas­ság­ban a Lála-patak (Pârâul Lala) a folyó­vá érett Ara­nyos-Besz­ter­cé­be (Râul Bis­t­rița Aurie) ömlik. Itt a Lála-völ­gyi erdész­ház­tól indu­ló erdé­sze­ti úton még továb­bi 5,5 km‑t autóz­tunk a túra kez­dő­pont­já­ig, a La Vâl­to­a­re (1300 m) erdé­sze­ti rako­dó­ig. Innen indult a túránk a kék kör jel­zé­sű útvo­na­lon. A sze­kér­úton a Lála-pata­kot követ­ve a kör­nye­ző erdők árnyé­ká­ban kapasz­kod­tunk fel­fe­lé. Egy pon­ton a sze­kér­út egy­re szű­kült, majd las­san össze­ol­vadt a patak­me­der­rel, így a jel­zé­sünk befor­dult az erdő­be, ahol szűk ösvé­nyen foly­tat­ta az emel­ke­dést. Ahogy egy­re fel­jebb értünk, rit­kul­ni kez­dett az erdő, majd egy­csa­pás­ra átvál­tott tör­pe­feny­ves­re, de ezzel egy­ben a látó­ha­tár is kiszé­le­se­dett. Fel­tá­rul­tak a völ­gyet köz­re­fo­gó hegy­ge­rin­cek és hava­si lege­lők har­mó­ni­át sugár­zó lan­kái. A patak­me­der men­tén, de azon több­ször ide-oda átkel­ve és a tör­pe­feny­ve­sek labi­rin­tu­sa­i­ban kanya­rog­va halad­tunk egy­re fel­jebb. Ahogy egy­re fel­jebb és fel­jebb értünk több helyen masszív hófol­tok mutat­ták, hogy nem­rég még kemény tél ural­ta a tájat. Helyen­ként a patak hűvös vize is a hótömb alól buk­kant elő, majd egy-egy kisebb víz­esés­ben szin­tet veszít­ve, víz for­mál­ta szik­lák között sebe­sen kanya­rog­va rohant egy­re lej­jebb.

Útköz­ben régi esz­te­nák rom­jai mel­lett hala­dunk el, majd kb. két óra alatt elér­tük a Lála-kat­lant, mely­ben első­ként az 1850 m maga­san talál­ha­tó gla­ci­á­lis kép­ző­dé­sű Nagy Lála-tavat (Lacul Lala Mare) értük el, ahol első pihe­nőn­ket ejtet­tük meg. A tó kris­tály­tisz­ta vízé­ben fest­mény­ként tük­rö­ző­dött vissza a kör­nye­ző hófol­tos hegy­ol­da­lak rabul ejtő képe. A pihe­nő után meg­ke­rül­ve a tavat elha­lad­tunk egy víz­esés és a Kis Lála-tó (Lacul Lala Mică ) mel­lett, miköz­ben 100 m szint­emel­ke­dést is leküz­döt­tünk. Tovább kapasz­kod­va fel­ér­tünk a 2060 m magas Kis Ünő­kő nye­reg­be (Şaua Ine­uţu­lui), ahol a piros sáv jel­zés­re vált­va észak felé kanya­rod­tunk. Innen a 60 m‑el maga­sab­ban lévő Tó-nyer­gen át (Șaua cu Lac), egy utol­só emel­ke­dő leküz­dé­sé­vel értünk fel az Ünő­kő (Vf. Ineu) 2279 m magas csú­csá­ra, ahol hosszab­ban meg­pi­hen­ve elfo­gyasz­tot­tuk a magunk­kal hozott ele­mó­zsi­át és gyö­nyör­kö­dünk az egye­dül­ál­ló pano­rá­má­ban, elké­szí­tet­tük a HAZAJÁRÓ túra­csa­pat cso­port­ké­pét, majd ki-ki ked­ve sze­rint gyö­nyör­kö­dött tovább a táj lenyű­gö­ző szép­sé­gé­ben, az Erdé­lyi havasszé­pe (Rho­do­dend­ron myr­ti­fo­li­um), azaz rodo­dend­ro­nok virá­gai által szí­nes­re fes­tett hegy­ol­da­lak­ban és a fes­tői kék égen ját­sza­do­zó fel­hők­ben. Innen a tel­jes Rad­nai-hava­sok vonu­la­ta belát­ha­tó, a szom­szé­dos a Nete­da (Vf. Coas­ta Netedă) 2060 m magas élé­től a távo­li­nak tet­sző Nagy Piet­rosz (Vf. Piet­ro­su) 2303 m magas csú­csá­ig. De nem csak a Rad­nai-hava­sok vizu­á­lis fel­tér­ké­pe­zé­se lehet­sé­ges innen, hisz észak felé ellát­ni a csúcs­ról a Mára­ma­ro­si-hava­sok (Mun­tii Mara­mu­reșu­lui) vonu­la­tá­ig, kelet­re lát­ha­tó­ak a Szu­hard-hegy­ség (Munţii Suhar­du­lui) hul­lám­zó lan­kái, délebb­re a Bor­gói-hegy­ség (Munții Bârgău­lui) tömb­je, vagy nyu­gat­ra a szom­szé­dos Cib­les (Munții Țib­leș) is. A csúcs­ról végül ugyan azon az útvo­na­lon tér­tünk vissza, ame­lyen fel­ka­pasz­kod­tunk, majd jár­mű­ve­ink­kel vissza­uta­zunk Bor­sa­fü­red­re. Este a vacso­rát köve­tő­en ünne­pé­lyes okle­vél­át­adás követ­ke­zett és a pont­gyűj­tő füze­tek­be bepe­csé­te­lés­re kerül­tek a Haza­já­ró kupa tel­je­sí­té­sé­hez szük­sé­ges iga­zo­lá­sok.

Vasár­nap sza­bad prog­ram kere­té­ben több hely­szín is cél­pont­ba került egyé­ni sza­bad­prog­ram kere­té­ben. Ezek közül három hely­szín emel­he­tő ki. Egyik a szom­szé­dos Bor­sa-hágó (Pasul Pris­lop 1416 m), mely­ről kele­ti irány­ban a Mára­ma­ro­si-hava­sok szé­lén veze­tett túra­ös­vényt jár­ták be néhá­nyan. Itt nem csak az 1717-es tatár betö­rés­ről lehe­tett meg­em­lé­kez­ni, de még ma is lát­ha­tó­ak a neve­ze­tes II. világ­há­bo­rús Árpád-vonal 1940–44 között épült lövész­ár­kai és bun­ker marad­vá­nyai. A másik a Bor­sa­fü­red neve­ze­tes lát­vá­nyos­sá­ga, a Lóvak-víz­esés, mely évről évre min­dig lenyű­gö­zi az ide láto­ga­tó turis­tát. Vol­tak, akik még egy nagyobb vál­lal­ko­zás­ba fog­va Bor­sá­ról fel­ka­pasz­kod­tak a Rad­nai-hava­sok leg­ma­ga­sabb pont­já­ra, a Nagy- Piet­rosz (Vâr­ful Piet­ro­sul Rod­nei) 2303 m magas csú­csá­ra. Ezút­tal is egy nagyon külön­le­ges túra­hét­vé­ge élmé­nye­i­vel gaz­da­god­tunk. Végül meg­fo­gad­tuk, hogy jövő­re ismét talál­ko­zunk itt, a RADNAI-HAVASOKBAN.

A beszá­mo­ló­ért és a fény­ké­pe­kért külön köszö­net Koczhia Atti­lá­nak a Haza­já­ró biha­ri ispán­já­nak.