Dunamenti-síkság – A két partot egybeölelő kar
Hazajáró műsorok

Dunamenti-síkság – A két partot egybeölelő kar

166. rész

“A Duna folyamot kedvező iránya, nagy hosszasága, természeti kincsekben gazdag partvidéke, vizének bősége és hatalmas medre különösen alkalmassá tették arra, hogy a népek életében és a világforgalomban már a legrégibb időtől kezdve nevezetes szerepet vigyen.”

 Gonda Béla: A magyar Duna (1896)

Ittunk már sok kárpáti forrás vizéből, kalandoztunk apró csermelyek és zúgó patakok mentén, kísértünk több kisebb-nagyobb folyót, de a legtöbb vízfolyásunkat befogadó anyafolyamot, a méltóságos Dunát még alig ismertük meg. A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig tartó útja során Dévénynél lép be történelmi hazánkba, s Orsován túl köszön el a Kárpátoktól. A római korban Pannónia határfolyója volt, de miután birtokba vettük a medencéjét, soha nem elválasztotta, inkább összekötötte a két oldalát. Volt idő, amikor Európa védőbástyájaként, a török hadakkal viaskodtunk partjain. Békésebb korokban meg nyugat és kelet gazdasági és szellemi életének, az itt élő népek érintkezésének lett fő vízi útja. Aztán északi szakaszát határfolyóvá tették, elszakítva magyart a magyartól. De hiába az önkény, mindkét oldalon tartja még magát a gondolat: A Duna nem lehet határ, csak a két partot egybeölelő kar.

Látnivalók

Látnivalók / Felvidék / Vág-Garam köze

Ősidők óta a Kárpát-medence egyik legfontosabb dunai átkelő helye, a régi királyi székváros, hazánk szakrális központja: Esztergom.

Párkány története mindig is szorosan összekapcsolódott Esztergoméval. 1543-ban a török minkét oldalt megszállta. A hódoltság határtelepülésének birtoklásáért ádáz küzdelmek folytak, mígnem 1683-ban „jöttünk, láttunk és Isten győzött!” A keresztény seregek Párkánynál fényes győzelmet arattak a török felett.

Bővebben...

Az Árpád-kori Karvánál a töltésen vésett kopjafa idézi a falu és környéke történelmi sorsfordulóit. A török időkben teljesen elpusztult település csak a 18. században települt újra. Akkor meg jött a Rákóczi szabadságharc és a császári csapatok gyújtották fel. De a második világháború és az azt követő kitelepítések is próbára tették Karva magyar népét.

A Duna-parti kilátóból magasabbról is végigpásztázhatjuk a falu folyó-menti tájékát.

Bővebben...

Süttő kis középkori település a Gerecse-hegység lábánál. Több mint 500 évig, 1945-ig az esztergomi érsek birtoka volt. Központjában ott van a lényeg, ami a szellemnek és a léleknek kell: a templom, az iskola, és ott őrködik az elmúlt évezred felett Szent István királyunk is.

Az itt élők anyagi megélhetését a Duna és a Gerecse természeti kincsei biztosították. A hegység kiváló minőségű mészkövét már a rómaiak is ismerték. A híres „süttői és tardosi fehér- és vörösmárványnak” is becézett kemény mészkő évszázadok óta közkedvelt építő és díszköve hazánk kiemelkedő építészeti alkotásainak. Ezek a kövek ékesítik többek között az Országházat, a budai Királyi várat, a Halászbástyát és a Millenniumi emlékművet is.

De a szellemi és az anyagi értékek mellett ne feledkezzünk el az élet esszenciáját nyújtó nedűről sem. A süttői domboldalak szőlőinek köszönhetjük a környék minőségi borait. Az ősi szőlőművelő kultúra újraélesztésével fiatalok is foglalkoznak, s a borászat egyben összekötő kapcsot is jelent a túlparti felvidéki falvakkal.

Bővebben...

Pannónia Duna-menti határvédelmi rendszerének volt az egyik fontos pontja – a hatalmas Brigécióval szemben – a mai Izsa határában felépített Kelemancia erődített katonai tábora, amely az északról támadó germánok ellen nyújtott védelmet. A hagyomány szerint e várban őrizte kedveseit Valentin római katona, ezért is nevezik a helyet Leányvárnak.

Az izsaiak ma is őrzik a rómaiak emlékét, erről tanúskodnak a Kelemancia Légió hagyományőrző csoportjának fiataljai is.

 

Izsának nemcsak gazdag múltja, de virágzó jelene és ebből fakadóan reményteli jövője is van. A falu egyedi, igen tetszetős népviselettel rendelkezik.

Bővebben...

A Duna-völgy egyik legrégibb települése, Dunamocs. Ezeregyszáz éve fennáll a hazával együtt. A Duna két partjának települései azóta szétválaszthatatlanok. Ezt az összetartozást hivatott jelképezni a központban az emlékkapu is.

A 14. századtól Dunamocs az esztergomi érsekség birtoka volt, a falu népe a 16. században mégis protestáns hitre tért. Ezt hirdeti a méretes református templom is. Mocsot is sok csapás érte a török időkben, majd kuruc harcok során. A második világháborúban is többször legyalulta a front, majd a kényszermunkára deportálások és kitelepítések idején magyarok tömegeinek kellett elhagynia szülőföldjét. A bajokat betetőzte az 1965-ös dunai árvíz, amelyben 100 ház pusztult el. De Dunamocs népe mindig képes volt talpra állni.

Az elmúlt évszázadok minden árját túlélő tárgyi és szellemi emlékeit hivatott megőrizni és tovább adni a falumúzeum. A helytörténeti gyűjtemény gazdag néprajzi anyaggal rendelkezik. Szomorú, hogy már a magyar oktatásra is csak az iskolamúzeum emlékeztet, 1945-ben ugyanis a mocsi magyar iskolát megszüntették.

Ezek a kemény idők jutottak a falu nagy szülöttének, Nehéz Ferenc író, újságírónak is, akinek a kommunizmus idején mindent hátrahagyva menekülnie kellett, egészen a messzi Amerikáig. Az írás lett Nehéz Ferenc vigasza. Honvágyát, bánatát papírra vetve varázsolta az olvasó elé a Dunamente sorstragédiáját. Így lett a távolból is az egymástól elszakított partokat összekötő révész, de életében már nem láthatta viszont, csak halálában térhetett haza szeretett szülőfalujába.

A magyar élet egyik központja a mocsi csárda.

Bővebben...