Gyorok

Gyorok

Nagy napra gyűltek össze 1896. augusztus 18-án az aradiak. Az Arad Hegyaljai Motorosított Vasút Részvénytársaság (AHMV Rt) alakuló ülését tartották. Lőcs Rezső, Sármezey Ákos és Péterffy Antal gyűjtötték össze a részvénytőkét, amelyben az Arad-hegyaljai borvidék szőlősgazdái is támogatták őket. 1905. szeptember 25-én a magyar kereskedelmi minisztérium kiadta a koncessziót a vasút építésére. A részvénytársaság 1905. október 4-én alakult meg; fő részvényesei Péterffi Antal és Sterner Simon voltak. A részvénytársaság igazgatójává Lőcs Rezsőt választották. Az építkezés 1905. december 11-én el is kezdődött; az építési munkákat a berlini Henning & Hartwick cég nyerte el.
A helyi vasútvonalat 1906. november 11-én nyitották meg Arad és a Hegyalja között. Aradon önálló vasútállomása volt a Dengl téren, mintegy 700 méterre délre a Magyar Államvasutak állomásától. Ugyan hosszan párhuzamosan haladt az Arad–Gyulafehérvár vasútvonallal, de ezzel ellentétben közvetlenül a településeken haladt át, és így jobb összeköttetést biztosított. Ugyanez vonatkozott a brádi vonalon elhelyezkedő Világos, Muszka, Pankota településekre is. A helyi vasútvonal fontos szerepet játszott a máriaradnai kolostor felé utazó zarándokok kiszolgálásában. 1910-ben döntöttek a vonal villamosításról, a munkálatokat 1911 tavaszán kezdték el, és 1913. április 10-én fejezték be. A járműveket Trianon után a korábbi szürkéről zöldre festették át; innen kapta a vonal a “Zöld nyíl” becenevet. A Pankotára és a Máriaradnára vezető vidéki vonalakat 1991. októberétől gazdasági megfontolásokból bezárták, mára csak az Arad-Gyorok vonal működik. A Gyorok közepén található deltavágányon fordulnak meg az Aradról jövő vonatok. A település bejáratánál még áll a vasút egykori négyállásos kocsiszínje, ahol az aradi muzeális villamosjárműveket állították ki (closca utca). A vasútállomás melletti homokbánya tava ma már nem csak az aradiak kedvelt strandja, de aranypartja az egyre távolabbról érkező turistákat is idevonzza. Gyorokon érdemes még megnézni a Bormúzeumot, a Domány-kastélyt és a Vojtek-villát is.
Gyorok már a középkorban is létezett, a falu korabeli látványa a gyoroki római katolikus templom főoltárképén is visszaköszön. A török hódítás alatt elnéptelenedett faluba 1736-ban új birtokosa, Edelspacher Zsigmond telepített be magyarokat, németeket, szerbeket és románokat. 1743-ban már a Grassalkovich család birtokában állt, akik felújították a szőlőművelést és szőlőhegyén ménesi vörösaszút termeltek. Német lakói a 20. századra asszimilálódtak a magyarsághoz. 1883–1884-ben az állam 126 bukovinai, főként istensegítsi székely csángó családot telepített le a falu mellett, a három szomszéd falu határából kikerekített Csángótelepre. Azon családokat telepítették az itteni kincstári birtokra, akiknek Székelykevén nem jutott föld a Bukovinából érkezők közül. Az első telepítést 1892-ben egy második is követte. A székelyeket szegénységük, kulturális és nyelvi archaizmusaik miatt az őshonos magyarok sokáig lenézték és még évtizedekig inkább más bukovinai eredetű falvakkal, illetve közvetlenül Istensegítssel házasodtak össze, mint a helyi magyarsággal. Különálló csángó öntudatuk máig megmaradt, bár kultúrájukat legnagyobbrészt elhagyták. Az 1970-es évektől mócok települtek a faluba, őket az őshonos románok, mint korábban a magyarok a bukovinaiakat, nem fogadták el egyenrangúként.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a bányató strandja.

Simonyifalva

Simonyifalva

Simonyifalva római katolikus temploma előtt egy nem mindennapi ipartörténeti emlék, egy sínpár készteti megállásra a turistát. Hajdan erre járt a Gyulából induló keskeny nyomtávú kisvasút, amely 1906 és 1919 között teljesített szolgálatot, fellendítve a Fekete-Körös mente kereskedelmét és személyforgalmát. Ma már csak ez az emlék maradt belőle a katolikus templom előtt.
Egyébként a neogótikus katolikus templom 1914-ben épült Amschlinger Ferenc plébános idejében, Siegel Albin osztrák építész tervezésével és vezetésével. A toronyban az aradi Hönig műhelyben öntött három harang „lakik”. A templom belső felújítására 2022-ben került sor.
Simonyifalva nem olyan régi település: a török időkben hányattatott sorsú falu a 19. század első felében kezdett új életet. A napóleoni háborúkban eladósodott kincstár eladja Arad megyei birtokait, amit 1819-ben a legendás hírű Simonyi József óbester vásárol meg a kamarától Bélzerinddel együtt. A hányatott sorsú óbester nem sokat törődött új birtokával, de a család, mint minden kétkörösközi új tulajdonos, hozzálátott a majorság megszervezéséhez. A jobbágyföldeket elkülönítették a tagosított uradalmi földektől, az addig szabadon használt nagy kiterjedésű közlegelőt is kettéosztották községi és uradalmi legelőre. 1853-ban császári pátenssel a Simonyi család lett a vadászi határ és a hozzá tartozó puszták polgári tulajdonjogú ura Bélzeréndtől egészen a magyar nyelvhatárig, Csermőig. A gazdaság modernizálásához tőkére lett volna szükség, Simonyi óbester fia, Simonyi Lajos báró, 48-as huszártiszt és politikus más megoldást választott: birtokának keleti részén kivágatta a többszáz esztendős mocsári tölgyerdőt, a helyét fölparcellázta, elárverezte, és telepeseket toborzott ide. 1882-ben érkeztek az első telepesek; érdekes, hogy a telepítés magánjellegű volt, állami segítség nélkül. A település nevét báró Simonyi József huszárezredesről, vagyis a legendás hírű Simonyi óbesterről kapta.
A Simonyiak háza ma a család kiváló sarjainak emlékét őrzi. Itt született Simonyi Imre költő (1920–1994). A község közadakozásból és adományokból, megvásárolta a szülőházát és emlékházzá alakították, melynek egyik szobája a katona, másik a költő életét mutatja be. A középső szobában gazdag helytörténeti kiállítás a múlt hagyományos tárgyait, emlékeit mutatja be, és Molnár János régészeti kutatásainak leleteit. A fekete márványól készült emléktáblák, barnára festett beton keretben lettek elhelyezve. Felül a “CASA SIMONYIAK HÁZA” felirat olvasható, alul a három plakett, felül középen a falu címere, kétoldalt Deák Árpád szobrászművész alkotta domborművek helyezkednek el. A Simonyi József Óbestert ábrázoló dombormű másolat, Simonyi Imre plakettje viszont új, másolata bekeretezve az emlékház szobájában látható. 1945. január 15-én a szovjet katonák a román karhatalom segítségével összeszedték a németeket: a Szovjetunió haláltáboraiba hurcoltak emlékművét a Simonyi Ház udvarán állították fel.
És ha már Simonyifalva, akkor ne feledkezzünk el a 2000-ben itt született Zsóri Dánielről, aki a Debrecen színeiben 2019. február 16-án a Ferencváros ellen góllal mutatkozott be a bajnokságban: a 81. percben csereként lépett pályára, és a 93. percben 15 méterről ollózott gólt. A találatot a díj történetében első magyar játékos által elért gólként jelölték a Puskás Ferenc-díj tíz, majd három legszebb találata közé, amelyet végül a milánói Scala operaházban 2019 szeptemberében megtartott FIFA-díjátadó gálán meg is nyert, Lionel Messit és Juan Fernando Quinterót megelőzve. A település központját egyébként a focipálya uralja, mellette találjuk a jelvényszerző mozgalom igazolópontját, a Simonyi Házat.
További információk Simonyifalváról.

Simonyi Imre: Rendületlenül

S ha másként nem – hát legbelül:
hazádnak rendületlenül.
S ha restelled, hogy hangosan;
nehogy meghallja más, kívül?
Hát szakálladba dörmögd, hogy:
nincs hely számodra e kívül.
De aztán – rendületlenül!
Ezt aztán – rendületlenül!
Hogy e-kívül, hogy e-kívül:
nincs más belül, nincs más belül!

Cserpataki őskohó

Cserpataki őskohó

A Polyánából a Veporba átkelő Ércút (Rudna magistrala) a legszebb természeti látványosságok mellett az ércbányászat ipartörténeti emlékeit is igyekszik felfűzni. Nem véletlen, hogy a Cserpatak északi részén fekvő őskohót is útba ejti.

Cserpatak a XV. század második felében keletkezett, alapítói német bányászok voltak, akik a közeli bányákban és vasolvasztókban dolgoztak. A falu ma már a szlovák biatlonsport fellegvára, sípályáin világkupa versenyeket is rendeznek, kiszolgáló létesítményei, szállodái vannak. A faluból kerékpárút vezet az őskohóhoz, ha esetleg nem az Ércút piros jelzésén érkeznénk.

A Polyána keleti oldalán az őskohón kívül is akadnak látnivalók, elég ha a Spády-völgy vízesésére, vagy a hegységet a Veportól elválasztó Köves-völgy felduzzasztott tavára gondolunk.

(A jelvényszerző mozgalom igazolópontja az őskohó.)