Jubi­le­u­mi túrá­ra gyü­le­ke­zett a Kár­pát-meden­ce túra­tár­sa­dal­ma Bor­sa­fü­re­den. X. alka­lom­mal került meg­szer­ve­zés­re a Haza­já­ró kupa egyik leg­ré­geb­bi prog­ram­ja a Rad­nai-hava­sok túra­hét­vé­ge.

A tize­dik évfor­du­ló­hoz mél­tó­an nem csak túra­ta­lál­ko­zó­ként került be az emlé­ke­ze­tünk­be e párat­lan ese­mény, hanem magya­rok kár­pát-meden­cei túra­ta­lál­ko­zó­ja­ként is, hiszen itt első alka­lom­mal vet­tek részt túra­tár­sak egy­szer­re a Fel­vi­dék­ről, a Dél­vi­dék­ről, Kár­pát­al­já­ról, Erdély­ből és ter­mé­sze­te­sen az Anya­or­szág­ból. Érkez­tek a fel­vi­dé­ki Nagy­kür­tös­ről, a dél­vi­dé­ki Sza­bad­ká­ról, Erdély­ből Csík­szép­víz, Csík­sze­re­da, Gyer­gyó­re­me­te, Kéz­di­vá­sár­hely, Kolozs­vár, Lupény, Szász­ré­gen, Szat­már­né­me­ti, Szé­kely­ud­var­hely, Szo­vá­ta kép­vi­se­le­té­ben, Kár­pát­al­já­ról Bereg­szász, Nagy­be­reg, Nagy­sző­lős, Nevet­len­fa­lu és Tisza­új­lak túrá­zói, és az anya­or­szá­gi tele­pü­lé­sek, Békés­csa­ba, Buda­pest, Ceg­léd­ber­cel, Ebes, Gyön­gyös­pa­ta, Hód­me­ző­vá­sár­hely, Kis­ma­ros, Mak­lár, Mező­zom­bor, Mis­kolc, Sar­kad, Sze­ged, Szol­nok, Szű­csi, Tel­ki és Veres­egy­ház túra csa­pa­tai.

Már pén­te­ken meg­ér­kez­tek a részt­ve­vők az elő­re lefog­lalt szál­lá­sok­ra, ahol vacso­ra várt min­den­kit. A szál­lás és étke­zés meg­szer­ve­zé­sét a Med­ve pan­zió tulaj­do­no­sai, a Bak-Meny­hárt házas­pár, Ane­ta és fér­je Sán­dor vál­lal­ták, akik az első évad­tól lel­kes, elhi­va­tott, szív­vel teli házi­gaz­dái az ese­mény­nek.
Szom­ba­ton reg­ge­li után a Med­ve pan­zió előtt gyü­le­ke­zett a közel 90 főnyi csa­pat egy közös fotó­ra és a túra előt­ti tájé­koz­ta­tó­ra, melyen a túra veze­tő­je, a Haza­já­ró ispán­ja Koczi­ha Atti­la ismer­tet­te a túra­ter­vet, a vár­ha­tó nehéz­sé­ge­ket és az alap­sza­bá­lyo­kat. Bemu­tat­ta a túra­ve­ze­tő tár­sa­kat, Bol­di­zsár Beá­tát, aki­hez a túra alatt a közép­ré­gi­ó­ban lehe­tett segít­sé­gért for­dul­ni, és a Haza­já­ró kár­pát­al­jai ispán­ját, Bíró And­rást, aki a sor végén „sep­re­ge­tő­ként” vál­lalt segí­tő fel­ada­tot.

Az idő­já­rás nem a kegyes arcát mutat­ta. Már a Sal­va­mont hegyi­men­tő­je is jelez­te, hogy erős, hideg szél és nul­la látó­tá­vol­ság vár fenn ben­nün­ket és keve­set téve­dett. A fel­vo­nó­ból kiszáll­va, biza­kod­va a ked­ve­ző elő­re­jel­zé­sé­ben sora­koz­tunk fel a rajt­hoz majd elin­dult a népes csa­pat a kék kör jel­zést követ­ve a főge­rinc irá­nyá­ba.

Hama­ro­san az 1771 m magas Păl­ti­ni­su mere­dek szik­la­fa­la­i­nak árnyé­ká­ban olda­laz­tunk, a fenyő­er­dő­ben kanyar­gó ösvé­nyen, majd meg­le­pő­en lefe­lé kez­dett eresz­ked­ni az út. 1540 m maga­san, elhagy­va az erdő­zó­nát az egy­re rit­ku­ló köd­ben egy kat­lan tárult elénk a köze­pén meg­bú­jó Puzd­re­le mene­dék­ház­zal. Itt tar­tot­tuk első pihe­nőn­ket, bevár­va a lesza­ka­dó túra­tár­sa­kat. A pihe­nő után kelet felé átvál­tot­tunk a kék három­szög jel­zés­re, mely mere­de­ken indult fel­fe­lé, majd 220 m szint leküz­dé­se után egy újabb pihe­nő­vel egy­be­kö­tött ebéd­szü­ne­tet tart­va cso­dál­hat­tuk meg a fel­hők fog­sá­gá­ból sza­ba­du­ló pano­rá­mát. A fél­órás­ra duz­zadt pihe­nő után ismét mere­dek emel­ke­dő követ­ke­zet, melyen már hóval borí­tott sza­ka­szo­kon is át kel­lett kel­ni. Sze­ren­csé­re jár­ha­tó­nak bizo­nyult a tél­ről hát­ra­ma­radt fehér taka­ró. Egy újabb kat­lan­ba átér­ve szin­te víz­szin­tes­re eny­hült a lej­tők ösvé­nye, melyen hosszan lazít­hat­tunk a gerinc­re veze­tő utol­só emel­ke­dő­ig. 1879 m magas­ság­ban a Lovak tava (Lacul Cail­or) felett a Galac nye­reg­ben (Şaua Galaţu­lui) könnye­dén értük el a piros sáv jel­zé­sű főge­rin­cet.

A gerin­cen nyu­gat­ra for­dul­va egy utol­só emel­ke­dő leküz­dé­se után értünk fel a túra­nap cél­já­hoz a 2048 m magas Galac csúcs­ra (Vâr­ful Galaţu­lui). A csú­cson iga­zi közös­sé­gi élmény­ben volt részünk. A csúcs­fo­tó után a Kár­pát­al­jai Haza­já­ró Egy­let tag­jai elmond­ták Wass Albert: A lát­ha­tat­lan lobo­gó című ver­sé­nek ide­il­lő utol­só hat sorát, melyet azután egy ember­ként a tel­jes csa­pat újra ismé­telt.
A vers után közö­sen éne­kel­tük el a magyar és szé­kely Him­nuszt. Egy újabb meg­le­pe­tés követ­ke­zett. Lász­ló Ist­ván Csa­ba Wass Albert: A búj­do­só imá­ja című ver­sét vala­mi meg­ren­dí­tő átélés­sel mond­ta el.
Végül a túra veze­tő­je egy szo­mo­rú ese­mény­ről szá­molt be. A Haza­já­ró sze­rep­lő­ként is ismert­té vált Suhaj­da Szi­lárd nem sok­kal a túra előtt vesz­tet­te éle­tét a föld leg­ma­ga­sabb csú­csá­nak meg­hó­dí­tá­sa köz­ben. Emlé­ke előtt a túra­csa­pat egy per­ces néma csend­del tisz­tel­gett. Koczi­ha Atti­la a Galac csúcs eléré­sét és az egész túrát Szi­lárd­nak aján­lot­ta.

A csúcs­pi­he­nő után kelet­nek for­dul­va vissza­eresz­ked­tünk a Galac nye­reg­be, ahon­nan az 1922 m magas Ló-havas (Mun­tii Cail­or) felé foly­tat­tuk a gerin­cen hala­dó túrán­kat. Ahogy a Gar­ga­ló felé halad­tunk las­san kisü­tött a nap és pom­pás fények­kel aján­dé­koz­ta meg az elénk terü­lő mély lila kró­kusz­me­ző­ket. Pazar lát­ványt nyúj­tott a virág­ten­ger a hát­tér­ben a havas hegy­ol­da­lak­kal. Kisza­ba­dult a fel­hők fog­sá­gá­ból elő­ző évi túra­cél­pon­tunk is, a gerinc déli végén maga­so­dó 2279 m magas, jel­leg­ze­tes for­má­já­val könnyen fel­is­mer­he­tő Ünő­kő (Vf. Ineu). Végül elér­tük a két éve is meg­járt Gar­ga­ló nyer­get (Şaua Gărgălău). Itt hagy­tuk el a gerin­cet és a Biszt­ri­ca for­rás­ta­va érin­té­sé­vel az Asz­tal-rétig eresz­ked­tünk le.
Itt két alter­na­tí­va kínál­ko­zok, melyek közül min­den­ki sza­ba­don választ­ha­tott.
A csa­pat egyik fele a piros három­szög jel­zés men­tén a Lovak víz­esé­se felé veze­tő ösvé­nyen indult tovább lefe­lé Bor­sa­fü­red­re, a másik csa­pat­rész a kék sáv jel­zé­se men­tén a sípá­lya fel­vo­nó fel­ső állo­má­sá­ig veze­tő ösvé­nyen indult el, mely­nél a fel­vo­nó­val lehe­tett kényel­me­sen leutaz­ni szin­te a Med­ve pan­zi­ó­ig, ahol a túránk véget ért.

De a napi prog­ram még nem feje­ző­dött be ezzel. A vacso­ra követ­ke­zett, melyet a tel­je­sí­té­sért járó okle­ve­lek és kitű­zők kiosz­tá­sa köve­tett. Ám nem tel­het el egy jubi­le­u­mi túra anél­kül sem, hogy meg ne emlé­kez­zünk a tíz­sze­res tel­je­sí­tő­ről, a gyön­gyös­pa­tai Kocz­ka Ist­ván­ról, aki külön elis­me­rés­ben része­sült.

Ezután egy külön­le­ges film­ve­tí­té­sen vehet­tünk részt. A házi­gaz­dánk­nak köszön­he­tő­en „Olim­pi­ai álom Erdély­ben” cím­mel nem­rég elké­szült és a Bor­sa­fü­red­re álmo­dott téli olim­pi­á­ról szó­ló ötven per­ces doku­men­tum­fil­met néz­het­tük meg, mely szá­mos soha nem látott archív fel­vé­tel­lel mutat­ta be a kort és az 1940-es évek Bor­sa­fü­re­dét. Ezzel zárult be az olim­pi­ai álmok nyo­má­ba sze­gő­dött közös utunk hegye­ken át hosszan kanyar­gó köre. De nem csak egy kul­túr­él­mé­nyek­kel szí­ne­sí­tett közös túra volt ez. Új isme­ret­sé­gek, barát­sá­gok is szö­vőd­tek és már tapasz­ta­lat­ból tud­juk, hogy a „túra­ba­rát­ság” olyan, mint egy roko­ni viszony. Egy régi túra­társ­sal újra talál­koz­ni és együtt, egy­mást báto­rít­va a hegyek felé indul­ni, a túra­él­ményt közö­sen meg­él­ni hason­ló érzés, mint ami­kor a távol­ra sod­ró­dott köze­li hoz­zá­tar­to­zók hosszú idő eltel­té­vel egy csa­lá­di össze­jö­ve­te­len ismét talál­koz­nak. A Haza­já­ró is egy ilyen össze­tar­tó csa­lád.

Alig vár­juk az újabb „CSALÁDI ÖSSZEJÖVETELT”!
Túra­táv: 18,1 km Szint + 938 — 1731 m

Külön köszö­net a beszá­mo­ló­ért Koczi­ha Atti­lá­nak a fény­ké­pe­kért Sze­kun­da Lász­ló­nak.