A török alatt elnép­te­le­ne­dett, majd szer­bek­kel bete­le­pült Teme­rin­nek 1798-ban Szé­csen Sán­dor lett a bir­to­ko­sa, kas­té­lyuk még ma is őrzi egy letűnt kor emlé­két. Sok magyar tért vissza a mező­vá­ros­ba, de a fej­lő­dést kerék­be tör­te az 1848-as sza­bad­ság­harc, ami­kor a szer­bek porig éget­ték. Innen is volt fel­tá­ma­dás, oly­annyi­ra, hogy a 19. szá­zad végé­re újra a kör­nyék mező­gaz­da­sá­gi és kis­ipa­ri köz­pont­ja lett.

Még a ’48-as rom­bo­lást is átvé­szel­te Teme­rin népi épí­té­sze­ti emlé­ke, a táj­ház, amely a hagyo­má­nyos parasz­ti élet­mó­dot hiva­tott bemu­tat­ni, és teret nyújt közös­sé­gi prog­ra­mok­nak is.

A tele­pü­lés leg­na­gyobb ünne­pe az Illés nap, amely­nek több évszá­za­dos hagyo­má­nya van a Teme­rin­ben.

Ha ráné­zünk a Havas Bol­dog­asszony temp­lom pusz­tu­ló épü­le­té­re, előt­te a meg­cson­kí­tott kőke­reszt­re, és hoz­zá­vesszük, hogy az utol­só nép­szám­lá­lás 85 magyart talált itt az 1700-ból, hamar kide­rül, Zsab­lya miért is az 1944–45-ös nép­ir­tás egyik leg­na­gyobb áldo­za­ta. Lás­suk a ténye­ket: A máso­dik világ­há­bo­rú végén — az 1942-es szerb par­ti­zá­nok elle­ni, kivég­zé­sek­kel járó magyar kato­nai raz­zia bosszú­ja­ként — szer­te Dél­vi­dé­ken több tíz­ezer magyart mészá­rol­tak le. A szerb öldök­lés három köz­ség – Csú­rog, Zsab­lya és Mozsor – magyar lakos­sá­gát súj­tot­ta leg­in­kább. A fér­fi­a­kat kivé­gez­ték, a nőket és gyer­me­ke­ket kon­cent­rá­ci­ós tábor­ba zár­ták, és örök­re kitil­tot­ták lakó­he­lyük­ről.

Csú­rog Árpád-kori tele­pü­lés. A falut köz­pont­já­ban egy­kor magyar kato­li­kus temp­lom állt, amit a szer­bek porig rom­bol­tak. Helyén szerb orto­dox temp­lom maga­so­dik.

A Tisza-men­te leg­dé­leb­bi magyar több­sé­gű tele­pü­lé­se Bács­föld­vár.

A Dél-Bács­ka egyik ter­mé­sze­ti gyöngy­sze­me a Tisza-holt­ág, ami 19. szá­zad köze­pén, a Tisza sza­bá­lyo­zá­sa­kor, egy nagy kanya­ru­lat elzá­rá­sá­val kelet­ke­zett. A náda­sok­kal, mocsa­rak­kal, erdők­kel és rétek­kel öve­zett vizes élő­hely igen vál­to­za­tos növény- és állat­vi­lág­gal büsz­kél­ked­het.

Gyöngy­szi­get kivá­ló gyü­mölcs- és sző­lő­ter­mő vidék, haj­dan min­ta­gaz­da­sá­gá­ról volt neve­ze­tes, amit a török­be­csei föld­bir­to­kos, Rohon­czy Gede­on virá­goz­ta­tott fel. A bohém éle­tű úr egy sze­mély­ben volt fel­ta­lá­ló, ország­gyű­lé­si kép­vi­se­lő, jég­tán­cos és kivá­ló zöld­ség- és gyü­mölcs­ter­me­lő. Nem­csak kicsa­pon­gá­sa­i­ról volt híres, de hatal­mas méne­sé­ről, ker­té­sze­té­ről, Tisza gyön­gye dinnye­faj­tá­já­ról, és főleg külön­le­ges sző­lő­jé­ről, az Algé­ri­á­ból szár­ma­zó krokán­ról, amit 1890 után egye­di mik­ro­klí­má­já­nak köszön­he­tő­en az öreg kon­ti­nen­sen egye­dül itt, a Gyöngy­szi­ge­ten sike­rült meg­ho­no­sí­ta­ni. A krokán mus­ko­tály bor világ­szer­te fel­kel­tet­te az arisz­tok­rá­cia érdek­lő­dé­sét és szá­mos ural­ko­dó­ház asz­ta­lá­ra fel­ke­rült. Aztán jött az össze­om­lás, a Rohon­czy-kas­télyt 1946-ban álla­mo­sí­tot­ták, de folya­mat­ban van a bir­tok vissza­adá­sa.