Június 27-én, amikor a normális emberek a strandon fagyiznak a mi harminckét fős, elszánt csapatunk úgy döntött, hogy közelebbről is megnézi a Napot. Újbosácról indultunk neki a Nagy- Lopeníknak. A falu főterén reggel nyolc órakor volt a gyülekezőpont. Reggeli üdvözletek, egy kis frissítő ital, egy kevés helyi specialitás, zsíroskenyér vöröshagymával, mit jóízűen vidám beszélgetésekkel fűszerezve fogyasztottunk el. Méhes Attila szervező s jómagam Szüllő Judit köszöntöttük a Hazajárósok csapatát, s belefújtunk a rajtsípjainkba.

Nekiindultunk a Nagy-Lopeníknak, egy olyan igazi, hamisítatlan nyári kánikulában, ahol még a fák is árnyékért könyörögtek. Csapatunk igazi korkép volt, a fiataltól a tapasztalt középkoron át egészen az örökifjú, mindent látott veteránokig mindenki képviseltette magát. a generációs különbségek azonban az első meredekebb kaptatónál azonnal megszűntek, ahogy elhaladtunk a falu temploma mellett. Ott már mindannyian egyenlőek voltunk: egytől egyig izzadó, levegőért kapkodó túrázók, akiket a közös cél és a hűtött italok látomása hajtott előre.

Az Újbosácról induló emelkedő gondoskodott arról, hogy a bemelegítés elmaradjon, és azonnal a „mélyvízbe” csöppenjünk. A virágzó nyári kaszálók gyönyörűek voltak, de a tűző napon inkább egy óriási szaunára emlékeztetett. Kedvünket nem tudta szegni, hogy el ne készüljön az első közös csoportkép, hát meg a többi, olyan pózolósok.

A sűrű bükkerdők, fenyvesek hűvösebb foltjait úgy vadásztuk, mint szomjas utazó az oázist. Két túravezető és szervező Méhes Attila és jómagam profin tartottuk mindenkiben a lelket, és gondoskodtunk róla, hogy a 32 fős seregünkből senki ne vesszen el az aszfalton olvadó bakancsok tengerében. Félúton frissítő, italos, zsíroskenyeres megálló adott egy kis szusszanásra pihenőt. A fiatalabbja diktálta a tempót, az idősebbek hozták a rutint, a kulacsok pedig aggasztó sebességgel ürültek.

Felvidék-morva határon álló Nagy-Lopeník (911m) kilátója végül megváltásként tornyosult előttünk. A hegytetőn magasadó, 22 méter magas tölgyfa kilátó a nemzetek és az emberek közötti elszakíthatatlan összetartozás jelképe, ami egyben a Hazajáró hitvallása is. Történelmi emlékhely is, a második világháború elesett katonáinak tömegsírjával. Kiválóan alkalmas egy közös, Hazajárós zászlós csoportkép elkészítésére és az összetartozás megélésére. Felérni a hegycsúcsra felért egy kisebb győzelemmel. A panoráma egyszerűen lenyűgöző volt. Ebben a tiszta nyári időben a Fehér-Kárpátok teljes pompájában megmutatta magát. A kilátó tövében berendezett rögtönzött piknikünk során a csoki ugyan folyékony állapotban végezte, de a hangulat és a büszkeség abszolút szilárd maradt. A lelátó bejáratában egy kis kőbarlangban hűtött italokat áruló, s a kilátó tetejére vámot szedő, számokkal haragban lévő bácsi szorgoskodott. Itt a csúcson szippantottunk bele igazán abba a nagyszerű látványba, amelyet az egész körös túraútvonal megálmodója, Lőrincz Roland vizionált elénk. Az ő tervei alapján egy hatalmas, csodás kört kellett volna leírnunk, amit egyszer vele, azt másodszor hárman (Roland, Attila s jómagam) jártunk be. A trópusi hőség és a józan ész végül átírta a forgatókönyvet. A csúcson tartott haditanács és a hőmérő állása gyors döntésre kényszerített minket.

A látványos, nagy kört most biztonsági okokból elengedtük, nem mintha szűkölködtünk volna a gyönyörű panorámákban ezen a rövidített szakaszon. Úgy döntöttünk, nem kísértjük tovább a sorsot, és a biztonságos, már jól ismert útvonalon indultunk vissza Újbosácra.

Lefelé menet már mindenki a falu első árnyékos pontjáról és a hideg frissítőkről ábrándozott. Sikeresen, karcolás nélkül, alaposan lebarnulva, helyenként rákvörösre sülve értünk vissza a kiindulópontra. Harminckét ember, három generáció, egy felejthetetlen kánikulai kaland – ezt a túrát biztosan emlegetni fogjuk majd a téli fagyokban is! Kiosztottuk a jól megérdemelt emléklapokat, s a kitűzőket egy nagy-nagy gratulációval kísérve, mind a 32 hősnek a Nagy-Lopeník olvasztótégelyéből. A hőség ellenére a csapat zseniális volt, az energia pedig megállíthatatlan. Ne feledjétek, a negyedik felvonást túléltük, de a bakancsot nem szabad túl mélyre elrejteni szekrényben! Máris hirdetjük az V.Fehér-Kárpátok Hazajáró Túrát, folytatva, s talán egy picivel kíméletesebb időjárásban! Ott találkozunk!

Hatalmas köszönet a túra egyik házigazdájának, Szüllő Juditnak a képekért és a beszámolóért!