„A turistának kellemes és jutalmazó kirándulásokat kínálnak a környező erdőségek és tisztások szebb pontjaira. Innen indul sűrű erdőben a Kéry-út, keresztül-kasul szelve a legszebb erdei utakkal, fel egészen a Tarnóczy-rétig.” (Ritt Gyula: Barangolások a trianoni gyűrűben, 1926)
Aki a Béli-hegység legmagasabb régióját, és ott a szépséges Bratcoaia-karszttavat szeretné felkeresni, annak pontosan 7,8 kilométert kell megtennie a sárga kereszt jelzésen (550 méter szintemelkedés, kényelmesen 3 óra út). A jelzés Menyháza központjából indul, és 5 kilométer után éri el a víznyelőkkel tarkított Tarnóczy-rétet. Egy másik útvonalon ide érkezik Menyházáról a kék jelzés is, ami innen a főgerincre megy tovább. A szemrevaló rétről már a Kodru töbrökkel szaggatott karsztfennsíkján emelkedünk tovább a Bratcoaia-rétig, amelyet egy gyönyörű karszttó ékesít. A tó helyén víznyelő volt, de az eltömődött, így keletkezett a karszttó. A Bratcoaia-tavat egy forrás is táplálja, majd a tóból a víz tovább folyik, kissé lejjebb egy szurdokban eltűnik, és a föld alatt Várasfenes felé veszi az irányt. A rét hajdanán igen értékes legelőterület volt, ráadásul három nagy birtok (nyugatról a váradi püspökség, északról a belényesi uradalom, délről a modenai herceg) metszéspontja, ezért mindig vita tárgya volt, kihez is tartozik. A fakitermelés miatt a 20. század elején Várasfenes felől keskeny nyomtávú vasút is épült, amely egészen a rétig tartott. Idővel a fakitermelő erdőgazdaság kiépítette az úthálózatot, és fokozatosan teherautók vették át a fa szállítását. Ez oda vezetett, hogy 1990-ben megszűnt a vasúti szállítás – a személyzet nagy részét nyugdíjaztatták, a mozdonyokat eladták. Sok helyen a mai napig látszik a vasút nyomvonala, de a sínek felszedésével a pálya a pusztulás áldozata lett. Bal kézre emelkedik tőlünk a Béli-hegység főgerince a Nagy-Arad-csúccsal (1098 m), amelyre a rétről a sárga kereszt, majd a piros jelzés vezet.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a karszttó partja.
A Béli-hegység keleti oldalán fekvő Vaskohi-karszt a hegység karsztjelenségekben leggazdagabb területe, ahol egymást érik a víznyelők. Közülük a legszebb a Vaskohszohodol határában található Taul lui Ghib; itt egy tó ül meg egy szép fekvésű dolinában. A tóhoz nem vezet turistaút, de földúton könnyen megközelíthető, még autóval is. Ha kicsit beljebb merészkedünk a karszton Vaskohmező környékén, vagy átkelünk Berhényről Menyházára, számos pazar víznyelővel találkozhatunk.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a tó.
Nagy napra gyűltek össze 1896. augusztus 18-án az aradiak. Az Arad Hegyaljai Motorosított Vasút Részvénytársaság (AHMV Rt) alakuló ülését tartották. Lőcs Rezső, Sármezey Ákos és Péterffy Antal gyűjtötték össze a részvénytőkét, amelyben az Arad-hegyaljai borvidék szőlősgazdái is támogatták őket. 1905. szeptember 25-én a magyar kereskedelmi minisztérium kiadta a koncessziót a vasút építésére. A részvénytársaság 1905. október 4-én alakult meg; fő részvényesei Péterffi Antal és Sterner Simon voltak. A részvénytársaság igazgatójává Lőcs Rezsőt választották. Az építkezés 1905. december 11-én el is kezdődött; az építési munkákat a berlini Henning & Hartwick cég nyerte el.
A helyi vasútvonalat 1906. november 11-én nyitották meg Arad és a Hegyalja között. Aradon önálló vasútállomása volt a Dengl téren, mintegy 700 méterre délre a Magyar Államvasutak állomásától. Ugyan hosszan párhuzamosan haladt az Arad–Gyulafehérvár vasútvonallal, de ezzel ellentétben közvetlenül a településeken haladt át, és így jobb összeköttetést biztosított. Ugyanez vonatkozott a brádi vonalon elhelyezkedő Világos, Muszka, Pankota településekre is. A helyi vasútvonal fontos szerepet játszott a máriaradnai kolostor felé utazó zarándokok kiszolgálásában. 1910-ben döntöttek a vonal villamosításról, a munkálatokat 1911 tavaszán kezdték el, és 1913. április 10-én fejezték be. A járműveket Trianon után a korábbi szürkéről zöldre festették át; innen kapta a vonal a “Zöld nyíl” becenevet. A Pankotára és a Máriaradnára vezető vidéki vonalakat 1991. októberétől gazdasági megfontolásokból bezárták, mára csak az Arad-Gyorok vonal működik. A Gyorok közepén található deltavágányon fordulnak meg az Aradról jövő vonatok. A település bejáratánál még áll a vasút egykori négyállásos kocsiszínje, ahol az aradi muzeális villamosjárműveket állították ki (closca utca). A vasútállomás melletti homokbánya tava ma már nem csak az aradiak kedvelt strandja, de aranypartja az egyre távolabbról érkező turistákat is idevonzza. Gyorokon érdemes még megnézni a Bormúzeumot, a Domány-kastélyt és a Vojtek-villát is.
Gyorok már a középkorban is létezett, a falu korabeli látványa a gyoroki római katolikus templom főoltárképén is visszaköszön. A török hódítás alatt elnéptelenedett faluba 1736-ban új birtokosa, Edelspacher Zsigmond telepített be magyarokat, németeket, szerbeket és románokat. 1743-ban már a Grassalkovich család birtokában állt, akik felújították a szőlőművelést és szőlőhegyén ménesi vörösaszút termeltek. Német lakói a 20. századra asszimilálódtak a magyarsághoz. 1883–1884-ben az állam 126 bukovinai, főként istensegítsi székely csángó családot telepített le a falu mellett, a három szomszéd falu határából kikerekített Csángótelepre. Azon családokat telepítették az itteni kincstári birtokra, akiknek Székelykevén nem jutott föld a Bukovinából érkezők közül. Az első telepítést 1892-ben egy második is követte. A székelyeket szegénységük, kulturális és nyelvi archaizmusaik miatt az őshonos magyarok sokáig lenézték és még évtizedekig inkább más bukovinai eredetű falvakkal, illetve közvetlenül Istensegítssel házasodtak össze, mint a helyi magyarsággal. Különálló csángó öntudatuk máig megmaradt, bár kultúrájukat legnagyobbrészt elhagyták. Az 1970-es évektől mócok települtek a faluba, őket az őshonos románok, mint korábban a magyarok a bukovinaiakat, nem fogadták el egyenrangúként.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a bányató strandja.
A Papuk leglátogatottabb turisztikai attrakciója kétség kívül a Jankovac-tó és környéke. A XVIII. századig német üveggyártók működtettek itt üveghutát, de a fa elfogyása után Jankovics József helyi földbirtokos az üveghuta helyén vadászkastélyt építtetett, majd pisztrángtenyésztés céljából két tavat ásatott ki. A vizet a sziklafalon keresztül vezettette el a Kovács-patakba, ezzel létrehozva a 36 méteres Skakavac-, avagy Szöcske-vízesést. A Papuk Természetvédelmi Park jól kiépített turistaközpontjában egy méretes turistaház is a vándorok rendelkezésére áll. Ez volt egykor Jankovics József vadászháza. Innen indul a „grófi túraösvény”, ami rögtön a festővászonra való pisztrángos tavak partjára vezet. Felette a hegyoldalból a Jankovac-patak bugyog elő, hogy csermelyként induljon hosszú útjára. Nem véletlen, hogy ez az idilli környezet megihlette a völgy névadóját, Jankovics József grófot, aki ezen a vad vidéken talált otthonra, s ez a zug lett végső nyughelye is. Sírja a hegyoldalban lévő barlangban látható.
Egy másik, legendás barlang is nyílik a hegyoldalban: „A monda is körülfonta ágasbogas szálaival Jankovac nevét, de nem rózsás mesebeli fényt szőtt köré, hanem a török korszak hadi emlékeiből növekedve, Bojanió Makszimnak, a merész hajdúnak hősi tetteit vonta be dicsérettel. 12 évig élt egy barlangban Jankovac közelében a nélkül, hogy kézre került volna, mert a nép segítette a hajdúkat, mint a szabadság előharcosait. De végre ütött az ő órája is, mikor üldözőivel dacolva, be merészkedett lépni a közel faluba, a hol meglepték és agyonlőtték.” (Hodinka Antal: Pozsega és vidéke, 1901)
A Gróf-ösvény innen az “üvegesek temetőjéhez” vezet, itt temetkeztek a Jankovac-völgy első lakói, a 18. században ideköltöző német üveggyártó mesterek. A temetőtől a völgy legszebb látnivalójához, a Skakavac-vízeséshez vezet az ösvény, majd onnan vissza a rajthelyhez.
A Jankovac-völgyben a sorompónál belépőt kell fizetni, készpénz legyen nálunk. A belépő hétköznap 1 euro/fő, hétvégén és ünnepnap 2 euro/fő, 7 éven aluliaknak ingyenes.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a Jankovics József végső nyughelyéül szolgáló barlang.
Magasság: 561 m
Nyitva: bár a barlang ráccsal van lezárva, de a Gróf-túraösvény 0-24-ben látogatható
Megközelítés: a Grófi túraösvényen (680 m; 20 perc; 83 m szintemelkedés). Amennyiben körbemennénk a Grófi túraösvényen, az 2 km és kb. 1 órás út 175 méter szintemelkedéssel.
