2025 tavaszán egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk: Felvidéken megalakult a Barkósági Hazajáró Honismereti Turista Egylet, amit egy ünnepélyes, családias hangulatú túrával köszöntöttünk. Gömörpéterfalán, a Magyar Közösségi Ház udvarán gyülekezett a több mint 160 fős csapat, a Kárpát-medence számos szegletéből, többek között Erdélyből és Kárpátaljáról is érkező természetbarátokkal és helyi lokálpatriótákkal, akik együtt vágtak neki ennek a lélekemelőnek ígérkező kalandnak.

Kopecsni Gábor, a Felföldi Dalia Iskola vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Moys Zoltán a Hazajáró honismereti magazinműsor író-rendezője és egyben egyesületünk elnöke szólt az egybegyűltekhez. Kenyeres Oszkár és Ádám Sándor rövid bemutatkozása után, jöhetett az ünnepélyes pillanat emlékére egy csoportkép, majd Ajnácskő irányába vette az irányt a menet.

Rövid kocsikázás után, a település szélén parkoltuk le az autókat, majd kezdetét vette a 15 km-es túra.
Enyhe lankák, tágas kilátópontok, meredek kaptatók és csodás erdők váltották egymást – a vulkanikus táj változatossága és gazdagsága minden lépésnél lenyűgözött minket. A tempó ezúttal nem a teljesítményről szólt: kényelmes, ráérős haladás jellemezte az utat, sokszor megálltunk bevárni a csapatot, beszélgetni, szemlélődni vagy meghallgatni egy-egy előadást.

A túrát Ádám Sándor, helyi természetvédelmi őr vezette, aki szenvedéllyel és szakértelemmel mesélt a térség vulkanikus múltjáról, földrajzi sajátosságairól, valamint a történelmi és néprajzi értékekről. Előadásai során nemcsak a természethez, hanem egymáshoz is közelebb kerültünk – a túra valóban közösségépítő élmény volt. Kicsik és nagyok, gyerekek és idősek együtt haladtak előre – mindenki a maga tempójában, mégis egy szívvel-lélekkel.
A Barkóság különleges kultúrtáj, ahol a természeti látványosságok és a magyar identitást őrző közösségek egymást erősítve alkotnak páratlan egységet. Az összetartozás élményét erősítendő, a Ragács csúcsán kárpátaljai túratársaink hagyományát követve egy Wass Albert idézet is elhangzott közösen, majd nemzeti imádságunkat is elénekeltük. Megható és felejthetetlen pillanat volt.

A túra végállomása az ajnácskői várhegy volt: egy egykori tűzhányó kráterének maradványa, melyet az idő és az emberi kéz kővárrá formált. Itt, a célban finom pogácsával, helyi borral és gitáros zenei aláfestéssel koronáztuk meg a napot, majd ünnepélyes keretek között átvettük emléklapjainkat is, már, akinek jutott belőle, hiszen a nagy létszám a szervezőket is meglepte… ettől függetlenül, szomorkodásra nem volt ok, hiszen a barkósági tájon hazajáróként túrázni nem csupán természetjárás – lelki töltekezés és közösségi ünnep is egyben.

Hazafelé tartva az járt a fejünkben, hogy a Barkóság visszavár – és mi biztosan visszatérünk.