Mikor a Vulkántúrát megelőző napokban 50–60 centiméter hó hullott le a Magas-Börzsönyben, akkor már sejtettük, hogy az eddigi leghavasabb rendezésre készülhetünk. Ez egyben azt is jelentette, hogy az indulókra a Vulkántúrák történetének legnehezebb terepe vár.
Azt viszont nem is reméltük, hogy ilyen előzmények után a 21. Vulkántúrán dől meg a nevezési rekord! December 9‑én 515-en gondolták úgy, hogy nekivágnak a maratoni távnak. A pazarnak ígérkező téli táj mellett talán az is segítette ezt a rekordot, hogy a túra előtti napon közhírré tettük, hogy 12-ről 14 órára emeljük a szintidőt. Ezzel a leghosszabb rendezés csúcsa is meglett, hisz a királyréti rajtban már hajnal 5‑kor megkezdődött a nevezés, míg a cél este 11 után zárt. A túrát végül 432-en teljesítették a 14 órás szintidőn belül, ez 84 százalékos teljesítési arányt jelent. Ahogy várható volt, a gyorsasági rekord nem dőlt meg; a hölgyek közül ezúttal Janek Noémi volt a leggyorsabb (6 óra 51 perc), míg a férfiak között az idén is Józsa Gábor (5 óra 33 perc). A beszámolók heroikus küzdelemről tudósítanak, az alábbiakban ezekből szemezgetünk.
„A Hazajáró Egylet Vulkántúrája a Börzsönyben mindig az egyik legjobban várt túra részemről is. Remek a hangulat, jó a szervezés, méltán egyre népszerűbb a terepfutók, teljesítménytúrázók körében. Mint egy ünnep az év végén, ahol részt vesz a tt-zés kemény magja. Ezt mutatja, hogy több, mint 500 nevezés volt, pedig a Vulkántúra alapból nem könnyű. Csak egy távon lehet indulni, s nem sok kisszállási lehetőség van — 42 km, 2216 m szintemelkedéssel, melynek több, mint a fele az első 20 km-re koncentrálódik. A Börzsöny pedig sohasem viccel. Nem volt ez másként most sem, hiszen az elmúlt hétvégén mindez fantasztikus, hófehér, selymes puhaságba volt csomagolva…” (Vámos Hajnalka)
„Ekkora heavy metál már rég volt a Börzsönyben!!!! Szokott havas Vulkántúra lenni de ezt most nagyon eltalálta Holle Anyó. Az alsóbb régiókban 20–30 cm volt a hó, fent a Magas Börzsönyben néhol térdig is ért. A 120cm-es Gipron botom beszúrva is csak félig látszódott ki a hóbol. Ma túl kellett élni a hegyet ez volt az elsődleges szempont.” (Bökönyi Gábor)
„A maratoni távon minden egyes lépés küzdelem volt a 30–50 cm mély hóban. Igyekeztem tempót menni amennyire lehetett, de hamar kiderült, hogy dupla energiába kerül a haladás. A mély hó süppedős, csúszós, sokszor, mintha homokban kellene lépkedni. Kettőt előre, egyet vissza… Bár ez most nem egy tánc éppen.” (Vámos Hajnalka)
„Erős emelkedők és nem annyira erős lejtők váltják egymást a vulkán pereme közelében és magán a peremén is. Megint elmaradok a többiektől. A Csóványosig tartó utolsó emelkedőn már tényleg csak tyúklépésekkel lehet felfelé haladni. Az előttem levő lépcsőszerű lábnyomokat figyelem, fel se nézek. A vártnál előbb sejlik fel a ködfüggöny mögött a kilátó sziluettje a Csóványos tetején.” (Nánási Ottó)
„Meseerdő, lenyűgöző téli csoda fogadott az erdőben. Csend és megnyugtató békesség körülöttem. A magas ormokon fantasztikus kilátás fogadott. Kivéve persze a Nagy-Hideg-hegy és a Csóványos, ahová azért a köd ellenére is megérte felmászni a kilátóba. Imádtam azokat a részeket, ahol sikerült egyedül maradnom rövid időre egy-egy szakaszon — bár ez elég ritkán volt így, mert tényleg sokan vállalták ezt a megmérettetést szombaton. Az ellenőrzőpontokon minden elismerésem a pontőröknek, köszönet a jó hangulatért, a meleg teáért, a finom pálinkáért.” (Vámos Hajnalka)
„Nemsokára ott is vagyok a Vilatinál a következő pontnál. Szép nagy kompánia verődött össze, túrázók, futók vegyesen, különféle túlélési stratégiákkal: van aki lenge pólóban, van aki nagykabátban. Töltök egy új adag teát, a saját termoszom is meghúzom. Kicsit bajlódtam a lábfejem görcsölésével a Nagy-Hideg-hegytől, így izotóniát is iszom, beveszek egy adag magnéziumot és a banánt is megeszem. Aztán menni kell tovább, pedig nincs nagy kedvem az előttem álló emelkedőkhöz.” (Zwickl Bernadett)
„A réttől megint csak egy combos emelkedővel jutunk fel egy olyan szakaszra, amelyen hosszan hullámzik az út. A hullámzást nem szeretem, de már nem bánom, mert lefelé menetben legalább egy kicsivel több levegőhöz jutok. Egy ponton megmakacsolom magam, nem akarom továbbra is a nyúl szerepét játszani; átadom a vezetést. Lassan elérjük a Hanák-rétet. Emlékszem, 2021-ben csak itt kapcsoltuk be a fejlámpáinkat, pedig akkor is volt hó rendesen, de korántsem ekkora. Ez a tény azért jellemzi a mostani terepviszonyokat.” (Nánási Ottó)
„20 körül meg már értelmetlen visszafordulni, ugyanannyi előre mint vissza. Salgóvár, Magyar-völgy, majd az utolsó mászás a Nagy-Hideg-hegyre, a soha véget nem érő emelkedő hol a csúszós letaposott, hol az elsüllyedős hóban, azt éreztem, hogy az életemért küzdök. A derekam leszakadt a sok súlytól, az állandó botozástól, a folyt hajolgatástól leszakadt fák ágak alatt, a kidőlt fák mászásától. (…) Ettől függetlenül nem bántam meg, mert mindig érdekes és tanulságos hogy mi játszódik le az ember fejében, hányszor de hányszor képes felállni a legmélyebb gödörből, és újra építkezni. A legedukálóbb és a leginkább jellemformáló sport ez.” (Óváry Gabriella)
„Nem mondom, hogy minden percét élveztem a túrának, mert nagyot hazudnék, de már átbillent a mérleg ma arra az oldalra, hogy jövőre is megyek.” (Zwickl Bernadett)
A képeket Baranyi Csaba, Bökönyi Gábor, Csuka László, Darnai Árpád, Hinora Mónika, Jóna Bálint, Koncsik Attila, Lénárt Marianna, Lubics Szilvia, Mosolygó Zsanett, Mosoni István, Moys Zoltán, Nánási Ottó, Óváry Gabriella, Őrsi Ildikó, Polgár Zsolt, Sallai Krisztina, Schödl Dávid, Sebesi Kálmán, Takács Krisztián Csipi, Tolmacsov Jurij, Vámos Hajnalka és Zwickl Bernadett beszámolóiból válogattuk.
A túra fő támogatója idén is a Kalifa volt; nagy-nagy köszönet a Nagy-Hideg-hegyi turistaháznak, örökös bázisunknak, a királyréti Vadászkastélynak, az Ipolyerdőnek, a Duna-Ipoly Nemzeti Parknak, és természetesen minden pontőrnek. Találkozunk 2024. december 7‑én!