1785-ben 210 nagykunsági református magyar család telepedett le Bácsfeketehegyen. Iskolát szerveztek és felépítették Délvidék egyik legnagyobb református templomát. A szabadságharc idején a szerbek elől menekülniük kellett, ezt hívják ma is Mária napi szaladásnak. A világháborúk is megviselték a feketehegyi magyarságot. A közösséget a délvidéki reformátusok első püspöke, Ágoston Sándor vezette át a Trianont követő vészkorszakon.

Pedig a szelíd táj csak arra várt mindig, hogy a békésebb időkben kiaknázzák értékeit. A löszös termőföld gyümölcs-termesztésre is kiváló. Szőlőt is termelnek itt, de Bácsfeketehegy legfőbb jellegzetessége a korán érő meggy, amelyből a helyi Horkai család kiváló minőségű pálinkát, helyi népnyelven mondva, targyit készít.

Szenttamás határában felújított kereszt hirdeti az öröklétet. Ezeket a kereszteket főleg a 18. században állították a hívek utak mentén és más nevezetes helyeken. A helyi Emberi Jogi Központ sorra újítja fel őket, mert, ahogy hirdetik: történelmi, nemzeti múltunkat reprezentálják, amelyek tanúskodnak felmenőink hazaszeretetéről és keresztény hitéről. A központ székhelye a régi Andróczky kúria.

A XIX. században még a vármegye egyik leggazdagabb mezővárosának virágzó szellemi élete már a múlté. Az evangélikus és református templomok között éktelenkedő jugoszláv partizánemlékmű mindjárt választ ad a miértre. „Az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek, a testvéreket szeressétek.” Amikor a németek e sorokat a templom építésekor, 1820-ban a falára vésték, még nem tudhatták, hogy a vörös hordák gyűlölete elsöpör mindent, ami szent, és vele a legdrágábbat, utódjaik életét is. Az evangélikus templom hívek híján azóta is pusztul, a reformátusoké belül már megújult, de úgy tűnik, lassan vásik el az a vörös csillag és az eszme is, amit hordozott.