Jubileumi túrára gyülekezett a Kárpát-medence túratársadalma Borsafüreden. X. alkalommal került megszervezésre a Hazajáró kupa egyik legrégebbi programja a Radnai-havasok túrahétvége.
A tizedik évfordulóhoz méltóan nem csak túratalálkozóként került be az emlékezetünkbe e páratlan esemény, hanem magyarok kárpát-medencei túratalálkozójaként is, hiszen itt első alkalommal vettek részt túratársak egyszerre a Felvidékről, a Délvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és természetesen az Anyaországból. Érkeztek a felvidéki Nagykürtösről, a délvidéki Szabadkáról, Erdélyből Csíkszépvíz, Csíkszereda, Gyergyóremete, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Lupény, Szászrégen, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely, Szováta képviseletében, Kárpátaljáról Beregszász, Nagybereg, Nagyszőlős, Nevetlenfalu és Tiszaújlak túrázói, és az anyaországi települések, Békéscsaba, Budapest, Ceglédbercel, Ebes, Gyöngyöspata, Hódmezővásárhely, Kismaros, Maklár, Mezőzombor, Miskolc, Sarkad, Szeged, Szolnok, Szűcsi, Telki és Veresegyház túra csapatai.
Már pénteken megérkeztek a résztvevők az előre lefoglalt szállásokra, ahol vacsora várt mindenkit. A szállás és étkezés megszervezését a Medve panzió tulajdonosai, a Bak-Menyhárt házaspár, Aneta és férje Sándor vállalták, akik az első évadtól lelkes, elhivatott, szívvel teli házigazdái az eseménynek.
Szombaton reggeli után a Medve panzió előtt gyülekezett a közel 90 főnyi csapat egy közös fotóra és a túra előtti tájékoztatóra, melyen a túra vezetője, a Hazajáró ispánja Kocziha Attila ismertette a túratervet, a várható nehézségeket és az alapszabályokat. Bemutatta a túravezető társakat, Boldizsár Beátát, akihez a túra alatt a középrégióban lehetett segítségért fordulni, és a Hazajáró kárpátaljai ispánját, Bíró Andrást, aki a sor végén „sepregetőként” vállalt segítő feladatot.
Az időjárás nem a kegyes arcát mutatta. Már a Salvamont hegyimentője is jelezte, hogy erős, hideg szél és nulla látótávolság vár fenn bennünket és keveset tévedett. A felvonóból kiszállva, bizakodva a kedvező előrejelzésében sorakoztunk fel a rajthoz majd elindult a népes csapat a kék kör jelzést követve a főgerinc irányába.
Hamarosan az 1771 m magas Păltinisu meredek sziklafalainak árnyékában oldalaztunk, a fenyőerdőben kanyargó ösvényen, majd meglepően lefelé kezdett ereszkedni az út. 1540 m magasan, elhagyva az erdőzónát az egyre ritkuló ködben egy katlan tárult elénk a közepén megbújó Puzdrele menedékházzal. Itt tartottuk első pihenőnket, bevárva a leszakadó túratársakat. A pihenő után kelet felé átváltottunk a kék háromszög jelzésre, mely meredeken indult felfelé, majd 220 m szint leküzdése után egy újabb pihenővel egybekötött ebédszünetet tartva csodálhattuk meg a felhők fogságából szabaduló panorámát. A félórásra duzzadt pihenő után ismét meredek emelkedő következet, melyen már hóval borított szakaszokon is át kellett kelni. Szerencsére járhatónak bizonyult a télről hátramaradt fehér takaró. Egy újabb katlanba átérve szinte vízszintesre enyhült a lejtők ösvénye, melyen hosszan lazíthattunk a gerincre vezető utolsó emelkedőig. 1879 m magasságban a Lovak tava (Lacul Cailor) felett a Galac nyeregben (Şaua Galaţului) könnyedén értük el a piros sáv jelzésű főgerincet.
A gerincen nyugatra fordulva egy utolsó emelkedő leküzdése után értünk fel a túranap céljához a 2048 m magas Galac csúcsra (Vârful Galaţului). A csúcson igazi közösségi élményben volt részünk. A csúcsfotó után a Kárpátaljai Hazajáró Egylet tagjai elmondták Wass Albert: A láthatatlan lobogó című versének ideillő utolsó hat sorát, melyet azután egy emberként a teljes csapat újra ismételt.
A vers után közösen énekeltük el a magyar és székely Himnuszt. Egy újabb meglepetés következett. László István Csaba Wass Albert: A bújdosó imája című versét valami megrendítő átéléssel mondta el.
Végül a túra vezetője egy szomorú eseményről számolt be. A Hazajáró szereplőként is ismertté vált Suhajda Szilárd nem sokkal a túra előtt vesztette életét a föld legmagasabb csúcsának meghódítása közben. Emléke előtt a túracsapat egy perces néma csenddel tisztelgett. Kocziha Attila a Galac csúcs elérését és az egész túrát Szilárdnak ajánlotta.
A csúcspihenő után keletnek fordulva visszaereszkedtünk a Galac nyeregbe, ahonnan az 1922 m magas Ló-havas (Muntii Cailor) felé folytattuk a gerincen haladó túránkat. Ahogy a Gargaló felé haladtunk lassan kisütött a nap és pompás fényekkel ajándékozta meg az elénk terülő mély lila krókuszmezőket. Pazar látványt nyújtott a virágtenger a háttérben a havas hegyoldalakkal. Kiszabadult a felhők fogságából előző évi túracélpontunk is, a gerinc déli végén magasodó 2279 m magas, jellegzetes formájával könnyen felismerhető Ünőkő (Vf. Ineu). Végül elértük a két éve is megjárt Gargaló nyerget (Şaua Gărgălău). Itt hagytuk el a gerincet és a Bisztrica forrástava érintésével az Asztal-rétig ereszkedtünk le.
Itt két alternatíva kínálkozok, melyek közül mindenki szabadon választhatott.
A csapat egyik fele a piros háromszög jelzés mentén a Lovak vízesése felé vezető ösvényen indult tovább lefelé Borsafüredre, a másik csapatrész a kék sáv jelzése mentén a sípálya felvonó felső állomásáig vezető ösvényen indult el, melynél a felvonóval lehetett kényelmesen leutazni szinte a Medve panzióig, ahol a túránk véget ért.
De a napi program még nem fejeződött be ezzel. A vacsora következett, melyet a teljesítésért járó oklevelek és kitűzők kiosztása követett. Ám nem telhet el egy jubileumi túra anélkül sem, hogy meg ne emlékezzünk a tízszeres teljesítőről, a gyöngyöspatai Koczka Istvánról, aki külön elismerésben részesült.
Ezután egy különleges filmvetítésen vehettünk részt. A házigazdánknak köszönhetően „Olimpiai álom Erdélyben” címmel nemrég elkészült és a Borsafüredre álmodott téli olimpiáról szóló ötven perces dokumentumfilmet nézhettük meg, mely számos soha nem látott archív felvétellel mutatta be a kort és az 1940-es évek Borsafüredét. Ezzel zárult be az olimpiai álmok nyomába szegődött közös utunk hegyeken át hosszan kanyargó köre. De nem csak egy kultúrélményekkel színesített közös túra volt ez. Új ismeretségek, barátságok is szövődtek és már tapasztalatból tudjuk, hogy a „túrabarátság” olyan, mint egy rokoni viszony. Egy régi túratárssal újra találkozni és együtt, egymást bátorítva a hegyek felé indulni, a túraélményt közösen megélni hasonló érzés, mint amikor a távolra sodródott közeli hozzátartozók hosszú idő elteltével egy családi összejövetelen ismét találkoznak. A Hazajáró is egy ilyen összetartó család.
Alig várjuk az újabb „CSALÁDI ÖSSZEJÖVETELT”!
Túratáv: 18,1 km Szint + 938 — 1731 m
Külön köszönet a beszámolóért Kocziha Attilának a fényképekért Szekunda Lászlónak.