Az Alföld és a hegy­vi­dék talál­ko­zá­sá­nál, a Mun­kács mel­let­ti Ken­de­res­ke köz­ség domb­ol­da­lán meg­áll­va min­den magyar ember­nek isme­rős lehet a kör­pa­no­rá­ma, ugyan­is Feszty Árpád itt raj­zol­ta meg a magya­rok bejö­ve­te­lé­ről szó­ló kép váz­la­tát.

Ano­ny­mus sze­rint Árpád népe, midőn átkel­tek a Havas-erdőn, az első helyet, aho­va értek, Mun­kács­nak nevez­ték el, mivel igen nagy fárad­ság­gal jutot­tak el ide. Ezután hosszú évszá­za­do­kon át fon­tos köz­le­ke­dé­si cso­mó­pont volt a Lator­ca part­ján.

A magyar sza­bad­ság esz­mé­jé­nek váro­sá­ban járunk. A Rákó­czi Ferenc nevét vise­lő közép­is­ko­la udva­rán talál­juk Matl Péter, a Verec­kei emlék­mű meg­al­ko­tó­já­nak egyik ked­ves alko­tá­sát, a Nagy­sá­gos Feje­de­lem mell­szob­rát.

A köz­pont­ban maga­so­dó római kato­li­kus temp­lo­mot 1904-ben épí­tet­ték a közép­ko­ri Szent Már­ton szé­kes­egy­ház helyé­re.

Az utób­bi évti­ze­dek­ben meg­újult város­köz­pont­ban, a nyüzs­gő sétá­ló­ut­cá­ból nyí­lik a múlt­idé­ző Fej­ér-ház, amit Rákó­czi-ház­nak is nevez­nek. Itt ma a Mun­ká­csy Kép­ző­mű­vé­sze­ti Isko­la műkö­dik. Az aulá­ban ves­sünk egy pil­lan­tást a köz­pont­ba ter­ve­zett Mun­ká­csy szo­bor makett­jé­re, ami csak terv maradt, az ország­vesz­tés miatt soha nem való­sul­ha­tott meg.

Sze­gény Mun­ká­csy Mihály, a szak­rá­lis művész, hogy sze­ret­te váro­sát! Aztán szem­be­sül­nie kel­lett, de már csak oda­fent­ről, hogy mit épí­tet­tek a moder­niz­mus jegyé­ben szü­lő­há­za helyé­re. Azért maradt még egy-két pati­nás épü­let, amik a ráérős, alko­tó évszá­za­dok­ra emlé­kez­tet­nek. Köz­tük az 1904-ben épült régi város­há­za is.

Ami Mun­kács nevét iga­zán naggyá tet­te, az a hatal­mas Árpád-kori ere­de­tű vár a szik­la­bérc tete­jén. Rákó­czi, Lóránt­ffy, Bátho­ry – micso­da nevek vezet­ték fel a legen­dás Zrí­nyi Ilo­nát, aki meg­öz­ve­gyü­lé­se után Mun­ká­cson ment nőül Thö­kö­ly Imré­hez. Ami­kor Thö­kö­ly csil­la­ga leál­do­zott, s már csak ide, Mun­kács várá­ba szo­rult a sza­bad­ság, 1685-ben maga Zrí­nyi Ilo­na állt a kuruc sere­ge élé­re. A kis Rákó­czi Mun­kács fala­in lát­hat­ta, hogy küz­de­nek a honért a kuruc vité­zek és bátor édes­any­ja. A vár elesett, Rákó­czi Bécs­be került, de 15 év sem telt el és már Rákó­czi Ferenc zász­lai lobog­tak a vár fokán. A sza­bad­ság­hő­sök­re emlé­ke­zik Matl Péter alko­tá­sa. Szem­be talál­ko­zunk Zrí­nyi Ilo­ná­val, aki maga elé néz, mint aki magát a tör­té­nel­met lát­ja maga előtt. Rákó­czi Ferenc pedig kinéz az Alföld fele, mert onnan vár­ja a segít­sé­get. Meg­je­le­nik az apjá­nak a kard­ja, a har­ma­dik sze­mély, I. Rákó­czi Ferenc, tehát egy hár­mas kom­po­zí­ci­ót látunk.

A sza­bad­ság sas­fész­ke 1711-ben Habs­burg kéz­re került, s mily jel­ké­pes: bör­tön lett belő­le. Köz­ben egy rövid idő­re, 1805-ben újra fon­tos­sá vált, ami­kor Napó­le­on elől mene­kít­ve 3 hóna­pig itt őriz­ték a Magyar Szent Koro­nát. 1847-ben itt járt Pető­fi Sán­dor is, aki talán maga sem gon­dol­ta, hogy alig egy esz­ten­dő múl­va a bör­tön­ből a fog­lyo­kat kisza­ba­dít­ják, s a várat hon­véd­őr­ség veszi bir­to­ká­ba. Talán ennek is köszön­he­tő, hogy a ’48-as sza­bad­ság­harc buká­sa után a csá­szá­ri­ak a várat vég­leg meg­fosz­tot­ták hadi erő­dít­mé­nyi rang­já­tól.

1896-ban nagy ünne­pély volt itt a mil­len­ni­um emlé­ké­re. A Haj­dú-bás­tyán hatal­mas emlék­osz­lo­pot állí­tot­tak, tete­jén bronztu­rul­ma­dár­ral. A cseh­szlo­vák meg­szál­lók 1924-ben ledön­töt­ték, majd 1945-ben a szov­je­tek a turult beol­vasz­tot­ták és szov­jet hősi emlék­mű­vet öntöt­tek belő­le. 2008-ig kel­lett vár­ni, hogy vissza­száll­jon helyé­re a mun­ká­csi turul­ma­dár.

Mun­kács szé­lén, Őrhegy­al­ján 1849. ápri­lis 22-én a sza­bad­ság­harc egyik leg­je­len­tő­sebb kár­pát­al­jai ütkö­ze­te zaj­lott a Lator­ca-híd bir­tok­lá­sá­ért. A magyar har­co­sok nagy dia­dalt arat­tak a hatal­mas túl­erő­ben lévő csá­szá­ri csa­pa­tok felett. Az 1901-ben állí­tott emlék­mű­vü­ket a szov­jet idő­szak­ban ledön­töt­ték, de ma már meg­újul­va emlé­kez­tet a pod­he­rin­gi hősök­re.

A Lator­ca folyó men­tén fek­szik Szent­mik­lós. A Peré­nyi­ek 13. szá­za­di ódon vár­kas­té­lya a vala­ha volt szebb idők emlé­két idé­zi. A kas­tély­nak több tulaj­do­no­sa is volt az évszá­za­dok során, úgy­mint a Frange­pá­nok, a Telegdyek, a Lónyayak, az Ester­há­zy­ak, majd a Rákó­czi­ak. Utol­só tulaj­do­no­sa a Schön­born csa­lád volt, aki­ket az orosz meg­szál­lók üldöz­tek el innen. Majd sor­sá­ra hagy­ták, de hála Bar­tos József művész­nek és alko­tó­tár­sa­i­nak, kapott még egy esélyt az újjá­szü­le­tés­re.

A Schön­born-csa­lád­nak úgy tűnik olyan jól jöve­del­me­zett a szent­mik­ló­si vár­kas­tély, hogy 1890-ben egy vadász­kas­télyt is épí­tet­tek a köze­li Tar hegy­ol­dal­ban. Az évszá­za­dos fák között meg­bú­jó cso­dá­la­tos Bereg­vár vadász­kas­té­lyát az aszt­ro­nó­mia jegyé­ben ter­vez­ték: 365 abla­ka, 52 helyi­sé­ge, 12 bejá­ra­ta és 4 tor­nya van. Utol­só bir­to­ko­sa, Schön­born Károly még itt szü­le­tett, és 1942-ig itt is élt, míg a hábo­rús évek­ben a néme­tek kór­ház­zá, a szov­je­tek sza­na­tó­ri­um­má ala­kí­tot­ták.

A kas­télyt hatal­mas angol­park öve­zi, ben­ne a mes­ter­sé­ges tavacs­ká­val, mely­nek kon­túr­ja az Oszt­rák-Magyar Monar­chia terü­le­tét raj­zol­ja ki.

Apró falu Kékes­fü­red. Szi­nyák, vagy­is Kékes a nevét onnan kap­ta, hogy gyógy­ha­tá­sú for­rá­sa­i­nak vize kékes árnya­la­tú.

A vul­ká­ni ere­de­tű Oba­vai-kőről pom­pás kilá­tás nyí­lik a Róna- és a Borzsa-havas­ra.

Az Úr 1572. esz­ten­de­jé­ben egy meg­tört, meg­gyö­tört fér­fi­em­ber érke­zett az Erdé­lyi Feje­de­lem­ség észak­ke­le­ti csücs­ké­be, Sze­red­nye várá­ba. A koráb­ban világ­ra­szó­ló dia­dalt ara­tó kapi­tány, három évnyi bör­tön­ből sza­ba­dul­va itt húzó­dott meg a poli­ti­ka viha­rai elől. Eger leg­fé­nye­sebb csil­la­gát, Dobó Ist­vánt itt érte utol a halál is.

A szebb napo­kat is meg­élt erő­döt egyéb­ként a temp­lo­mos lovag­rend épít­tet­te, a 13. szá­zad kör­nyé­kén. Később a pálo­so­ké, a Dru­get­he­ké, a Páló­czi­a­ké, majd a Dobó csa­lá­dé lett. A 17. szá­zad­ban a Rákó­czi­ak kezén a kuruc­moz­ga­lom fon­tos táma­szá­vá vált. Aztán 1711 után már nem akadt lakó­ja, aki fel­újít­sa. Azóta dacol némán az évszá­za­dok múlá­sá­val.

Sze­red­nye és a kör­nye­ző domb­vi­dék Kár­pát­al­ja egyik leg­ré­gibb sző­lő-és bor­ter­me­lő vidé­ke. Itt van az a bor­pin­ce is, melyet a hagyo­mány sze­rint Dobó Ist­ván készít­te­tett török fog­lyok­kal. A pin­ce­la­bi­rin­tus falán a 16. szá­zad­ból szár­ma­zó kőbe vésett latin fel­irat is meg­erő­sí­ti, hogy a pin­ce a sze­red­nyei vár bir­to­ko­sai, Dobó Ist­ván és Dobó Domi­ni­ka ide­jé­ben ása­tott. A száj­ha­gyo­mány úgy tart­ja, hogy a pin­cét föld alat­ti folyo­só köti össze az ung­vá­ri, vala­mint a mun­ká­csi vár­ral. Az állan­dó leve­gő­hő­mér­sék­let és a vul­ka­ni­kus szik­la­fal póru­sa­in beszi­vár­gó tisz­ta leve­gő­ből ere­dő egye­di mik­ro­klí­ma kivá­ló­an alkal­mas­sá teszi bor­tá­ro­lás­ra.

Az Ung folyó felet­ti szik­lán ma is büsz­kén mere­de­ző közép­ko­ri erőd iga­zi strá­zsa­ként tor­nyo­sul a völgy fölé. A romok mögöt­ti pla­tón Wag­ner Károly kincs­tá­ri főer­dő­ta­ná­csos gon­do­zott par­kot léte­sí­tett, melyet a hábo­rú után ala­po­san meg­ron­gál­tak. A nevic­kei vár falai már a tatár­já­rás előtt erős védel­me­zői vol­tak hazánk kele­ti vége­i­nek. A 13. szá­zad­ban Aba Ama­dé meg is erő­sí­tet­te, majd a Dru­get­hek keze nyo­mán nyer­te el vég­le­ges alak­ját. A vár sűrűn cse­rél­te gaz­dá­it, ám még­sem ost­rom, hanem az aggo­da­lom lett a vég­ze­te: ami­kor I. Rákó­czi György elfog­lal­ta, fél­ve attól, hogy a csá­szá­ri­ak később fel­hasz­nál­ják elle­ne, lerom­bol­tat­ta.

Soká­ig elha­gya­tot­tan áll­tak a romok, s csak a 19. szá­zad végén kezd­ték meg hely­re­ál­lí­tá­sát.