Havasaink általában olyan településről kapják a nevüket, amelyhez földrajzi és történelmi szempontból is erősen kötődnek. Így van ez a Gyalui-havasokkal is, melynek névadó községe, az Árpád-kori Gyalu a Várad-Kolozsvár főútvonalon fekszik, ott, ahol a Hideg- és a Meleg-Szamos egyesül.

Elárvult, megroskadt várkastélya más világhoz szokott. Az erdélyi püspökség 14. századi várának a török hódoltság idején fontos szerep jutott. Egy ideig Gyalun tartotta udvarát a Budáról elűzött özvegy Izabella királyné. Várad püspöke, Fráter György 1541-ben itt kötött titkos egyezményt Habsburg Ferdinánd királlyal. Sokáig az erdélyi fejedelmek és a Habsburg uralkodók csatározásainak színhelye volt, majd a kuruc kor után a második világégésig a Bánffy család birtokolta. 20. századi sorsát Gyalu sem kerülhette el: újkori pusztulásának talán gátat szabhatna, ha a Bánffy család leszármazottjának sikerülne visszaigényelnie ősi jussát.

Gyaluban járva gondoljunk a méltatlanul elfeledett költőnkre, Sértő Kálmánra is, aki 1941-ben az itteni szanatóriumban tért meg a Teremtőhöz.

A Fenes-patak völgyében barangolva a magyar múlt emlékei köszönnek ránk. Az Isztolna határában található híd lett egykor az új határ, amikor 1940-ben Észak.Erdély visszatért. A hídfőnél a Kós Károly tervezte faragott kapu emlékeztet a régi Kalotaszegre.

Magyarfenes régi vára már nincs meg, Gyalu vette át szerepét, de 13. századi Szent László temploma őrzi még az erdélyi püspökség emlékét. Sokszor cserélt gazdát a reformátusok és a katolikusok között, míg 1749-ben végleg a katolikusoké lett. A szentély 14. századi freskóit a Kolozsvári testvérek apja, Miklós festette.

Fenes alatt van egyből Tordaszentlászló. A monda szerint Szent László a kunok feletti győzelem után a kunok kezeiből kiszabadult magyar foglyokat megtelepítvén, ott fényes templomot építtetett, s az így keletkezett falu még ma is Szent László nevét viseli.

Ilyen múlttal és örökséggel nem is tehetett mást Szentlászló népe, mint minden vészen át megmaradt magyarnak itt, a Móc-vidék szorító ölelésében. A hősök emlékműve szimbolizálja Tordaszentlászló múltját és jelenét.

A központhoz közeli parkban kissé megkopott már a régi kastély, amelyben hosszú ideje tüdőszanatórium működik. Utolsó tulajdonosa gróf Széchenyi Miklós volt, aki nyári rezidenciaként használta még a Monarchia idejében.

Szentlászló kalotaszegi jellegét leginkább a falumúzeum őrzi.

Léta vára a 12-13. században épült. Főúri vár volt, ami a 16. században egy Habsburg-Báthory összetűzésben részben megsemmisült, majd egy Ghiczy János nevű főúr építette újjá. A romtól csodálatos kilátás nyílik a Gyalui-havasokra.

Az Aranyos mellékvölgye csodálatos szurdokvilággal rendelkezik. Az első szoros az Aranyosronk felett nyíló gigászi Ronki-szoros. A nagyszerű látvány az Aklos pataknak köszönhető, amely évmilliók munkájával fűrészelt magának szűk medret az 500 métert is elérő mészkőfalak között.

A Ronki-szoros pereme már egész magashegyi jellegű. Pedig ezek az ormok nem érik el az ezer métert. A merész kúpok és a szurdok mélységének kontrasztja mégis monumentálissá teszi a látványt.

A Bujor és a Sashegy között, a Podsági-szoroson keresztül érjük el Bélavárat. Innen csodás kilátás nyílik a környező hegyekre.

A kisbányahavasi üdülőtelep hétvégi házakkal és szállodával várja a turistákat. Főleg a téli sportok kedvelői járnak ide a vonzó síterepek miatt.

Az Öreghavas csúcsplatója oldalában érjük el a Zengő-köveket. Az „Éneklő köveknek” is hívott kristályos kőzetű sziklakibukkanás neve onnan ered, hogy erős szélben gyakran misztikus, sípoló hangot hallat. 

A Hideg-Szamos és a Reketó közötti hegyhátra emelkedve egy egészen különleges világba csöppenünk. A kiterjedt havasi fennsíkon szétszórt házak a mócok szórványtelepüléseit alkotják.

Szamosfő, régi nevén Magura lakói is gyakran több száz méterre élnek egymástól, a Gyalui-havasok végtelennek tűnő hegytömegeivel körülvéve.

Havasnagyfalu fölött, a Funtinel tisztása amilyen szép, annyi keserűség fűződik hozzá. A márciusi ifjak egyik vezéralakjára, a szabadságharc egyik szabadcsapatának vezére, a 23 éves Vasvári Pál és 400 önkéntese véréből fakadnak a funtineli virágok. 1849. július 6-án az Avram Iancu vezette mócvidéki román csapatok irtózatos kegyetlenséggel öldökölték le a tőrbe csalt magyar honvédeket. Vasvári holtteste soha nem került elő.