A Duna-völgy egyik leg­ré­gibb tele­pü­lé­se, Duna­mocs. Ezer­egy­száz éve fenn­áll a hazá­val együtt. A Duna két part­já­nak tele­pü­lé­sei azóta szét­vá­laszt­ha­tat­la­nok. Ezt az össze­tar­to­zást hiva­tott jel­ké­pez­ni a köz­pont­ban az emlék­ka­pu is.

A 14. szá­zad­tól Duna­mocs az esz­ter­go­mi érsek­ség bir­to­ka volt, a falu népe a 16. szá­zad­ban még­is pro­tes­táns hit­re tért. Ezt hir­de­ti a mére­tes refor­má­tus temp­lom is. Mocsot is sok csa­pás érte a török idők­ben, majd kuruc har­cok során. A máso­dik világ­há­bo­rú­ban is több­ször legya­lul­ta a front, majd a kény­szer­mun­ká­ra depor­tá­lá­sok és kite­le­pí­té­sek ide­jén magya­rok töme­ge­i­nek kel­lett elhagy­nia szü­lő­föld­jét. A bajo­kat bete­tőz­te az 1965-ös dunai árvíz, amely­ben 100 ház pusz­tult el. De Duna­mocs népe min­dig képes volt talp­ra áll­ni.

Az elmúlt évszá­za­dok min­den árját túl­élő tár­gyi és szel­le­mi emlé­ke­it hiva­tott meg­őriz­ni és tovább adni a falu­mú­ze­um. A hely­tör­té­ne­ti gyűj­te­mény gaz­dag nép­raj­zi anyag­gal ren­del­ke­zik. Szo­mo­rú, hogy már a magyar okta­tás­ra is csak az isko­la­mú­ze­um emlé­kez­tet, 1945-ben ugyan­is a mocsi magyar isko­lát meg­szün­tet­ték.

Ezek a kemény idők jutot­tak a falu nagy szü­löt­té­nek, Nehéz Ferenc író, újság­író­nak is, aki­nek a kom­mu­niz­mus ide­jén min­dent hát­ra­hagy­va mene­kül­nie kel­lett, egé­szen a messzi Ame­ri­ká­ig. Az írás lett Nehéz Ferenc viga­sza. Hon­vá­gyát, bána­tát papír­ra vet­ve vará­zsol­ta az olva­só elé a Duna­men­te sors­tra­gé­di­á­ját. Így lett a távol­ból is az egy­más­tól elsza­kí­tott par­to­kat össze­kö­tő révész, de éle­té­ben már nem lát­hat­ta viszont, csak halá­lá­ban tér­he­tett haza sze­re­tett szü­lő­fa­lu­já­ba.

A magyar élet egyik köz­pont­ja a mocsi csár­da.

Hazajáró epizódban szerepelt:

• 166. rész: Dunamenti-síkság — A két partot egybeölelő kar