Amikor Kassán igazán a föld alatt volt jó
Sokat görnyedünk a térkép felett, hogy rátaláljunk arra a pontra, ahonnan a legszebb kilátás nyílhat Kassára. Meg is akad szemünk a várostól északra fekvő Hradisko (Várhegy) nevű, 466 méter magas csúcson, mely a térkép szerint kilátóval is büszkélkedhet. Szeretjük előbb odafentről szemügyre venni a várost, amelyet majd épületenként is kivesézünk, így a kassai állatkert felé vezető útról felkanyarodva, gyorsan fenn is vagyunk a kilátónál.
Nos, a panorámával nincs szerencsénk, bár nagyjából erre a látványra számítottunk. Alattunk a Hernád kanyarog, balról a Szalánci-hegyek, jobbról a Kojsói-havasok terelgetik a folyót a Sajó felé, ám a szocialista iparosításnak hála, nem a természeti látnivalókról szól ez a kilátó, hanem a Kassát körbeölelő panelrengetegről, amelyből csak itt-ott lóg ki egy-egy magyar templom tornya. Szomorkodunk egy sort, jöhettünk volna 50 évvel előbb is, mikor ez a város még magyar többséggel büszkélkedhetett, és még nem voltak itt a bolsevizmus jelképei. Ám sajnos itt is levonható az a következtetés, hogy nem 1920-ban veszett el a Dél-Felvidék, és még csak nem is 1947-ben. Sokkal inkább az 50-es évektől kezdődő szisztematikus telepítéseknek köszönhetően, amelyet nyugodtan nevezhetnének a történelemkönyvek szlovák honfoglalásnak is. A bécsi döntés jó tanulópénz volt, nyilván nem akartak még egyszer ugyanabba a hibába esni. Így hát irány dél, irány Kassa, Rozsnyó, Losonc, Rimaszombat, Losonc, Érsekújvár, Léva, és a többi magyar város, amelyet a szocializmus jól megszórt iparral, panellal, tót atyafiakkal. Ezekben a városokban a kommunizmus összeomlása után még mindig jelentős volt a magyarok száma, ám az elmúlt 20 évben egy alattomos járvány még tovább tizedelte a sorokat: az asszimiláció, melyben a gyengék elhullottak, az erősebbek még kitartanak. Nos, ez mind eszünkbe jut a Várhegyen lévő kilátóban, amelyről azt illik tudni, hogy itt sohasem volt vár. A hegyen található romokat most éppen ószláv erődítménynek próbálják beállítani – hiába, no, a történelmet a győztesek írják.
Lassan belátjuk, hogy tévedtünk, ez nem a mi kilátónk. A mi szívünknek sokkal inkább megfelel a kassai Szent Erzsébet székesegyház tornya, ahonnan egészen mást látni: szinte az egész magyar történelmet. Keletre mindjárt ott van a Szalánci-hegyekben Rozgony, ahol 1312-ben Károly Róbert legyőzte Aba Amádé fiainak seregét. De ne tekintsünk ilyen messze, elég, ha letekintünk a Fő utcára, amely még Hlavna ulica előtti korszakában láthatta Horthy Miklós dicsőséges bevonulását (1938) és a II. Rákóczi Ferenc földi maradványainak hazatérése előtt fejet hajtó tömeget (1906). De látta Tompa Mihályt is, akit a hajdani Fekete Sas vendégfogadóból átalakított börtönben tartottak fogva. Látta Bethlen Gábort és Brandenburgi Katalint, akik a Lőcsei-házban tartották menyegzőjüket. Látta Báthory Zsófiát, aki a premontrei rendházat építtette. Látta a Napóleon elől visszavonuló I. Sándor orosz cárt, aki a Csáky-Dessewffy-palotában szállt meg. Látta Wesselényi Ferenc nádort és Thököly Imrét, akik a Főkapitányok Házában laktak. Látta Görgeyt, Paszkievicset, Dembinskit, kik egymásnak adták a kilincset a Csáky-házban. Látta Bocskai Istvánt, kinek hűséges kancellárját, Kátay Mihályt a fejedelem megmérgezésének gyanújával vittek el a Kátay-házból a hajdúk. Látta Jókait, ki a város országgyűlési képviselője volt. Látta Eszterházyt, és persze láthatta százszor-ezerszer Rákóczit vagy éppen Márait templomba menet, iskolába menet. Hallhatta a bombák hangját 1941 nyarán, a benesi dekrétumokat kihirdetők hangját 1945 tavaszán, de talán a legfájdalmasabb a házgyárak remekbeszabott termékeit szállító teherautók hangja volt.
De hagyjuk is kilátást, inkább ereszkedjünk le a Dóm altemplomába, ahol a Vezérlő Fejedelem alussza örök álmát – itt legalább sugárzik az erő, még így is a szarkofágon át.
A film persze nem csak Kassáról szólt, hanem a város feletti Kojsói-havasokról is, ahova egy remek magyar emberrel, Dobos Zoltánnal túráztunk fel. Zoli később aztán több filmben is feltűnt, sőt olyan kilátókból is lenéztünk vele, ahonnan derűsebb volt a látvány, mint a kassai Hradiskóról.
A forgatás időpontja: 2012. február 23-24.
Hazajárók: Kenyeres Oszkár, Pintér János
Szereplők: Balassa Zoltán, Dobos Zoltán, kassai polgárok
Operatőr: Schödl Dávid
Hangmérnök: Tóth József
Szerkesztő: Kenyeres Oszkár
Technikus: Kiss Attila
Vágó: Czakó Adorján
Narrátor: Tokaji Csaba
Főcímzene: Bükki Bence
Köszönet: Márai Kávéház, Magyarországi Kárpát Egyesület
Írta és rendezte: Moys Zoltán
