2025.november 15.-én őszre jellemző ködös reggelre ébredtünk. Kedvünket ez nem szegte, hiszen több mint négyszázan gyűltünk össze a festőien szép Duna-kanyari táj gyülekezőhelyére.

Szép időben már messziről kirajzolódnak Visegrád egykori fellegvárának megmaradt falai. Mátyás király Duna partján épült káprázatos nyári palotájának is már csak a romjai találhatók. Na, de térjünk vissza a Visegrádi Sportcentrum épületébe, ahol a rajt, s egyben a cél is van.

A nevezés és némi melegítős üdítő felhörpintése után lelkesen nekiindult a társaság, ki-ki a maga választotta hosszúságú útjára. Három táv közül lehetett választani: 12km, 25km és 45km. Bogarásszunk egyet a statisztikai adatokban: 12 kilométeren 139 indulóból 124 teljesítő volt, s 14 időn túl teljesítette, 26 kilométeren 186 indulóból 135 teljesítő volt, időn túl 49 teljesítette, s 2 személy feladta, 45 kilométeren 77 indulóból 68 teljesítette.

A sportcentrum udvarából kilépve elindultunk az első közös ellenőrzőpontunkig a temetőig, ahol megtalálhatjuk Áprily Lajos sírját, hogy fejet hajtva emlékezzünk rá. Visszatérve hamarosan a Várhegy gerincén találhatjuk magunkat. A Kálvárián keresztül kaptattunk, hát jó kis reggeli bemelegítés ez nékünk. Mivel én a középtávot választottam, így annak útvonalát mesélem el néktek, de ugyanezek az élmények, érzések lengték körül a másik két táv résztvevőit is. A Sziklakápolna érintésével mentünk fel egészen a Fellegvár parkolójáig. Innen egy keskeny lépcsőn lefele ballagva tértünk rá a kék sávra, s a Nagy-Villám alatti, egy következő parkolóig meg sem álltunk. Keresztülvágtunk a Fekete-hegy rétjén. Csak lépkedtünk, lépkedtünk a köd körbeöleli a nem oly távol lévő bokrokat, fákat lezárva a látóhatárt szemeink elől. Ezért is lehet szeretni az őszt, mert az ősz kicsit misztikus. Ezer arca van. Lehet piros, vagy sárga, vagy réz színű, a szivárvány minden színe megtalálható az őszben. Közben beértünk az erdőbe a Sós-hegy oldalában. Orrunkat megcsapta a szelíd ősz édesfanyar illata, mely megült az avaron. Menet közben néztük az álomra készülő erdőt, a párás mezőket, a magasan szálló ökörnyálat. Az erdei ösvényeket átszőtték a hallgatag pókok, a galagonya s vadrózsa bogyója pirosan fürdött a sűrű felhők közül beszűrődő fénysugárban. Az erdő bizony már levetette aranyos, bíborszínű ruháját, zörgő, most éppen csömcsögő avar lett belőle.

A Sós-rét után a Visegrádi-kapunál felfelé kaptattunk a Borjú-fő alá. Nem messze kőbe vésett Wass Albert idézetet olvashattunk, mit ajánlatos belevésnünk zsigereinkbe. Néznénk a gyönyörű kilátást is a Duna kanyarjára, de a ködfüggöny csak nem akar felgördülni nékünk. Leereszkedünk a Vízverés-nyergi rétre, hol egy emlékkőbe vésett Áprily idézettel emlékezhettünk Madaras László erdőmérnökre.

Tovább haladva az Úrasztal-oldalában érkeztünk a következő ellenőrzőpontunkig, pecsétet begyűjtve a Pap-réti erdészház érintésével leereszkedtünk Pilisszentlászlóra, hol szintén ellenőrzőponthoz, s terülj asztalkához érkeztünk. A pecsét mellé hagymakarikás zsíros kenyeret és forró teát kaptunk, ami abban a nyirkos, ködszitálós időben igazán jóleső volt. Kis pihenő s jó kis beszélgetések után indultunk is tovább. A Bánya-hegy nyerge után kezdődik a Spartacus ösvény, melynek veszélyeire egy fatábla hívja fel a túrázók figyelmét, s int óvatosságra, de elsősorban nedves, csapadékosabb időben, mint amilyen most is volt, havazás esetén veszélyes, tehát odafigyelés azért szükségeltetik. A Visegrádi-hegység egyik legszebb útvonala ez. Kényelmesen tekergőzik a meredek oldalban, néhol hatalmas sziklák közt, eleinte bükkösben, később ritkás ligetes rész tárul szemeink elé. A jellegzetes sziklatornyot elhagyva a Duna szalagját is csodálhatnánk a Börzsöny és a Visegrádi-hegység közt, de a szalag a ködbe vész.

A még így is gyönyörű bükkerdőben elhagyatottan álló Jenő-kunyhóhoz értünk, ahol egy jókedvű fiúcsapat fogadott bennünket. Pecsétet s meleget is kaptunk a tűz mellett. Továbbmenve ráköszöntünk az Apát-kúti-völgyre s felmentünk a Mátyás-hegy oldalába, kiértünk egy rétre, ezt átszelve értünk Új-hegyre, ahol ismét pecséttel vártak ránk, mit igencsak jókedvvel osztogattak. Innen aztán a Sváb- hegyet látogattuk meg, s ereszkedtünk le Csuka völgybe. Itt már a szellő belekap a ködbe, emelgeti szépen fel-le, s előbukkan előttünk a vén Duna, hátán egy hosszú hajót ringatván. Ekkor előbukkannak Visegrád takaros házai is, s mi pedig újra a Sportcentrum udvarán találjuk magunkat elérve a célt. Nagy gratuláció, oklevél s kitűző mellé egy tányér finom gulyáslevessel vendégeltek meg bennünket. Jó volt kicsit melegedni, beszélgetni. A kitisztult időben nem lehetett kihagyni egy sétát, s pár fotólövést a Duna partján.

Köd előttünk, köd utánunk, így ért véget túrázásunk.

Áprily Lajos számos verse született Visegrádon, melyek sokszor erdei sétái közben születtek meg a költőben. Íme, ezzel a kis részlettel zárom soraimat.

„ Bronzos a bükkerdő, köd-kígyó kúszik az aljban,
gyenge novemberi fény játszik a rom falakon.
Hallgat a sűrű – de hirtelenül hang csattan az ormon:
nyomra talált odafönn s őzeket űz a kopó.
Cseng a szilaj csaholás, nyiffantva csapódik a völgybe,
Megkettőzve zaját, csendül a katlanos öl.
S – álom-e? Megzendül az egész hegy az őszi Dunáig.”

Hálás köszönet: Hazajáró Honismereti és Turista Egylet, Dextramédia Kft., Szent György Lovagrend, Erdei Művelődés Háza, Hazajáró műsor, visegrádi önkéntes tűzoltók, Pilisszentlászló önkormányzata, Oláh család és minden önkéntes ellenőrzőpont tagjai, Visegrádi Sportcentrum, Bártfai István és segítőinek a rajt s cél helyszínéért és nem utolsó sorban a finom gulyásért, a visegrádi diákoknak és persze a résztvevőknek, kik nélkül nem jöhetett volna össze ez a remekbe szabott misztikummal körbelengett szombati nap.

Sok szeretettel írta: Szüllő Judit